Sopron és Ágfalva arctalan hőse: ifj. Baracsi László

dr. Kandikó Csanád írása

(Jelen cikk az Arcanum adatbázis felhasználásával és levéltári kutatások alapján készült)

Az összecsapás jelentőségét jól foglalják össze Sopron vármegye hajdani alispánjának, Gévay-Wolff Lajosnak a szavai, melyek szerint „Ha nem lett volna augusztus 28., nem lehetett volna december 14.”, vagyis az első ágfalvi csata nélkül Sopron és környéke sem maradhatott volna a Csonkaország része. A Sopron környéki eseményekről és a csatáról sok kiváló munka született, azonban a felkelés első hősi halottjának személyéről, ifj. Baracsi Lászlóról – tudtommal – egyelőre nem publikáltak önálló munkát.

A „Baracsi-kutatás” napjainkban

Baracsi-kutatás mint olyan eddig nem igen létezett. A történészek és más kutatók elsősorban – érthető indokokból – a nagyobb eseményekre, azaz a felkelésre mint egészre és a népszavazásra koncentráltak. A kopott, poros kirakósnak a teljes képét kívánták kirakni, amelynek egészére 1945 óta rakódott le az évtizedek hamva. Ezen kirakósnak ifj. Baracsi László egy kicsiny, ám annál fontosabb darabja.

Baracsinak komoly kultusza alakult ki a két világháború között, amelynek fókusza elsősorban szűkebb pátriájára, Kecskemétre, valamint a harcokkal érintett területre, Sopronra és Ágfalvára terjedt ki. Az országos média sem felejtette el a kecskeméti felkelőt, a kerek évfordulókról rendre megemlékeztek a nagyobb orgánumok is.

mikor is a kecskeméti közgyűlés kezdeményezésére hősi halálának helyszínén emlékmű állíttatott. A leleplezésre 1929. szeptember 8-án került sor, s erről az eseményről beszámolt szinte minden jelentősebb sajtóorgánum. 

Elmondható, hogy a két világháború között a Baracsi-kultusz Sopron és környéke felkapottságával kéz a kézben járt. Mikor a Civitas Fidelissimára figyelem irányult, hamar megjelent mögötte az első felkelő, ifj. Baracsi László alakja is.

1945 és 1990 között a hűség városának kultuszához hasonlóan ifj. Baracsi László személye is kiesett az emlékezéspolitika keretei közül, s a rendszerváltást követően kezdett visszatérni az ágfalvi hős a köztudatba. Érdekes viszont, hogy

A fentiekben leírtaknak megfelelően, a Baracsival foglalkozó művek ezen két érából, a Horthy-korszakból, valamint a rendszerváltást, vagy legalábbis az „enyhülést” követő időszakból származnak. Az első, Baracsi személyével kifejezetten foglalkozó munka Missuray-Krúg Lajos „A nyugatmagyarországi felkelés” című kiváló könyve. Ebből kiderül ifj. Baracsi szüleinek (Baracsi László és Faragó Veronika) és feleségének (Odor Mária) a személye, foglalkozása (hentes), halálának körülményei, valamint a szoboravatásról is idéz beszámolókat.

Ormos Mária „Civitas Fidelissima” című munkája is kitér az első hősi halott személyére. Ebben Ormos megemlíti, hogy Baracsi egy tizenháromgyermekes családból származik, és nem tudni, miért hagyta hátra gyermekeit. Leírja továbbá, hogy nem egyértelmű, hogy Baracsi osztrák csendőr golyója által, vagy baráti tűztől halt meg. Érdekes, hogy a „baráti tűz” elméletét Ormos mellett elsősorban osztrák(párti) források hivatkozzák előszeretettel.

A Baracsi-kutatás tekintetében hiánypótló és rendkívül fontos munka az ifj. dr. Sarkady Sándor kutatásai alapján, az ágfalvi csata 100. évfordulójára kiadott Ágfalvi Krónika. A centenáriumi mű röviden feldolgozza az első ágfalvi csata menetét, s korábban nem publikált adatokat közöl Baracsiról is. A centenáriumi kiadásban szerepel, hogy a kecskeméti hőst 42 esztendős korában érte a halál, s az erről szóló halotti anyakönyvi bejegyzés fordításáról képet is közöl. Más források Baracsit fiatalabbnak említik, van, aki 28 évesnek, ezt azonban ifj. Sarkady Sándor kutatásai egyértelműen megcáfolják. Ezen műveken túl fontos megemlíteni, hogy jelenleg Hajagos Csaba kecskeméti történész folytat kutatásokat ifj. Baracsi László személyét illetően.

A Wikipédia – bár nem összemérhető a fentebb említett munkákkal – forrásmegjelölés nélkül annyit közöl Baracsi személyéről, hogy hazájában erőszakos embernek tartották.

Ahogy fent is látható,

ideje tehát a kérdőjeleket kiegyenesíteni.

Hentes vagy korcsmáros: gyilkos vagy ártatlan?

Missuray-Krúg Lajos és ifj. dr. Sarkady Sándor kutatásai és pár korabeli újságcikk alapján nagyjából tudni lehetett, hogy Baracsi 1879 körül látta meg a napvilágot. A gyanú hamar bebizonyosodott, Baracsi Zsófia, az ágfalvi hős távoli rokona ugyanis rálelt ifj. Baracsi László születési anyakönyvi kivonatára. Ez alapján ifj. Baracsi László 1879. január 15-én Kecskeméten született, keresztelésére másnap került sor Zsigmond plébános által. Édesapja Baracsi László, édesanyja Faragó Veronika. Születési helye a kecskeméti IX. tized 215-ös háza. Horváth Roland történész segítségével sikerült megállapítani, hogy ezen telek a mai Kecskemét Zöldfa utca 58/60. cím alatt állhatott.

Maradtak azonban további rejtélyek ifj. Baracsival kapcsolatban, az egyik ilyen az említett Wikipédia-cikk. Az első ágfalvi csatáról szóló bejegyzés forrást nem jelöl meg, mégis agresszív személynek írja le Baracsi Lászlót. 

Ehhez véleményem szerint köze lehet egy 1909-es bűncselekménynek. Ez év októberében ugyanis Kecskeméten, (ifj.) Baracsi László kocsmájában egy Dudás János nevű személy összeszólalkozott a tulajdonossal, mely konfliktus tettleges véget ért: a kocsmáros botjával fejbe verte az agresszív Dudást, aki ettől összeesett. A kocsmáros a magatehetetlen személyt kocsival a rendőrőrsre szállította, ahol a rendőrök nem bántak kesztyűs kézzel az agresszorral, s a kemény és hideg padlóra dobták. Dudás másnap belehalt fejsérülésébe, a kocsmáros pedig a vádlottak padjára került. Ifj. Baracsi László kocsmáros végül 3 év fegyházat kapott. Egyetlen – meglehetősen szubjektív hangvételű – cikk emeli ki, hogy a kocsmáros egy goromba személy volt. Úgy gondolom, ez lehetett az említett Wikipédia-cikk forrása.

Elsőre minden egyértelműnek tűnik: ifj. Baracsi László, Kecskemét, egyes források szerint ráadásul IX. tizedbeli, mint a „mi” Baracsink. A kutatások azonban árnyalják a képet. A kecskeméti nyilvántartások szerint ugyanis ebben az időben legalább öt (!) Baracsi László élt a hírös városban. Volt köztük hentes, korcsmáros, kávéfőző és szocialista nyomdász is.

Az ágfalvi hősről és édesapjáról a források alapján egyértelműen tudni, hogy mindketten hentes/juhvágóként keresték kenyerüket. A kecskeméti nyilvántartásokból tudható, hogy a kocsma ráadásul nem is a IX. tizedben, hanem a II. tizedben volt.

A fentiek alapján tehát meglehetősen valószínűtlen – bár nem kizárt –, hogy a hentes ifj. Baracsi László közel egy évtizedig belekóstolt a kocsmáros létbe, majd ismét juhvágóként tevékenykedett egészen haláláig. Az ártatlanság – posztumusz – vélelme, valamint az említett források alapján úgy vélem viszont, hogy az ágfalvi hős nagy valószínűséggel nem azonos személy az azonos nevű kocsmárossal.

A felkelő halála

Ellentmondásos beszámolók állnak rendelkezésre a felkelő halálával kapcsolatban is. Ifj. Baracsi 1921 augusztus végén már a többi rongyossal Sopron környékén tartózkodhatott. A terv egyszerű volt: a felkelőknek meg kellett akadályozniuk az osztrák csendőrséget, hogy a trianoni és versailles-i békediktátumok által Ausztriának ítélt Sopron városát birtokba vegye. 

A felkelés első lövése a Sopron stratégiai kapujának szerepét játszó Ágfalvánál dördült el a szintén kecskeméti Zubornyák Mátyás által. A magyar egységek 1921. augusztus 28-án délután 1 körül érkeztek a faluba, s várták, hogy megérkezzenek a „sógorok”. A felderítő szakasz élén lévő Zubornyák ekkor meglátta a közelítő csendőröket, s lőtt. Óriási lövöldözés kezdődött, amelynek a vége felé a rongyosok kis híján harapófogóba kerültek. Ekkor érkezett Sopron felől ifj. Baracsi László, aki a visszavonulási parancsot kívánta Zubornyákkal közölni. Baracsit az ekkor az ágfalvi katolikus templom melletti árokban fedezéket találó földijének közelébe vezették. A kecskeméti hentes nem gondolkozott, a tűzpárbaj közepette is odaszaladt Zubornyákhoz. Ekkor meglátott egy jó célpontot nyújtó osztrákot, lőtt is rá, ám nem talált.

aki az árokba esve azonnal szörnyet halt.

A baráti tűz elmélete valószínűleg Luksándor József nyug. huszártábornagy visszaemlékezéséből ered. Luksándor a „ki lőtte le?” kérdésre így felel: „Alighanem osztrák csendőr golyója érte, de nem mernék megesküdni rá. Az első puskalövések után egész zenebona támadt. A néhány szál felkelő is lövöldözött, az osztrák csendőrök puskája pedig még a falu túlsó végén is megszólalt. Óriási tölténypazarlást vittek véghez az osztrákok.” Azaz Luksándor szemtanúként az osztrák lövést valószínűsíti. Így volt ezzel a kecskeméti Zubornyák is. Az osztrák források között sem találtam egyelőre a baráti tüzet egyértelműen igazoló visszaemlékezést, ők elsősorban Luksándor beszámolóját használják forrásnak.

Baracsi holtteste a hősi halált követően egy éjszakán át hevert az árokban.

Egy korabeli magyar beszámoló szerint a csendőrök meg is rugdalták a holttestet, azonban ezt semmilyen más forrás nem említi. Ezt a magatartást cáfolja az a tény is, hogy a két nappal később tartott zártkörű temetésen

Fontos megjegyezni, hogy hasonlóképp jártak el a magyar hatóságok is, mikor a második ágfalvi csatában elhunyt osztrák csendőrt a magyar oldalon elesettekkel együtt hősöknek kijáró végtisztességben részesítették.

Baracsi halálát követően a nyugat-magyarországi harcok folytatódtak. Az eredmény ismert: a velencei tárgyalásokat követően Sopronban és környékén népszavazást írtak ki, melynek során a német többségű terület közel kétharmados többséggel a Magyar Királyság területéhez tartozást választotta. Amivel Ausztriát büntették, az Magyarország „jutalma” volt, azaz az osztrákok Burgenlandot kapták Sopronért.

Baracsi sírja halálát követően zarándokhellyé vált.

A kecskeméti közgyűlésben felmerült annak az ötlete, hogy – Vámossy Tiborhoz vagy Mindszenty felkelő unokaöccséhez, Pehm Ferenchez hasonlóan – az ágfalvi hős maradványait hazaszállítsák. Végül Sopron és a kecskeméti közgyűlés egyes tagjai is tiltakoztak a terv ellen, mondván,

Kecskemét városa végül emlékművel fejezte ki háláját a felkelés első hősének, amelyet 1929. szeptember 8-án a hősi halott édesapjának és három – szintén rongyos – testvérének a jelenlétében lepleztek le.

Fontos megjegyezni, hogy ezen a rendezvényen készült az egyetlen ma is ismert fotó ifj. Baracsi László édesapjáról. A szintén hentes „Baracsi bácsit” fiának hősi halálát követően többször felkeresték a kecskeméti lapok. Utoljára 1937-ben jártak nála, ekkor készült Vámos Kálmán rajza az ekkor már 89 éves apáról. Az 1848-ban született édesapáról két kép is rendelkezésre áll, viszont

Az ágfalvi hős külsejéről csak annyit tudni, hogy barna hajú, barna szemű, katonának való férfi volt.

A Baracsi családért a családfő elhunytát követően összefogtak a rongyosok. Már 1921 decemberében felhívást tesznek közzé a Kecskeméti Közlönyben a család megsegítése érdekében, 1924-ben pedig egy barátja 100.000 koronás adományt juttatott el az özvegynek és a Baracsi-árváknak. 1932-ban Thurner Mihály polgármester kezdeményezésére Sopron városa havi 20 pengő támogatást nyújtott az idős Baracsi bácsinak.

valamint Sopron és környékének háláját. 

Ki is volt akkor ifjabb Baracsi László? A nyugat-magyarországi felkelés első hőse, aki életének feláldozásával hozzájárult ahhoz, hogy Sopron és környéke továbbra is Magyarország része maradhasson.

Az ágfalvi csata és Baracsiék áldozata nélkül Sopron hivatalos neve Ödenburg volna.

*

Ez a kis munka nem jöhetett volna létre Nathalie Suarez Friedrichs, Baracsi Zsófia, Horváth Roland, Hetzmann Róbert, valamint Pék Zsuzsanna ágfalvi polgármester és Károly-Horváth Brigitta segítsége nélkül. Külön köszönöm továbbá ifj. dr. Sarkady Sándornak és Tóth Imrének kutatómunkám befejezését követően adott a biztatásért.