Kik nem takarítanák el a NER-t?

„Mert persze nem csupán Orbánt kell meneszteni, hiszen az igazi tragédia az ő sziszifuszi és hatékony erőfeszítésének eredménye, az elmúlt bő tizenöt év alatt csaknem hibátlanra csiszolt nemzeti együttműködés rendszere (NER). Ezt a rendszert érezzük elviselhetetlennek (ebben is különbözünk Orbántól, aki azt mondta egyszer, hogy nem a szocializmussal volt baja, hanem a rendszert működtető emberekkel). Ezért is valljuk, hogy meg kell szüntetnünk a NER-t, az illiberális demokrácia (ha van ilyen) manifesztálódott formáját, amit hozzáértő elemzők sok mindennek neveztek már: autokráciának, fasisztoid mutációnak, maffiaállamnak, irányított demokráciának és egyebeknek.

Sokan gondoljuk így, de nem mindannyian. Természetes, hogy mindenki másképp éli meg a mai magyar valóságot, és még a NER támogatói vagy ellenzői sem azonosak. Az, hogy ki és miért akarja Orbán rendszerét eltakarítani, meglehetősen változatos képet mutat. Ráadásul a nép (relatív) többsége már négyszer nem akarta leváltani; az ellenzéki pártok jórészt hatalomra akarnak kerülni, vagy legalábbis életben maradni; az értelmiségiek nem bírják a szabadság hiányát és a kultúrarombolást; az ateisták viszolyognak a keresztény állam eszméjétől, stb.

Ahányan vagyunk, annyiféleképpen érezzük magunkat a bőrünkben, különbözőképpen viszonyulunk a körülöttünk zajló eseményekhez, eltérően reagálunk a médiatérből ránk zúduló politikai üzenetekre. Azt gondolom, hogy érdemes egy kicsit mélyebbre ásni és közelebbről szemügyre venni, hogy kik nem akarják okvetlenül leváltani a NER-t, mely társadalmi rétegekre támaszkodhat(nak) a regnáló kormánypárt(ok). Vannak olyan felmérések, amelyek elsősorban társadalmi-politikai attitűdjeik alapján osztják kategóriákba a Fidesz szavazóit (pl. nemzeti érzelműek, polgári középosztálybeliek, vidéki vallásosok, nincstelenek stb.), de ezen túllépve még fontosabbnak tűnik, hogy miért döntenek ezek a választók a Fidesz mellett, milyen közvetlen indítékok alapján szavaznak a NER fenntartására.

A fenti szempont alapján első – durva – megközelítésben az időseket; a több gyermekes, stabil gazdasági háttérrel rendelkező fiatalok egy részét; a – tömegüket tekintve nyilván jóval szerényebb, viszont befolyásban annál jelentősebb – közvetlen haszonélvezőket (politikusok, nagytőkések stb.), az állami alkalmazottakat; valamint a tartósan szegénységben élők egy részét számíthatjuk ide. Itt jegyzem meg, hogy a csoportok között okvetlenül vannak átfedések, és jó néhány másfajta kategorizálás is létezik.”

Nyitókép: Balogh Zoltán/MTI