Megőrizték a Szent Koronát, a koronázási ékszereket, támogatták a korona kultuszát és közjogi szerepét.
„1. Szinte mérhetetlenül nagy – leginkább saját – anyagi ráfordítással a középkori Magyar Királyság területéből amekkora részt csak lehetséges volt, megóvtak a török hódítóktól, megszállástól. Finanszírozták a török elleni védekezés, a végvári vonal kiépítésének, majd a török kiűzésének a költségeit. Az osztrák, cseh-morva, és birodalmi adófizetőket és rendeket rávették a Magyar Királyság folyamatos támogatására, ez minden érdekelt fél részéről komoly rugalmasságot és kompromisszumkészséget igényelt. 1591–1606 között például összesen legalább hetven millió aranyforintot fordítottak a Habsburg államok bevételeiből, hitelekből, birodalmi és egyéb európai segélyből Magyarországon a török elleni háború céljaira. A korszakban és utólag is irreális elvárás tehát, hogy a magyar rendek érdekei szerint kormányozzák az összetett monarchia egészét, miközben a török időkben jórészt Lajtán-túli adópénzekből tartották fenn a Magyar Királyságot.
2. A középkor és a kora újkor magyarországi építészeti és tárgyi hagyatékának részbeni megmaradását. Nem ők rendelték a magyarországi várak lerombolását, mint »bosszúprogramot«. Ma már tudjuk, hogy ez egy komplex folyamat volt, amelyben az építőanyaghiány, a helyi birtok-, jövedelemviszonyok sokkal nagyobb szerepet játszottak, mint egy sejtett központi politikai direktíva.
3. Megőrizték a középkori magyar állam jogfolytonosságát és nemzetközi jelenlétét.
4. Megőrizték, a pápával megerősítették a mindenkori magyar király számára az apostoli királyi címet (az »apostoli« jelző csak kivételesen fordul elő a magyar királyok címei között Mária Terézia előtt, aki ezt elérte).
5. Megőrizték a középkori magyar állam történetének forrásait, enélkül szinte semmit nem tudnánk a magyar középkorról. Egy Habsburg szolgálatban álló hadmérnöknek köszönhető a leghosszabb és legjelentősebb korai magyar rovásírásos emlék fennmaradása is.
6. Megőrizték és folyamatosan használták a magyar jelképeket, többek között az országcímert.
7. A 16. század második felétől először használták tudatosan és folytatólagosan a reprezentatív térben a piros fehér zöld színeket, mint a magyarságra utaló jelképet.
8. Megőrizték a Szent Koronát, a koronázási ékszereket, támogatták a korona kultuszát és közjogi szerepét.
9. A dinasztiának köszönhetően maradt meg magyar nyelvterületen a katolikus egyház és az egyházszervezet folytonossága a reformáció után. Nem pusztán hitéleti, hanem a magyar művelődés szempontjából is óriási jelentőségű a magyar állam katolikus jellegének fenntartása. Például nagyszombati egyetemalapítás, zarándokhelyek, stb.
10. A magyar szentek kultuszának fenntartását, a Szentjobb megóvását és visszajuttatását az országba. Az erdélyi katolicizmus, és a magyar identitás fennmaradásának részeként a csíksomlyói zarándoklat és passió hagyományát.”
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
Rákóczi hű barátja az volt, amit a „kuruc” szó takar a múló évszázadok magyarjai számára: egy hiteles harcos, aki szembe szegült az idegen uralommal és sosem mondott le a magyar függetlenségről.
Szenzációsan házasodott többször is, kitartott a Habsburgok mellett, mégsem feküdt le idegen érdekeknek. Nagy kortársának, Bethlen Gábornak méltó ellenfele, Pázmány Péternek méltó bajtársa volt.
Jókai Mór a forradalom alatt még gúnyos megjegyzésekkel illette Ferenc Józsefet, később aztán olyannyira megbékélt vele, hogy bejárása volt az uralkodóhoz.
„Összeomlásveszély! Tartson távolságot!” – hirdeti a háromnyelvű papiros a Brassó megyei Homoróddaróc különleges erődtemplomának falán. Bizony, érdemes körbenézni itt!
A többpárti választások egyre kényelmetlenebbé válnak a régi rezsim működtetőinek, de elhallgattatáson kívül nem látnak más eszközt.
A történész szerint a fejedelem hozott egymásnak ellentmondó döntéseket, de mindig a realitásokhoz alkalmazkodva: képes volt nagyívű terveiről lemondani, ám az adott körülményeket országa számára maximálisan kihasználni.
Ez lenne az elnök eddigi legnagyobb külpolitikai eredménye.
Két napon át folyt az eszmecsere a nemzeti önrendelkezésről, a kultúra, a szólásszabadság és a demokrácia válságáról Brüsszelben.
