A birodalmak mindig kioktatnak minket – aztán eltűnnek

„A Habsburgok monarchiája bő száz, a nemzetiszocialisták állama nyolcvan, a Szovjetunió pedig harmincnégy éve szűnt meg. Az EU még egy darabig próbálkozik, aztán meglátjuk. Mi ráérünk, olykor a kívülálló intellektuális érdeklődésével, máskor bosszúsan, néha túlkapásaik kárvallottjaként figyeljük Európa történelmét, aminek részesei, alkalmanként alakítói, ritkán haszonélvezői és gyakrabban elszenvedői vagyunk, de egy kicsit mindig idegen testként, egy másik dimenzióból rátekintve az eseményekre.

A kontinens vezérideológiái hivatalosan olyan szép elvek, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség, szolidaritás és tolerancia, de már az ősbűnt elkövető jakobinusok is úgy értelmezték mindezt, hogy nem vonatkoznak mindenkire, és soha nem látott vérengzést rendeztek saját polgártársaik körében. Ezt a módszert átvették a bolsevikok is, akik már kevésbé titkolták, hogy eleve ki kívánnak irtani bizonyos társadalmi osztályokat, és ezt folytatták a nácik is, a megsemmisítendő ellenséget nevén nevezve, sőt egyenesen kívánatossá téve a pusztítást. Mások úgy folytattak hasonlóan fajgyűlölő politikát, hogy közben egyenlőségről papoltak. (...)

Most Európában az emberek elkezdtek nem azokra a pártokra szavazni, ami a rendszer fenntartásához szükséges lenne, ezért a többpárti választások egyre kényelmetlenebbé válnak a régi rezsim működtetőinek. Szerencsére annyira elkényelmesedtek, annyira fantáziátlanok, hogy az erőszakon és elhallgattatáson kívül nem látnak más eszközt. Ez pedig mindig csak egy darabig hatékony, mert az emberek ellenük fordulnak. Ahogy idehaza sem képesek egy koherens, szerethető, távlatos világképet felépíteni, Európában sem sikerül nekik.”

Nyitókép: Urs Flueller/POOL/AFP