Hagyományosan a pedagógus szerepe – betöltve az iskola alapvető társadalmi funkcióját – túlmutatott a tananyagon, a pedagógus nevelő is volt, elvárták tőle, hogy személyes példamutatásával formálja, megszilárdítsa a fiatalok jellemét. Ezzel szemben a mai gyakorlat fókuszában egyre erőteljesebben a tananyag „leadása” áll, az értékek közvetítése gyakran háttérbe szorul. Hogyan illeszkednek ebbe a szerepbe a baptista iskolák tanárai, iskolalelkészei?
Fontos, hogy a pedagógusok az ifjúság elé állítható példaképek legyenek. A feladat valóban nagy kihívás a 21. században, de az iskolalelkészek ebben is segíteni próbálnak. Ami az iskolalelkészek szerepfelfogását illeti, legtöbb esetben, kezdetben szerepkonfliktus volt. Ezt én is megéltem, mert egyszerre vagyok tanár, lelkész és barát. Ez egy rendkívül komplementer, diffúz szerep, úgy, hogy egyik percről a másikra kell váltani, vagy kollégáról diákra kell áthangolódni. Ezekhez a szerepekhez kapcsolódóan megannyi elvárás járul; mint ahogy áldott kötelességem mindenkit meghallgatni, segíteni, de tanárként az órákat adminisztrálni, a gyerekeket ebédeltetni, a szünetben felügyelni, helyettesíteni. Embert próbáló feladat, hogy a sok elvárás közepette legyek példa, maradjak hiteles, önazonos, amikor a diákok és a nem gyakorló keresztények az iskolalelkészek – és általánosságban a keresztények – életét méregetik.
A közéletben is gyakran megjelenik a számonkérés a keresztény emberekkel – gyakran a vezetőkkel – szemben, miszerint hiteltelen keresztények. Hogyan lehet ennek a hitelességnek megfelelni, és ha van, miért van lényegi jelentősége?
Maximálisan meghatározó a hitelesség, melyet rendszerint kritika ér egy keresztény társadalomban is. Életkori sajátosság, hogy a gyerekek még érzékenyebbek erre, mikor keresik az identitásukat, és a meggyőződésük megszilárdulása zajlik ebben az életszakaszban. Erik H. Erikson és más pszichológusok, illetve fejlődéslélektani szakemberek szerint is ez egy képlékeny korszak, amikor a gyermek fejlődik, amikor kutatja – főleg a tinédzserkorban, gimnáziumban –, hogy mi az élet értelme, és keresik, hogy kikre lehet felnézni, s kiktől lehet tanulni. Ha ebben a korban jó példát lát, akkor a minta az ő identitását, világnézetét és az istenképét is jó irányba befolyásolja. Viszont, ha hiteltelenséget észlel, attól azonnal elfordul. Személyes tapasztalatom, hogy érdeklődés, igény van a hitre, de ezt nemcsak beszéden keresztül, hanem
személyes életpéldán keresztül tudják megtanulni és megismerni.
Itt kapcsolódhatunk a rejtett tantervhez. Milyen formában jelenik meg ez a bizonyos implicit tanterv a baptista fenntartású iskolák oktatásában?
Fontosnak tartom a fogalmat definiálni, hogy az olvasó vagy a szülő nehogy félreértse, és azt gondolja, hogy itt valami őszintétlen, titkos stratégia szerint átnyomunk valamit. A rejtett tanterv az oktatók személyéből, értékrendjéből, életfelfogásából, hitéből, erkölcsiségéből árad, és a mi értelmezésünkben az elsődleges célja Krisztusnak megnyerni a diákokat. Tehát, hogy találkozzanak a Biblia üzenetével, ismerkedjenek meg a keresztény értékrenddel, és az Istennel való személyes kapcsolattal. Mérvadó, hogy hitkompetenciákat tanítunk – amely a szekularizálódó oktatás miatt elemi módon nem szerepel az általános tantervben, a megannyi előírtan fejlesztendő kompetencia között –, hitelőkészítő, hitalkalmazó készséget annak érdekében, hogy a gyerekek tudjanak, merjenek hinni, és lépéseket tenni ez irányába. Ez a közoktatási feladatok ellátása mellett alapvetően meghatározó, melyet a keresztény pedagógusok is bátrabban mernek alkalmazni, mint amikor nem voltak az intézmények az egyház fenntartása alatt.
Philip Wesley Jackson szerint annál jobban képes egy gyermek az implicit tantervnek megfelelni, minél inkább hasonlítanak az intézmény és a családi környezet normái. Mi a helyzet a nem keresztény háttérből érkező diákokkal?
A nem baptista vagy nem keresztény családból érkezőknek valóban nehezebb a dolguk, viszont tekintettel arra, hogy ők teszik ki az osztályközösségek 85-90%-át, fontos az ő nyelvükön beszélni, ezt kell alapul venni. Éppen ezért szükséges egy valódi pedagógusi gondolkodást alkalmaznunk. Ám gyakran a hit iránt nagyobb érdeklődést mutatnak, mint más alaptantárgyak iránt.
Modern korunknak újabb jelensége, hogy míg a család, illetve a közvetlen szocializációs közösség fokozatosan veszít kultúraátadó, értékek és normák átszármaztatásának funkcióiból, a társadalom informális, civil szerveződései egyre fontosabb szerepet játszanak, ezenfelül a globális média és a tömegkultúra erőszakos térnyerése is szüntelen tetten érhető. Ezeken a csatornákon keresztül érkező impulzusok esetében mi tapasztalható a baptista iskolákban?
Amióta iskolalelkészként dolgozom, a genderkérdéssel mindig találkozom. Hogy miért? Mert minden generációnak megvan a saját létkérdése, amihez méri a saját egzisztenciáját, aminek a harcával azonosulni akar – lásd az előző generációban a szocializmus elleni küzdelem. A mai korban
a nem tolerált kisebbségek ügye és az emberi magánvélemény harca az, amibe beleöntik a tinédzserkori lázadásukat.
Ebben akarják megtalálni az identitásukat. Ők is harcolni akarnak valami ellen, valakiért, szeretnének a szüleiktől, az előző generációtól függetlenedni, lázadnak a hatalom ellen, és ezt mind-mind látjuk az LMBTQ+ mozgalomban megnyilvánulni, nem véletlen, hogy a fiatalok szimpatizálnak ezzel. Sarkalatos téma, mert ezen a kérdésen mérik le a kereszténység világnézetét, hitelességét, az én személyiségemet, megbízhatóságomat. Minden osztályban több olyan diák van, akit merőben foglalkoztat ez a téma, és személyesen megkeres engem. A kérdésben az Istennel való kapcsolatra helyezem a hangsúlyt, „az igazságot szólva, szeretetben” – ahogy Pál apostol tanította. Lényeges az elfogadás, de a szivárványos zászlót nem lehet kifüggeszteni a folyosón.
*A szerző a Mathias Corvinus Collegium tudományos kutatója
**Nyitókép: Steiner József