1671-ben végezték ki a Wesselényi Ferenc-féle főúri összeesküvés három vezetőjét, Zrínyi Péter horvát bánt, Nádasdy Ferenc országbírót és Frangepán Ferencet.
1654-ben váratlanul elhunyt a már korábban megkoronázott ifjabb király, IV. Ferdinánd, és a bécsi udvar ezután örökletesen akarta biztosítani a magyar trónt a maga számára. Komoly viták árán végül sikerült az országgyűléssel kompromisszumot kötni, így a rendek nem mondtak le szabad királyválasztó jogukról, ellenben megválasztották Lipót főherceget magyar királynak. Cserébe a Habsburgok esküvel fogadták meg, hogy felszabadítják az országot a török uralom alól. Az országgyűlés elhatározta emellett, hogy korszerűsítik a végvárrendszert, és nagyszabású várépítési munkálatokat indítanak. A másik téma a nádorválasztás ügye volt, mely a bécsi udvar számára a lehető legkényelmetlenebb pillanatokat okozta, így szerették is volna elhalasztani.
Zrínyi Miklós zökkentette ki a nyugvópontról a helyzetet, ugyanis hatásos beszédét követően elsőként voltak kénytelenek tárgyalni ezt a kérdést; mégis
Zrínyinek tehát nem sikerült megszereznie a király utáni legmagasabb méltóságot, ugyanakkor a magyar politika vezéralakja maradt az elkövetkező években is.
Török hadjárat Bécs ellen
A Porta úgy vélte, hogy Bécs megváltoztatta addigi semleges magatartását, ezért Köprülü Ahmed nagyvezír 1663-ban megindította seregeit Bécs ellen. Mivel I. Lipót még mindig a békére törekedett, Wesselényi Ferenc nádornak kellett segítségért fordulnia a Rajnai Szövetséghez, melyet a német birodalmi rendek hoztak létre. A nádor mellett Zrínyi volt az, aki szinte sürgette a törökkel történő összecsapást, de a török korántsem a legrövidebb utat választotta Bécs felé, így 120 ezer főt számláló seregével a Duna vonalán Buda felé nyomult. A törökök rövidesen elfoglalták Érsekújvárat, de Zrínyit egyre inkább foglalkoztatta egy téli hadjárat terve, amire végül is sor került, így a magyar csapatok közel 200 kilométer mélységben benyomultak az ellenséges területekre, ami 20 ezres seregével fantasztikus katonai teljesítmény volt. A sikerek fellelkesítették a közvéleményt is, így a Rajnai Szövetség és Apafi Mihály is újabb csapatokat ígért, de a bécsi udvar döntésképtelensége a törököknek kedvezett, ugyanis megérkezett az oszmán felmentő sereg Kanizsa alá.
Zrínyit közben leváltották tisztségéről, és Montecuccoli stratégiai megfontolásból elkezdett hátrálni,
A csatában a szövetséges hadak fölényes győzelmet arattak, így mindenki természetesnek tartotta a hadjárat folytatását, ami azonban mégsem történt meg.
Reniger császári követ útján, aki folyamatosan a török táborban tartózkodott, augusztus 10-én megkötötte a „szégyenteljes” vasvári békét. A megegyezés húsz évre szólt, és a vesztes kezén hagyta az előző évek foglalásait. A török megtarthatta Váradot, Érsekújvárt és az elfoglalt egyéb területeket, egyszóval
A vasvári béke hatalmas felzúdulást keltett a Magyar Királyságban, valamint okot adott arra, hogy egyre hangosabban állítsák, hogy a Habsburgok segítségére még mindig nem lehet számítani. A gondot az okozta, hogy az elégedetlenkedők nagyban rá voltak szorulva a külföldi támogatásra. Több lehetséges alternatíva is felmerült a helyzet megoldására. Az egyik a már többször használt kártya, a francia segítségért való folyamodás volt, azonban a franciák nem lelkesedtek túlzottan az ötletért.
Hasonló volt a helyzet, mint a Rákóczi-szabadságharc idején, ugyanis számukra a legüdvösebb az volt, hogyha valaki van a Habsburgok hátában, de a nyílt szövetségkötés nem volt ínyükre. A másik lehetőség a Portával való kiegyezés volt. Ez a gondolat azon alapult, hogy a törökök már annyira meggyengültek, hogy el lehet fogadni a főségüket különösebb hátrányok nélkül is.
Terveit nem tudta megvalósítani azonban már, mert 1664-ben egy vadkanvadászat közben az életét veszítette. Így történhetett, hogy történelmünk során immár másodszor a Magyar Királyság egy vezető személyiségét egy vaddisznó ölte meg. A Wesselényi-féle szervezkedés Zrínyi korábbi véleménye ellenére bízott a Portával való kapcsolatfelvételben. A gyűlés Wesselényi Ferencet tartotta alkalmasnak vezetőnek, akinek sikerült meggyőznie a magyar közélet további jelentős személyiségeit is. Csatlakozott a szervezkedéshez Lippay György esztergomi érsek és Nádasdy Ferenc országbíró is. Később a tagok hamarosan felvették a kapcsolatot Erdélyen keresztül a Portával is, és ajánlatukban hajlandóak voltak elismerni annak fennhatóságát. Feltételként azt támasztották, hogy a Porta el kell fogadja a szabad királyválasztás jogát, valamint nem követelhetnek segítséget a hadjárataikhoz. A szervezkedés folytatódott Lippay és Wesselényi halála után is, azonban a szervezkedés második vonala gyakorlatilag saját magát árulta be.
A szervezkedés második szakaszának a vezetői Nádasdy Ferenc, Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc és I. Rákóczi Ferenc voltak. Közülük kétségkívül Rákóczi volt a legrátermettebb, akinek sikerült a résztvevők közötti konfliktusokat is elsimítani. Az említett konspirációs évek után 1670-ben tört ki a fegyveres felkelés, ugyanis Zrínyi Péter Horvátországban kiadott hadba szólító üzenetére. A törökök és a franciák azonban továbbra is passzívan szemlélték az eseményeket, ráadásul a felkelés nem talált igazán széles körű társadalmi támogatottságra.
Hűségüket szerették volna ezzel bizonyítani, de az udvar most nem honorálta a megbánást. Mindkettőjüket elfogták, sőt családjukat is fogságba vetették. A Rákócziak hihetetlen nagy összegű váltságdíj ellenében tudták csak elkerülni a halálos ítéletet. Nádasdy Ferencet is elfogták rövidesen, és nem volt kétség afelől, hogy a megtorlás kemény lesz. 1671 áprilisában Zrínyi Pétert és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen, Nádasdy Ferencet pedig Bécsben kivégezték.
A megtorláson kívül azért voltak prózaibb okai is a tárgyalásokon osztott ítéleteknek, hiszen sokakat ítéltek teljes jószágvesztésre, ami igencsak előnyös volt az udvar számára, hiszen az elkobzott birtokok visszaszálltak a koronára. Az elkövetkező évtizedek a magyar nemesség befolyásának fokozatos felszámolásával járt, amihez a Wesselényi-féle összeesküvés remek okot biztosított, hiszen immár lehetett hivatkozni I. Lipótnak a jogeljátszásra a nyílt abszolutizmus bevezetésekor.
A virágzó fejedelemséget széltében-hosszában tatárok és törökök tízezrei taposták vérbe és sárba, amit a fejedelemség soha nem hevert ki többé. Megtörtént a legrosszabb, ami elképzelhető.
A magyar történelem nagy alakjának uralkodását Erdélyben és Lengyelországban is a múlt aranylapjai közé sorolhatjuk. Most Horn Ildikó történész segítségével mutatjuk be az izgalmas korszakot.
„Összeomlásveszély! Tartson távolságot!” – hirdeti a háromnyelvű papiros a Brassó megyei Homoróddaróc különleges erődtemplomának falán. Bizony, érdemes körbenézni itt!
Az orosz–ukrán háború közvetett következményei jelentik a legnagyobb veszélyt a ruszin nemzetiségre; a legnagyobb részüknek otthont adó Ukrajna a létezésüket sem szívesen ismeri el.
Ötven évig volt Magyarország királya, közben német-római császárrá emelkedett, és az oszmánok előretörését is feltartóztatta. A kissé elfeledett Zsigmond igazán nagy egyénisége volt a magyar és az európai történelemnek. Skorka Renáta történészt kérdeztük.
A császári udvar sunyi módon próbálta megtörni a szabadságát jogi eszközökkel kivívó magyarságot 1848-ban: elkergettük Jellasicsot, így Pákozd a nemzeti összefogás jelképévé vált az önkény ellen.
A köztársasági elnök elítélendőnek nevezte Oroszország akcióját, és kiemelte, Magyarországnak egyenlőre nincs információja személyi sérültekről.
„Nem ez volt az első eset a választás óta” – fogalmazott a fideszes politikus.
