Bagdy Emőke: A Magyar Pszichológiai Társaság a saját etikai alapelvei ellen vétett

2022. február 03. 08:02

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus a Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Pszichiátriai Társaság közös állásfoglalásához kapcsolódóan interjút adott a Hit Rádiónak. A szakember szerint LMBTQ-ügyben mára olyan nagy lett a baj, hogy egyenesen „újraemberiesítésre" volna szükség.

2022. február 03. 08:02
null

Kik állnak valójában az állásfoglalás mögött?

Bagdy Emőke – elsősorban nyilván a Pszichológiai Társaságról szólva – rögtön az interjú elején leszögezte: az említett állásfoglalásról nagyon hamar kiderült, hogy „nem képviseli sem az elnökség, sem a vezetőség, sem pedig a tagság teljes egészének álláspontját”. Hozzátette, mostanra épp hogy

az elhatárolódó megnyilvánulások dominálnak,

amit ő egyébként – mint fogalmazott – „nagyon természetesnek tart".

Bagdy – nem mellesleg – ma már nem tagja a Magyar Pszichológiai Társaságnak, ugyanis a Meseország mindenkié című könyvvel összefüggő érzékenyítéssel kapcsolatban – vagyis egy a mostanihoz több szempontból is erősen hasonlító ügyben – voltak olyan „szövődmények", amelyek miatt „úgy érezte, hogy a Társaság nem viszonyul hozzá megfelelően".

A helyzet súlyosságát jelzi a tény, hogy

a szakpszichológus 55 év után(!) lépett ki a Magyar Pszichológiai Társaságból.

Szerinte a mostani állásfoglalással a Társaság – mivel olyan szakmai konszenzust sugallt, amely valójában messze nem jött létre – a „saját etikai alapelvei ellen vétett", ami – mint fogalmazott – „nagyon nagy szégyen”.

Milyen ideológia terméke ez az állásfoglalás?

Bagdy szerint „egy posztmodern ideológiai világnak vagyunk mindnyájan a részesei, ami azért tragikus, mert minden korábbi standardot relativizál”.

Ezután külön kitért a nemi diszfória problémájára is, amelyet a posztmodern alapokon működő körök újabban a gyerekekre/gyerekkorra is igyekeznek kiterjeszteni. Holott pont arról van szó, hogy „a nemi azonosulásnak az identitásépítés során – serdülőkör, kora ifjúkor – egy olyan árnyalatos, finom folyamata zajlik, amiben minden fajta próbálkozás, tapasztalatszerzés megnyilvánulhat, ami kiegyenlítődik, végül a többség a biológiai nemével azonosul, heteroszexuális útra talál" – magyarázta.

Kiemelte: az ifjúságot manapság hatalmas információáradat éri, sőt, az érzékenyítés gyakran már az óvodában elkezdődik.

„[Mi, pszichológusok] azért választottuk ezt a szakmát, hogy segítsünk, hogy az ember mellé álljunk. Itt most majdhogynem egy parancsuralommal állunk szemben, hogy a nemi szerep diszfóriában – hogy az ő szavukat használjam  csak a megerősítő, affirmatív utat fogadjuk el. Hogy ha egyszer a gyerek bizonytalan, akkor állj úgy mellé, hogy a negatívat válassza. Hogy éretlenül, átgondolatlanul vesse alá magát akár a műtétnek” – mondta a szakember.

Lármás kisebbség

Mostanra az USA-ban 300 olyan intézmény van, amely – a hormonblokkolás-hormonterápia-műtét hármasán keresztül – nemi átalakító beavatkozásokkal foglalkozik. Bagdy Emőke elmondta: ez az út gyakran torkollik pszichikai és fizikai értelemben is tragédiába. Szerinte ezzel az egész ügyhalmazzal kapcsolatban

végső soron a tudomány elárulásáról is beszélni kell,

már csak azért is, mivel az ilyen (nemi átalakító) eljárásokat végzők „teljesen mellőzik a pszichológiai tudományból származó tényeket". Ráadásul – fűzte hozzá – esetükben egy olyan hangos kisebbségről van szó, amely elítél mindenkit, aki az övétől eltérő álláspontot képvisel.

A szakember komoly problémának tartja a nemiség, illetve a család valóságához kötődő szavak és fogalmak (férfi, nő, házasság) felforgatását, átírását is. Ez a felforgatás egyfajta bábeli nyelvi zűrzavart is megvalósít: ma már egy szimpla beszélgetés során is kérdésessé válhat számunkra, hogy a másik fél bizonyos szavak alatt mit ért.

Azt mondják, hogy legyél toleráns és fogadd el, amit én állítok. Én meg azt mondom: ne erőszakoskodj velem, hanem tekints engem is olyan embertársadnak, akinek tiszteled a más véleményét” – fogalmazott Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, aki szerint egyenesen

Én nem egy konstruált valóságot fogok beletömni a páciens fejébe, hanem abban segítem, hogy felismerje a valódi identitását" – mondta.

 

*

(Nyitókép: Facebook)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2022. február 03. 18:00
Az a probléma, hogy Emőke ezekkel nem egy súlycsoport, hiszen komoly szakember.
Potymog
2022. február 03. 12:28
"a szakpszichológus 55 év után(!) lépett ki a Magyar Pszichológiai Társaságból" Rosszul tette, hogy kilépett. Nyilván kívülről nem tud hatása lenni az ott zajló folyamatokra.
MayorAnna
2022. február 03. 11:05
Bagdy Emőke - az egyetlen! tiszteletet érdemlő pszichológus. A többi sarlatán.
gyaloggos
2022. február 03. 10:45
FORDÍTOK! KOMOLYTALAN BANDA az a MAGYAR PSZICHOLÓGIA TÁRSASÁG, DE EDDIG is tudtuk ezt! A VEZETŐK egyéni ambíciójukat igyekeztek, igyekeznek kiteljesíteni ama társaság mögé bújva! SZAKMAI téren ugyanis senki nem figyelt, figyel rájuk, így próbálnak VALAKIK lenni, DE ÍGY sem megyen az! FELEJTŐSEK!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!