Az egyetlen jó ember született meg nekünk. Őt ünneplem karácsonykor, Őt várom most is
Nem tudok jó emberré válni, nem vagyok képes sem az emberiséget, sem önmagamat megváltani, még a karácsonyfát sem tudom méltósággal befaragni.
Az Eucharist Zenekar frontemberével a budapesti eucharisztikus kongresszus gyümölcseiről, keresztény egységről, családról és acsarkodásról, valamint az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán hamarosan elinduló keresztény könnyűzenei felnőttképzésről is beszélgettünk.
Hogy érzed magad most, az eucharisztikus kongresszus után jó pár héttel? Itt maradt velünk valamennyire az esemény „levegője”?
Igen, a NEK után minden egy picit más színben ragyog. Hatalmas székesegyházzá formálódott át a Hősök tere és környéke. Éppen azok az utcák és terek, ahol felnőttem. Kis túlzással azt mondanám, szinte ismerem ott a járdák minden göröngyét. És ez a hely most dugig megtelt keresztényekkel. Hozzáteszem, nem csak katolikusokkal. Ott robogott végig Ferenc pápa az Andrássy úton, ahol annak idején kis kölykökként a május elsejei felvonulóktól kéregettük el a papírzászlókat. Szürreális tapasztalat volt az egész hét.
Zeneileg mennyire tudott megmutatkozni a NEK-en az egyház sokszínűsége?
Az egyház nagy és színes zenei téren is, ez világosan látszik akár a szentszéki attitűdökből is. Az ezt megjelenítő egyik jeles figura pont az a Marco Frisina, a Vatikán kiemelt zeneszerzője, aki szintén vendég volt a szeptemberi katolikus világeseményen. A világhírű egyházzenész számára kiemelten fontos a liturgia hű szolgálata, de ez nem jelenti azt, hogy egyetlen zenei stílusban gondolkodna.
Boldog voltam, hogy Sapszon Feri bácsi (Sapszon Ferenc Liszt- és Kossuth-díjas karnagy), akivel nagyon jó baráti kapcsolatot ápolunk, repertoárra tűzött olyan, „határmezsgyén” lévő műveket, amelyeket akár könnyűzeneinek is nevezhetnénk. A Taizéi közösség, úgy tűnik, zenei területen is az egység szolgálója lehet az egyházban. Ám ennek egy olyan üzenete is volt számomra, hogy
mondjuk, a szentmisében is. A gyerekeim közül ketten is ott lehettek a nyitó szentmise kórusában. Egy életre szóló élménnyel gazdagodhattak.
Ezt ők maguk mondták?
A gitáros énekeket is harsányan éneklő lányom úgy indult el aznap reggel, hogy belesúgta a fülembe: „Apa, én ezt az egész éneklést Jézusnak akarom felajánlani”. Az én apai szívemnek ennyi éppen elegendő.
Szóval a zenei egység vonalán is épült az egyház ebben a sűrű egy hétben.
Szerintem eleve létezik egység zenei téren is az egyházban. Senki nincs kirekesztve ebből, aki Istennek, a közösséggel együtt akar szolgálni, és valami igényeset szeretne alkotni. Éppen ez az igényesség hajtott bennünket, hogy kidolgozzunk egy képzést a liturgia és az egyéb evangelizációs, koncertszerű alkalmak könnyűzenei előadói számára.
Összefoglaltuk mindazt, ami ennyi idő elteltével hasznos, megtartandó kincsnek bizonyult ebben a megszólalási módban.
Általános tapasztalat, hogy ezen a téren sokszor még azok is alapvető gyakorlati vagy elméleti hiányosságokkal küzdenek, akik amúgy nagyon tehetségesek, és az egyházzenei szolgálat iránt maximálisan elhivatottak. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskolával most már hosszú ideje közösen dolgozunk egy felnőttképzési program kialakításán. Ennyi idő alatt jó párszor át kellett formálnunk az oktatási anyagot, hogy a gyakran változó jogszabályi háttérnek maradéktalanul meg tudjunk felelni.
Most viszont elindul majd a képzés.
Igen, szeptemberben érkeztünk el oda, hogy a képzés meghirdethetővé vált. Az alkalmassági vizsgán kétszeres túljelentkezés volt. Amikor meghallgattuk a képzés tanáraival a jelentkezőket, velük együtt kerestük a választ arra, hogy vajon Isten tényleg erre a feladatra hívja-e őket.
Ezt jól jelzik a talentumaik. Az alkalmassági tapasztalata volt, hogy sokkal többen rendelkeznek a képzés alapismereteivel, mint amennyi hely rendelkezésre áll. Rektori döntésnek köszönhető, hogy a képzés korábbi létszámát kitágították. Nagyon izgulunk az első turnus résztvevőiért. Azért imádkozunk, hogy a személyiségüket is tükröző, az isteni kegyelemre alapozó, egészséges „gitáros kántor” egyházzenészek kerüljenek ki a kezeink közül.
Mennyi időre kell elkötelezniük magukat a jelentkezőknek?
Összesen 1700 órán kell majd figyelmesen jelen lenniük.
Nyilván a Gável család is részt vesz majd az oktatásban. Pontosan hogyan?
A felnőttképzés szakmai vezetője a testvérem, Gável Gellért Szendrey-Karper László-díjas gitárművész és tanár, aki egyben az Eucharist zenei dalszerzője. Bolyki Balázs gospelénekes az éneklést tanítja majd. A zeneelmélet és a szolfézs a Continental Singersben szerzett tapasztalatokkal rendelkező Tircsi Zsuzsa révén kerülhet közelebb a hallgatókhoz. Hegyi Barnabás, a Mátyás-templom karnagya a hagyományos egyházzene és a gregorián, illetve az egyházi népének világába kalauzolja el a kurzus résztvevőit. Horváth Gergely, a Jézus és a rock and roll könyv szerzője és neves rádiós műsorvezető, talán első alkalommal idehaza, a könnyűzene történetét meséli el.
Jómagam a zenei szolgálathoz elengedhetetlen liturgikus ismereteket és a dicsőítésvezetés lelkiségét, valamint gyakorlatát adom majd át. Rajtunk kívül mások is hozzájárulnak a képzés megfelelő színvonalához. Mező Misi az előadóművészet csínját-bínját mutatja be, a helyes színpadi kiállást összevetve a dicsőítés szolgáló lelkületével. Szabó Balázs pedig a programozott dicsőítés szoftveres ismereteit okítja majd.
Elég komolynak tűnik a dolog.
Egy komplex egyházzenei programról beszélhetünk. Egységes egész rajzolódik ki, amelyből nem lóg majd ki a ma élő ember zenei nyelvezete sem. Nekem mindig olyan furcsa, amikor a mindenkori zenei köznyelv, tehát az, amit mindenki ismer, a profánba lenne száműzve,
Természetesen nem kis kihívás a profán elemek és ízek elhagyása úgy, hogy a stílus felismerhető maradjon, de már egy egészen új funkciónak alárendelve. Én hiszek abban, hogy ez létezik. Magamon érzem a legjobban.
A dalok, amelyeket Gellért testvéremmel – és újabban Mező Misi barátunkkal – közösen szerzünk abszolút könnyűzeneiek, viszont kizárólag Isten dicsőítésére születtek, minden áthallástól, világi összekacsintástól mentesen.
András, hallgatják az emberek a kkz-s dalokat, mármint szabadidejükben? Nem csak egy pár száz embert foglalkoztató szubkultúra ez?
Ez a keresztény könnyűzene él. Ezt bizonyítja maga a kétszeres túljelentkezés a felnőttképzésre, vagy akár az eucharisztikus kongresszus családi napjának zárókoncertje. Megható, egyben zavarba ejtő volt a Margitsziget több mint tízezer fős közönsége előtt elénekelni az idehaza nagyjából minden keresztény közösségben ismertté vált énekemet. Emlékszem, valami ott mozgott a levegőben. Bevallom, sírtam az éneklés közben. Mert eszembe jutott Isten hatalmas szeretete, amellyel irántam volt mindig. Közben a nyolcadik gyermekünket váró feleségem is a fejemben járt, akinél bármelyik pillanatban elindulhatott volna a szülés. A kislányunk végül közvetlenül a NEK zárónapja utáni éjjelen született meg. A színpadon és a próbákon is nagyon jó volt megtapasztalni a felekezeteken átnyúló testvéri közelséget és szeretetet.
Vajon képesek lesznek ezek az élmények tartós hátteret biztosítani a keresztények számára?
Szerintem szörnyű lenne, ha ez az egész csak egy élményhalmaz maradna bennünk, amit majd időről időre, bezzegeskedve mesélünk majd el a gyerekeinknek meg az unokáknak. Valahol a most induló felnőttképzés is a holnap felé mutat, abból táplálkozik, amivel az Isten máris gazdagabbá tett bennünket – akár a kongresszuson.
Zenei téren szintén fontosnak találjuk megőrizni azt az összefogást, amely a Margitszigeten mindenki számára láthatóvá vált. Emiatt tartunk egy különleges koncertet november 15-én a RaM Colosseumban Budapesten. Az Eucharist and Friends elnevezés egyrészt természetesen arra utal, hogy ismét neves előadó barátainkat hívtuk meg erre a hétfői napra. De kifejezi azt is, hogy mi mindannyian annak a Jézusnak vagyunk a barátai, aki ma is önmagát adja értünk.
Szóval Gável András szemléletében már totális a felekezetközi egység.
Nem, nem vagyunk teljes egységben. A hitvallásaink nem illeszthetők maradéktalanul egymáshoz. De amint elkezdünk szeretetben közeledni, észrevesszük, hogy több dologban vagyunk egységben, mint amiben nem.
De mit érne vele táplálkoznom, ha elfelejteném gyakorolni a szeretet azokkal szemben, akik ezt az ajándékot még nem fedezték fel az életükben.
Azon szerintem már rég túl vagyunk, hogy a katolikusokat lebálványimádózzák. A rengeteg szenny ellenében elkezdtünk összefogni, és a minket elválasztó felekezeti falak mintha erodálódnának. Talán még nem tudunk együtt az Úr asztala köré ülni,
de a szeretetben közösen megtapasztaljuk Jézus vágyát, amely az ő követőinek egysége. Krisztus titokzatos teste a szemünk előtt épül fel. Elfogadjuk a saját elgondolásaink helyett az Atya akaratát, az egység Krisztussal megszületik bennünk, és már szárnyal velünk a Szentlélek, hogy kitartsunk ezen az úton. Ez pedig folyamatos belső megújulásra hív. Ebben nincs megállás.
Viszont nagyon érdekes, hogy ezt a folyamatot mindig az a jelenség kíséri, amelynek során megszületnek az új énekek Istennek, amolyan huszonegyedik századi zsoltárokként. Ma ezeket a mózesi hálaénekek mintájára újonnan született dalokat jellemzően gitárral kísérik. Ezt igyekszik mederbe terelni az egyházzenész kántor-gitáros, és minden más, hasonló művészeti képzéssel egyenértékű felnőttképzés, hogy akik ily módon kezdik el az egyházban vagy a templomon kívül dicsérni Istent, a legnagyobb felkészültséggel és igényességgel tehessék azt.
Nem véletlenül választottuk az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán elinduló, egyházi könnyűzenei kurzus mottójául a Sacro Song képzési csomagunk hármas kulcsszavát: Istennek, igényesen, veled. Ez pedig a szent zene hármas kritériumát visszhangozza: szent, művészi, egyetemes. Az eucharisztikus kongresszus sok színtéren az egység jele volt. Nem csak a felekezetek és az egyházak közötti hídverésben volt nagy szerepe. Az egyházi zene területén szintén elkezdődött a hídépítés.
De még mindig akadnak súlyos nézeteltérések, ha jól sejtem.
Sajnos úgy látszik, mindig maradni fog egy kisebb csoport, amely a szeretetben egymás mellett élést, a zenei stílusok képviselői közötti kölcsönös tiszteletadást soha nem lesz hajlandó elfogadni, sőt az utolsó csepp véréig küzdeni fog ellene. A keresztény könnyűzene művelőinek erre a sok esetben kifejezetten gyűlölködő hangvételre csak szeretettel szabad válaszolniuk, hogy a notórius ellenkezők is beláthassák: az egyházi popzene nem értékromboló, sokkal inkább értékőrző;
Ma is ugyanezt a forradalmi feladatot látja el az egyre jobban elhatalmasodó, változatos szennyáradattal szemben – bibliai ihletésű műveivel, a „Jézus-forradalom” egyre minőségibb dalaival.
Gável András
1977-ben született Budapesten. A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett, ezt követően a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen olasz-lengyel szakos diplomát szerzett. Az öccsével közösen alapított Testvérek együttes a rendszerváltás utáni időszak legnépszerűbb katolikus könnyűzenei formációja volt. Jelenleg az Eucharist Zenekar frontembereként alkot. A Vasárnap.hu publicistája, Pengető nevű keresztény könnyűzenei rovatának szerkesztője. Házasságban él, nyolc gyermek édesapja.
(Nyitókép: Földházi Árpád)