Az év híre: a svédek Magyarország miatt féltik az Európai Unió biztonságát
Eközben Stockholmban azt sem tudják, hogyan küldjék haza az illegális migránsokat.
Lassan advent második vasárnapja felé fordul a kalendárium; a várakozás félidejében vagyunk. Közéleti újságíróként talán ironikusnak hat a karácsony előtti időszakról mint a megnyugvás, elcsendesedés, befelé figyelés idejéről értekezni… főképp amiatt, mert a számvetés feladata nem történhet a létünket meghatározó események tudatos átgondolása nélkül, így én is erre teszek kísérletet december elején.Szellemileg és fizikailag rendkívül megterhelő, a világ és a magyar közélet rezdüléseiben is intenzív év áll mögöttünk. Tavaly arról írtam e hasábokon, hogy az életünket négy fal közé korlátozó pandémia az eddigi pazarló gyakorlataink visszafogására szorít minket, a máskor oly természetesnek hitt szabadság felértékelésére és arra, hogy a felelős egyéni döntések vezethetnek a túléléshez. E gondolatokat sajnos idén is érvényesen papírra vethetem, hozzáfűzve, hogy a vakcina kifejlesztésével a válaszutak kiszélesedtek, a felelősség súlya megnőtt, miközben a járvány szorítása csak látszólag enyhült körülöttünk.
A covidhelyzet kezelése globális tanulási folyamatot jelentett, és talán most, az összegzés, évértékelés időszakában már kijelenthetjük, hogy hazánk jól teljesített. Az infrastruktúra kiépült, a védőoltások rendelkezésre állnak, az egészségügy az első év borzalmas csatáit megnyerte. A pandémia legyűrésében az egyéni döntések szerepe nőtt meg, így a sajnálatos módon értelmiségi körökben is megfigyelhető vakcinaellenesség új kihívásként jelentkezik. Tavaly még a tévtanokra fogékony, kevéssé tájékozott rétegeket érintette az oltásellenesség veszélyes hiedelme, idén sajnos aggasztóbb méreteket öltött.