A történész szerint a fejedelem hozott egymásnak ellentmondó döntéseket, de mindig a realitásokhoz alkalmazkodva: képes volt nagyívű terveiről lemondani, ám az adott körülményeket országa számára maximálisan kihasználni.
Napra pontosan 405 éve, 1620. január 8-án a pozsonyi országgyűlés Bethlen Gábort „Magyarország fejedelmévé” választotta. Cikkünkben a magyar történelem egyik legkiemelkedőbb alakjára emlékezünk. Interjúalanyunk Oborni Teréz történész, tudományos főmunkatárs (HUN-REN, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet), és az ELTE egyetemi docense, a téma kiváló szakértője.
*
Tekintsük át a Bethlen Gábor „magyar fejedelemmé” választását megelőző nemzetközi helyzetet: egyáltalán, miért indított hadjáratot az erdélyi fejedelem a Magyar Királyság ellen 1619-ben?
Bethlen nem a Magyar Királyság ellen indított hadjáratot. Csatlakozva előbb egy Habsburg-ellenes rendi felkeléshez, majd az európai protestáns államokból álló Habsburg-ellenes koalícióhoz,
II. Ferdinánd ellen fogott fegyvert.
A felkelés Csehországból indult ki 1618 májusában, amelyhez hamarosan csatlakoztak a morva, sziléziai, osztrák és magyar rendek egy része is.
Az ezzel egyidőben kibontakozó első összeurópai konfliktus, amely végül óriási pusztulással járó háborúfolyamba torkollott, bonyolult okokra vezethető vissza. A Német-római Birodalom belső krízisét az okozta, hogy az egyes tartományok rendiségének megerősödése, illetve a kis fejedelemségek között feszülő, főként vallási eredetű érdekellentétek miatt fennállt annak a veszélye, hogy a hatalmas államkomplexum darabjaira esik szét.
A belső válsághoz adódott az európai hegemóniára törekvő Habsburgokkal szemben megerősödött ellenállás is,
amely egy táborba vonta a szomszédos Francia- és Spanyolországot, valamint a németalföldi és skandináv államokat.
Mi lehetett a közvetlen oka és célja tehát Bethlen megindulásának?
A felkelt cseh rendek követei azzal kecsegtették, hogy királyukká választják, és bár ez a lehetőség kétségkívül nagy távlatokat nyitott számára, ő mégsem csupán ennek reményében indult el seregével Gyulafehérvárról 1619. augusztus végén. A hadjárat céljait Alvinczi Péter kassai prédikátor fogalmazta meg egy kiáltványban. Ebben a fejedelem kinyilvánította, hogy
a protestantizmus védelme és a bécsi békében (1606) megfogalmazott rendi jogok megőrzése érdekében
avatkozik az európai hatalmi konfliktusba.
Kétségtelen, hogy Bethlen ambíciói magasra törtek, de hogy nem Magyarország pusztítása volt a célja, azt számos rendelkezésével, levélrészletével támaszthatjuk alá: 1619. október 14-én, egyik legelszántabb királysági támogatójának, Thurzó Imrének írott levelében
panaszkodott arról, hogy a magyarországi lakosság nem segíti eléggé
lovakkal, igavonó barmokkal, „mintha mi ellenségek volnánk, úgy néznek bennünket, kin bizony kesereg a szívem” – írta.
Miért fogadta el Bethlen, hogy „magyar fejedelemmé” válasszák, ugyanakkor miért nem engedte soha, hogy magyar királlyá koronázzák?
Bethlen és magyarországi rendek kapcsolatát kezdetben az azonos érdekek miatti egymásra találás gyorsan fellángoló öröme jellemezte. A többségében protestáns főurak új uralkodóra vágytak, és a fejedelemnek sem volt ellenére az, hogy magasabb rangra emelkedjék.
Mindez több fázisban történt.
Bethlen, hadai élén 1619. szeptember 20-án vonult be Kassára, és az ott összegyűlt magyar rendek lelkesedésükben már ekkor “elöljárójuknak és fő gondviselőjüknek” nevezték meg őt. 1619-20 telén, amikor a fejedelem katonai és politikai sikereinek csúcsára jutott, már ülésezett a magyar országgyűlés Pozsonyban, ahol 1620. január 8-án Bethlent “Magyarország fejedelmévé” választották.
Már ekkor felajánlották neki a királyságot, de olyan feltételekkel, melyeket nem fogadhatott el. A törvények változtatás nélküli szentesítésén kívül szinte semmi joga nem lett volna, nem hívhatott volna össze országgyűlést, a kül- és belügyeket különböző rendi testületek vagy tisztségviselők irányították volna.
Mi volt a következő lépés?
Ez Besztercebányán, 1620. augusztus 25-én történt, amikor a magyar rendek gyűlése királlyá választotta Bethlen Gábort. Az országgyűlésen megjelentek, sőt szót is kaptak II. Oszmán szultán követei, akik arra utasították a magyar rendeket, hogy válasszanak olyan királyt, aki a Portához jóakarattal van, mert azt a személyt a szultán is elfogadja.
Ezt a felszólalás sokakban, érthetően, rossz benyomást keltett, hiszen
egyértelműen jelezte, hogy a szultán Bethlent a saját alattvalójának tekinti,
és felrémlett, hogy rajta keresztül akarja megszerezni a Magyarország fölötti teljes fennhatóságot.
Mégis megválasztották.
Igen, ennek ellenére a választás megtörtént, még többségben voltak a támogatói, ám Bethlen sem ekkor, sem később
nem koronáztatta meg magát. Életének ez az egyik legnagyobb, máig megoldatlan rejtélye,
mivel alig írt erről az egyébként szép magyar nyelven rengeteget író fejedelem. Döntését valószínűleg a háború bizonytalan kimenetele és a királysági politikai realitások felismerése indokolhatta.
Másfelől felmérhette azt is, hogy Oszmán Birodalom az ő királysága esetén az egész országot a sajátjának tekintené, amit nem kívánt hazájának.
Döntésének hátteréről egyelőre csak ezeket a sokat idézett sorokat ismerjük: “Ha én magamat megkoronáztattam volna, soha énnálam bolondabb, de nyomorultabb fejedelem nem lött volna, mert [a Porta] mindjárt az országnak végházait éntőlem megadatni kívánta volna, melyet ha nem cselekedném, azontúl avval fenyegetne, hogy ellenem támad a német mellé”.
Bethlen
már 1620 őszén megérthette, hogy a háború nem alakul kedvezően számára,
és magyarországi támogatói, különféle okokra hivatkozva sorra kihátrálnak mögüle. Számításba vehette, hogy sem a cseh-magyar rendi konföderáció, sem a protestáns országok nem nyújthatnak garanciát magyar királyságához.
Kérdés lehetett továbbá, hogy Erdély mekkora anyagi áldozatot tud még hozni a fegyveres harchoz, és megéri-e a királysághoz való ragaszkodás országa, ahogyan ő fogalmazott a “kicsiny birodalmacska” számára.
Hogyan kezelte a Portát Bethlen a hadjárat alatt? Hogyan lavírozott a Habsburgok és az Oszmánok között ebben az időszakban? Mi volt a fő célja?
Habár Bethlen erős oszmán támogatással került Erdély fejedelmi székébe, a szultáni udvar belső erőviszonyainak változékonysága miatt a Fényes Porta jóindulatában sohasem lehetett biztos. Az oszmán méltóságok szövevényes intrikáiban őt is sokszor ki- és fel akarták használni, ahogyan ő is igyekezett felhasználni török kapcsolatait.
A fejedelem a diplomáciában rendszeresen alkalmazta a korban sem ismeretlen dezinformációt, megtévesztést.
A Porta katonai közbelépésének elhíresztelésével, vagy a török csapatok tényleges behívásával több alkalommal is megfélemlítette ellenségeit.
A Bethlen ellen irányuló széleskörű birodalmi propagandával szemben akadt néhány mélyebb összefüggéseket felismerő kortárs is: Sir Thomas Roe, aki az angol diplomácia meghatározó alakja volt a Portán, 1622-ben került kapcsolatba az erdélyi követekkel és rajtuk keresztül Bethlennel. Hosszan figyelte a fejedelem diplomáciai lépéseit, érthetetlennek tűnő akcióit, és
kezdeti ellenszenve végül elismeréssé változott.
1623-ban már őszintén csodálta Bethlen tehetségét.
„Be kell látnom, hogy Bethlen Gábor igenis kihasználja a törököket, jóllehet igyekszik ennek ellenkező látszatát kelteni, mivel nem meri megharagítani őket”. (Sir Thomas Roe)
Milyen alternatívák merültek még föl Bethlenben a továbbiakban?
Bethlen 1623-ban megtorpant, és átgondolta korábbi terveit. Ezek az új tervek a nikolsburgi békekötést követően formálódhattak ki benne. Erdély és egész Magyarország számára más kiutat keresett, azzal, hogy megpróbált kiszabadulni az oszmán vazallusi helyzetből:
korábbi ellenségének, Habsburg II. Ferdinándnak ajánlatot tett egy olyan keresztény európai szövetség kialakítására, amelynek élén maga is az Oszmán Birodalom ellen fordult volna.
Ehhez biztosítékként Ferdinánd leányát, az akkor 13 éves Cecília Renátát feleségül kérte, maga pedig elfogadta volna a Magyarország kormányzója címet. Bécsben, a korábbi évek történéseinek fényében fölöttébb gyanús fejedelemtől nem fogadták, nem fogadhatták el ezt az ajánlatot. Tegyük hozzá: Bethlen ezek után még két alkalommal – 1623-ban és 1626-ban – vonult hadba Habsburg-ellenes koalíció tagjaként.
Miként térült meg Bethlen Gábor politikai éleslátása a későbbiekben?
Bethlen politikai-diplomáciai téren sokszor hozott egymásnak ellentmondó döntéseket, de mindig az adott realitásokhoz alkalmazkodva. Talán
a belátásra, a változó nemzetközi viszonyokhoz való rugalmas alkalmazkodásra való képessége volt az, amely révén kiemelkedett kortársai közül.
Képes volt nagyívű terveiről lemondani, ám az adott körülményeket országa számára maximálisan kihasználni.
Noha erős kézzel uralkodott, tudta, hogy mit akar elérni, a megveszekedett makacsság mégsem volt rá jellemző.
Az első hadjárat végül is területi nyereséget hozott Erdélynek. Az 1622-es, Nikolsburgban ratifikált béke értelmében Bethlennek meg kellett válnia választott királyi címétől, ugyanakkor a felső-magyarországi vármegyéket – Abaúj, Borsod, Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ugocsa, Zemplén – kormányzati tekintetben a fejedelemséghez csatolták. Megtarthatta továbbá Munkács, Tokaj, Ecsed várait és uradalmait, mint magánbirtokait.
A király amnesztiát adott a Bethlen mellett harcolóknak, és érvényben maradhattak a bécsi béke pontjai. Bethlen a választott királyságról való lemondása fejében megkapta a Szent Római Birodalom fejedelme kitüntető címet, illetve Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségeket. Uralkodása későbbi szakaszában az Erdélyi Fejedelemség mind külkapcsolatait, mind pedig belső rendjét, anyagi megerősödését tekintve békés, virágzó országgá vált.
Kortársa, a Bethlen iránt lelkesedő emlékíró, a később maga is fejedelem, Kemény János így emlékezett rá: „ …noha mindazonáltal emberi gyarlóságtól ő is üres nem lehetett; ez világra elterjedett emlékezetű ember vala¸ mindkét hatalmas császárokat is in aequilibrio [egyensúlyban] tartja vala magához és hazájához, egyebek rettegik vala: az magyar nemzetet elhíresítette vala. Oh vajha reménlhető volna valaha más! Oh vajha avagy ne született, avagy örökké élt volna!”
Nyitókép: Bethlen Gábor. Forrás: azonosítatlan 17. századi festő, Wikipédia
A világ legősibb, ma is tömegesen beszélt nyelvét, hangsúlyait, rejtett üzeneteit több mint kétezer éve nem érti a Nyugat. A „nagy nyelvi fal” egyszerre járul hozzá Kína mai sikeréhez és rejtelmességéhez. Hogyan állították ezt az archaikus kódot a kínai modernizáció szolgálatába?
Külföldön biztonságos menedéknek hitték Magyarországot, nem számoltak a német megszállással, ugyanakkor egész világhálózat végezte a zsidómentést hazánkban is – derült ki.
Szokatlan, hogy más országok NATO-nagykövetei vitatott atlaszt kapnak, amelyben ugyan Nagy-Magyarország nem szerepel kifejezetten, de a térképek és a kísérő szövegek vitatottak.
A nagyszabású régészeti feltárás olyan valóságot villantott föl, amiről a kutatók nem is álmodtak. Luxuscikkek, gazdagság és hatalmas város képe bontakozott ki a szakemberek szemei előtt.
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Sallai Rolanddal a soraiban játszott 2–2-es döntetlent a Galatasaray a Török Kupában. A magyar labdarúgó-válogatott kulcsembere kezdett és végig a pályán volt, így nem bizonyult súlyosnak a térdsérülése.
Elhozhatja-e az új amerikai elnök a békét? Mi várható a Közel-Keleten? Milyen lesz idén a magyar belpolitika és a gazdaság? Közéleti szereplőket, politikusokat és elemzőket kértünk arra, osszák meg a Mandinerrel várakozásaikat, és hogy milyen történésekre számítanak itthon és a világban.
