Tényleg csak Orbán Balázs suta importterméke itthon az eltörléskultúra?

Orbán Balázs és a cancel culture – a legsutább amerikai importtermék – eme címmel Amerikai importnak titulálja a cancel culture-t és a konzervatív-progresszív szembenállást a 24.hu-n megjelent cikkében Kováts Eszter baloldali feminista szerző. Kováts Eszter az Orbán Balázs doktori ügye kapcsán megjelent három kötetről írva jegyzi meg, hogy azokat „megpróbálják beleszukaszolni” a nyugati cancel culture jelenségébe. Szerinte ráadásul kimaradnak a magyar kormánynak a magyar tudósok által kifogásolt lépései a kötetekből (például a CEU kitessékelése az országból, bár félig mégis itt maradt), és miközben a jobboldaliak úgy értelmezik Orbán Balázs ügyét, hogy „szabad-e jobboldali politikusnak doktorálnia”, addig a baloldalon úgy, hogy „doktorálhat-e az egyetemek felett hatalmi tényezőként működő politikus”? Végül

miszerint mindent amerikai szemüvegen keresztül néznek, sőt azt hiszik, máshol is az van, ami náluk, történelem, alkotmány, akármi, és ez szerinte kijön az Orbán Balázs ügyéről szóló köteteken is, mert az ottani eltörléskultúra szempontjából értelmezik a történteket.

Mely kötetekről van szó?

• Orbán Balázs: A szabad mandátum és a nemzeti szuverenitás alkotmányjogi összefüggései 
• Szilvay Gergely (szerk.): Egy védés története – Tudomány és politika összecsapása Magyarországon
• Szilvay Gergely: A tudományos kirekesztés módszertana – Avagy hogyan igyekeznek ellehetetleníteni a progresszívek a konzervatív tudósokat?

Lássuk. Nem a vita legfontosabb pontja, de nem igaz, hogy az MCC Press „rögtön három könyvben állít emléket” „az Orbán Balázs doktori védése körüli vitáknak”. Azért nem, mert a miniszterelnök politikai igazgatója által jegyzett doktori disszertáció könyvváltozata eleve hamarabb is született, és nyilván nem is erről szól – ez az, ami kiváltotta a vitákat. Értem, hogy evidensen része a „diskurzusnak”, de

Sőt: 

– az ötlet maga is sok éves volt részemről, talán  2016-ig nyúlik vissza. Igaz, végül írtam egy pluszfejezetet Balázs ügyéről a kötetbe. És együtt is mutattuk be eme köteteket, szóval értem, hogy „úgy tűnik, mintha”, de inkább csak a tematikus hasonlóság és ez az egy fejezet terelte „egybe” a harmadik kötettel, az Egy védés történetével, amely tényleg Balázs ügyét igyekszik értelmezni tágabb kontextusban, és aminek én írtam az első fejezetét, rekonstruálván az eseményeket és kifaggatván a résztvevőket, és amit volt alkalmam nekem szerkeszteni. S való igaz, Palkó Attila és jómagam kivételével eme tanulmánykötet többi szerzője mind amerikai: Rod Dreher, Peter Boghossian és Patrick Deneen. 

Kováts Eszternek két dologban igaza van: abban, ahogy felvázolja az „Orbán Balázs doktori ügyének” két hazai narratíváját; illetve az amerikaiak viselkedésével kapcsolatban. 

Magam is tapasztaltam, hogy megkérdezte egy amerikai kolléga, mi a helyzet a „first amendment rights”-cal (az amerikai alkotmány első kiegészítésével, mely kimondja, hogy szólásszabadság van). Jeleztem neki, hogy szerencséje, hogy tudom, miről beszél, de tartsa észben, hogy Amerika területén kívül nem az amerikai alkotmány van érvényben. Észbe kapott. Hozzátettem, itt nem voltak rabszolgák, meg szegregáció, s ilyesmik. És hogy az alapító atyáink nem deista 18. századi alakok voltak, hanem Szent István király. Felfogta. 

Szóval amit az amerikaiakról ír Kováts Eszter, abban sok igazság van. Ellen kell tudni állni. Azt kell átvenni, aminek van értelme. 

és nem tájékozódnak részletesen a magyar helyzettel kapcsolatban. Ha engem felkérnek egy amerikai kötetbe írni, nyilván az a plusz hozzáadott értékem, hogy nem amerikai szemmel nézem a világot, hanem beviszek valami külső szempontot. Persze értem a kísértést. Balról mostanában meg szoktuk kapni, hogy amekkora szuverenisták vagyunk, annyira megesszük az amerikai értelmezéseket. De szerintem ez nem igaz. Ugyanis az egyik lényeg, hogy az amerikaiak jönnek hozzánk csodálkozni: lehet használni az államot, és lehet jobbos támogató családpolitikát csinálni. A neokonoknak csak az adócsökkentések tetszenek, de a Patrick Deneen-féle eredeti, európai konzervatív gondolkodást felelevenítő irányzatnak az egész kereszténydemokrata, államot jobban bevonó hozzáállás szimpatikus. Szóval a magyarok valamennyire alakítják az amerikai jobboldaliak egy részének a gondolkodását. Persze mi is keressük, mi az, ami izgalmas őbennük. Éppen talán Patrick Deneen az, akinek a tanulmánya meglehetősen atipikus az Egy védés történetében.

De Kováts Eszter fő tézise mégis az, hogy erőltetett Orbán Balázs esetét beleszuszakolni a cancel culture értelmezési keretébe. Értem én, persze. A magam részéről a saját értelmezésem az volt, hogy a baloldal régen igyekszik az egyik megmaradt pszeudovallás, a tudomány tekintélyét magának fenntartani, ezért kellemetlen neki, ha jobbos politikus doktorál. A „tudományos politika”, bármilyen rosszemlékű fogalom – egyben hülyeség –, baloldali politika, baloldali fogalom. 

Fan fact: A tudományos kirekesztés módszertanának szövegében nem is szerepel a „cancel culture” kifejezés, de még az „eltörléskultúra” sem.

Hovatovább ha a legifjabb társadalomtudós és filozófus nemzedéket nézem, akkor rengeteg szélbalost látok, akik amerikai, legalábbis nyugati ösztöndíjakra ácsingóznak majd sorba, és ha meg akarják kapni, ezt a narratívát kell tolniuk, akár akarják, akár nem. Vagy épp a Mércétől sem idegen a cancel culture képviselete. Amúgy az Egy védés története esszéinek üzenete részben épp az, hogy de jó, hogy itthon ez a woke cancel culture nem olyan erős.

Kováts Eszter A tudományos kirekesztés módszertanával kapcsolatban felhoz két kifogást is: miszerint nem találja a módszertant és a „kontextualizálást”, azaz ő – ha jól értem – hirtelenjében összeválogatott esettanulmányokat lát kohéziós erő nélkül. Nos, nagyjából tizenöt egykori professzorommal nézettem át a kéziratot, és ugyan sok apróságra vonatkozó megjegyzésük volt, az egészet tekintve leginkább egyetértettek. Szóval velük lektoráltattam a kötetet, mégha csak informálisan is. Nem kifogásolták sem a módszertant, sem a kontextualizáltságot. 

Ami a módszertant illeti: megfigyeltem egy jelenséget – a bemeneti és kimeneti kívánalmak önkényes válogatását a tudományos folyóiratok lektorálási rendszerében –, ezt illusztráltam pár példával, megfigyeltem más kettős mércéket is, leírtam azokat is (elüldözés az egyetemekről, párhuzamos struktúra létrehozásával való vádolás), konceptualizáltam az egészet, azaz létrehoztam egy elméletet, majd az utolsó előtti fejezetben empirikus tanulmányokkal igazoltam – az igazamat, márminthogy ez szisztematikus jelenség. Nem látom más módszertan szükségességét. Ami a kontextust illeti: baloldal szerzők örök mániája a „kontextualizálás”, általában olyan dolgok esetében is, amelyek minden kontextusban ugyanazt jelentik. Szerintem az általam leírt esetek egyrészt kontextusba vannak helyezve, másrészt magukért beszélnek. Az utolsó előtti fejezet azonban itt is fontos, és kontextualizál. 

Amúgy mutatok be példát baloldali tudós-politikus részéről kontextualizálásra, mégpedig Venezuela témáján: a nemrég Trump által eltávolított Maduro elődje, Hugo Chávez kapcsán volt képest leírni Scheiring Gábor akkori LMP-s, 2012-ben, miközben már nagyban mert Orbánék hanyatló demokráciának meg hibrid rezsimnek minősítése, hogy „aki egy holland mércével méri a latin-amerikai politikát, az nem értheti a téteket”. Eme esetben a kontextualizálás például felmentést jelentett.

És azért akad rá példa, az ifjabb tudósnemzedékben is, meg például a Mércén. Azért mégis érdekes, hogy baloldali importtermékek behozatalával vádolják a jobboldalt balról. Ez volt a genderüggyel is: azzal gyanúsították a kormányzatot, hogy behozta, ami nincs, holott már volt, csak reagált rá. És pont azok állították, hogy nincs, akik a behozatalon mesterkednek folyamatosan. Nem lennék meglepődve, ha az eltörlés antikultúrája is így működne. 

Fotó: MTI/Purger Tamás