Sokan felvetik, hogy a pápa nem érti Európát, különösen a mi térségünket: a sorscsapásainkat, a történelmi kataklizmáinkat, a tapasztalatainkból fakadó félelmeinket, ebből kifolyólag a mi üzenetünk rossz akusztikával bír a Szent Márta-házban, az övéi pedig a Kárpát-medencében. Egyetért?
Jártam Argentínában még jóval azelőtt, hogy Jorge Mario Bergoglióból Ferenc pápa lett. Sokakkal beszélgettünk, és ott is volt, aki haragudott rá. De Argentína teljesen más világ. Voltam egy favelában Buenos Airesben, ahol senki nem tudta megmondani, hányan nyomorognak ott, negyven-ötvenezerre becsülték az ott lakók számát. Megkérdeztem, hány ilyen nyomornegyed van a városban, azt mondták, körülbelül kétszáz. Elképzelhetetlen, ami ott volt, s hogy onnét pár méterre a gazdagok palotái álltak. De a középosztály városrészeiben is néhány ház után mindig következett egy őrhely, ahol fegyveres biztonsági ember vigyázott az épületekre. Azért haragudtak Bergoglióra a helyiek, mert akkor még bíborosként a rendszerrel ellentétben arról beszélt: Jézus nem egyik vagy másik városrészbe való, ő mindenkié. Templom építését is csak úgy engedélyezte, ha a kapuk mindenki előtt nyitva álltak. Amikor megválasztották, tudtam, hogy radikális lesz, de a kereszténységnek ez a lényege: ne vigyük magunkkal Jézust egy exkluzív életformába. Európa sem sajátíthatja ki!
Az evangélium radikalitása járható út marad a 21. században is?
Amikor az első utcagyerekeket befogadtam, paptársaim is megkérdőjelezték az épelméjűségemet. De amikor valaki nyúvadozik a vízben, be kell szökni mellé, és ki kell húzni a partra. Hogy van-e erre engedélyünk, mindent rendben adminisztráltunk-e, azt utána megbeszéljük. Ha nem fordulok a templom előtt kolduló gyerekek felé, s nem segítek rajtuk, hiteltelen, amit mondok, még magam előtt is elveszítem a saját becsületemet. Kezdetben volt olyan paptestvérem, aki papi találkozókon elszabadult hajóágyúnak írt le engem, olyasvalakinek, akit meg kell állítani. Ez persze visszajutott hozzám. Felkerestem őt, letérdeltem előtte, és elvégeztem a szentgyónásomat. Elmondtam a félelmeimet, tanácsokat kértem tőle mindenféle taktikázás nélkül. Paptestvérem később nagyon sokat segített nekünk, rengeteg adományt gyűjtött. Tehát igen, az evangélium radikalitása és tisztasága az egyetlen megoldás ma is. Hiszek a szeretet végső győzelmében a rosszal szemben.
A progresszió megjelent a kereszténységben is, azt hirdeti: a szeretet nevében mindenkit és mindent el kell fogadni, akár azt is, ha azonos neműek akarnak szentségi házasságot kötni. Manapság a tanításhoz hű vonalat vádolják szeretetlenséggel. Mi a véleménye erről?
Nagyon tetszett Kassai Lajos meglátása, amelyben rámutatott, hogy ez nem jogi, hanem morális kérdés. Mesélek egy megtörtént esetet: a kommunizmus utolsó éveiben egy kilencvenéves bácsi meglátogatott minket, és hozott ajándékba két pléhből készült Krisztus-szobrot. Elmondta, hogy az ötvenes években elhitte a barátainak, hogy jót tesznek az emberiséggel, ha az útszéli kereszteket összetörik, ráadásul prémiumot is kapott érte a munkahelyén. Ám a lelke mélyén érezte, hogy nem lesz ez jó, s azóta furdalja a lelkiismeret. Ezért idős korában hivatásává vált, hogy bádogot vett a nyugdíjából, amelyből saját kezűleg készített Krisztus-szobrokat minden egyes összetört keresztért cserébe. Több mint százat készített. Egyet felállítottunk a dévai kolostor előtt, hogy a gyerekek lássák: nem az számít, amit az uralkodó közvélekedés sugall, vagy amit a média szajkóz. A bűnt nem lehet átkeretezni, bűn marad. Van a lelkünk mélyén egy csengő, ha pedig elkövetünk valamit, ami Isten akarata ellen való, megszólal. Ezt kell követni.
A bűnt nem lehet átkeretezni, bűn marad”
Ugyanez a helyzet az abortusszal kapcsolatban is?
Sok haldoklóval találkoztam, aki gyónni akart. Tapasztalatból tudom, hogy olyankor nem azzal foglalkoznak, ettek-e húst pénteken, hanem a legmélyebb emberi drámák törnek a felszínre. Sokan fogták meg a kezemet, és mondták: „Atya, három gyermekemet öltem meg az anyaméhben!” Ez is morális kérdés, amivel kapcsolatban pontosan tudjuk, mi helyes és mi nem. A jót nem szabad rossznak hazudni, ahogy a rosszat sem szabad jónak.