Szabadságharcunk szimbolikus győzelme – így zajlott a pákozdi csata

Ha a „Pákozd” szó jól eső borzongással tölti el, de nincs teljesen képben azzal, hogy miért, akkor jó helyen jár. Napra pontosan 175 éve, 1848 szeptember 29-én zajlott le a szimbolikus jelentőségű pákozdi csata, amely a csekély harctéri veszteségek ellenére is az 1848-49-es magyar szabadságharc egyik legfényesebb diadalának számít, elsősorban nemzetegyesítő ereje miatt: az ország itt ébredt tudatára, hogy az alattomos – értsd: tipikus nagyhatalmi eszközökkel operáló – Habsburg császári udvar semmitől sem riad vissza, hogy vérbe fojtsa az előzőleg békés eszközökkel kivívott szabadságot, önrendelkezést, polgári átalakulást. 

Erre emlékezünk. 

A Habsburg trükközés

Európa 48-as forradalmai a Habsburg Birodalomba is beköszöntek, több helyszínen is, a forradalmakban tükröződő nemzeti függetlenségi és polgári törekvések a birodalom létét veszélyeztették. Az olasz és magyar színtér folyamatainak egyidejű leállítására a császári haderő nem rendelkezett kellő erővel, ezért jött a jól megszokott ravaszkodás: 

– új közjogi helyzet a Habsburg Birodalomban, a magyar országrész polgári demokratikus fejlődésének biztosítása, parlamentáris állammá, alkotmányos monarchiává alakulás – aztán, amikor Magyarország törvényesen és vértelenül megkapta, amit akart és ami járt neki, akkor az osztrák udvar bebizonyította, hogy nem a jogban hisz, hanem a fegyverekben: indulhatott a fegyveres támadás Magyarország ellen, először Jellasics személyében.

Mivel a magyar függetlenedési folyamat olyan szintre lépett az áprilisi törvényekkel, hogy a jog és a nyers érdekérvényesítés határmezsgyéjén mozgó osztrák udvar a katonai beavatkozást nem merte megkockáztatni, 

 kihasználva, hogy az áprilisi törvényekből fájóan hiányzott a nemzetiségek helyzetének a rendezése, a Habsburgok a magyarellenes mozgalmakhoz nyúltak – már 1848 nyarán megindultak Bécs titkos pénz- fegyver- és hadianyag-küldeményei a Magyarország ellen készülő, „Habsburg-hitű” Jellasics táboraiba.

Szögezzük le az elején: 1848-ban 

a jogi megoldásban hittek, végül elmentek a falig, vagyis lehetőségeik legvégső határáig az összeütközés elkerülése érdekében: az önálló magyar hadügy és pénzügy átengedésére is készek voltak végső esetben. Nyár végén Bécsbe utaztak tárgyalni, de az uralkodó, V. Ferdinánd nem is fogadta őket. Batthyány hamarosan lemondott, Jellasics hadserege meg átkelt a Dráván. Elkezdődött.

De ki az a Jellasics?

A horvát származású császári-királyi táborszernagy a horvátok nemzeti törekvéseit képviselte a Magyar Királysággal szemben, ezért 

A bán sokoldalúan képzett volt, érdeklődött a történelem és a nyelvek iránt: horvát anyanyelve mellett beszélt németül, olaszul, franciául. Gyakorlott vívónak számított, jó lövész volt. Családja a sokácok etnikai csoportjához kötődött.

Az Akadémiát követően Jellasics megállíthatatlanul lépkedett fölfelé a ranglétrán, aztán eljött a nap: V. Ferdinánd király a magyar forradalom kitörése után horvát bánná nevezte ki. A bán egész tevékenysége az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc ellen irányult, így Jellasics történelmi megítélése gyökeresen eltérő az érintett országokban: Ausztriában, Horvátországban és Magyarországon.

Nyíltan megtagadta a király által áprilisban kinevezett magyar miniszterelnök, gróf Batthyány Lajos felelős magyar kormányának elismerését: 

ugyanakkor a horvát tartományi gyűlésen visszautasította „a Magyar Királyság által a Kárpátoktól az Adriáig meghirdetett masszív nacionalista magyarosító politikát.” A gyűlés felhatalmazta a horvát bánt, hogy határozottan lépjen fel a magyar törekvések ellen.

1848. áprilisában kimondták Horvátország elszakadását a Magyar Királyságtól, Jellasics kinyilvánította feltétlen hűségét a Habsburgok iránt, aztán saját hatáskörében gyorsan eltörölte a jobbágyságot, nehogy a törvényt korábban meghozó magyarok vezessék ezt be, később saját pénzt, forintot veretett.

Mivel Bécs Horvátországgal és Magyarországgal kapcsolatos álláspontja ingadozott, így a horvát bán függetlenségi tevékenysége is gyanút ébresztett, ám Jellasics megnyugtatta az udvart. 

a Habsburgok előbb elutasították Horvátország elszakadási igényét a Magyar Királyságtól, sőt, a magyarok kérésére minden tisztségéből felmentették Jellasicsot, de az udvar továbbra is fenntartotta vele a kapcsolatot, Zsófia főhercegné júniusban a birodalom utolsó reményének nevezte! 

Amikor Batthyány figyelmeztette a bánt, hogy merevsége polgárháborút idézhet elő, 

– Bécs persze mindenről tudott, ők mozgatták a szálakat. 

Feloldhatatlan helyzet: ugyanazok az egyenruhák mindkét oldalon

A szakemberek szerint Jellasics betörése jogilag és erkölcsileg is új, szinte feloldhatatlan helyzetet teremtett: világossá vált, hogy a tavaszi eredményeket már csak fegyverrel lehet megvédeni, olyan katonák ellen harcolva, akik ugyanazt az egyenruhát viselték. A Jellasics -féle betörés ugyanakkor nem tűnt egyértelműen a királlyal való szembefordulásnak, hiszen, mint írtuk, Ferdinánd a nyáron megfosztotta a horvát parancsnokot a tisztségeitől.

A probléma gyökerét az jelentette, hogy az április törvények nem rendezték megfelelően a főhadparancsnokságok, az udvari haditanács, és a magyar hadügyminisztérium felelősségi köreit. Így állhatott elő a helyzet, hogy a magyar kormány fősége a Magyar Királyság területén állomásozó császári-királyi csapatok felett ugyan megkérdőjelezhetetlen volt, Jellasics aknamunkáját az osztrák udvar mégis támogatta. 

hogy erőszakkal tegye helyre „a rebellis, szeparatista magyarokat”.

Jellasics ötvenezres serege tehát császári zászlók alatt vonult fel, így is mutatva a birodalom támogatását. A korabeli tudósítások vegyes harcértékű, ám katonáskodással, határőrzéssel foglalkozó báni csapatokról szólnak, velük szemben feleannyi, frissen felállított önkéntes sorgyalogságból, honvédekből, nemzetőrökből, császári-királyi és honvéd tüzérekből, valamint császári-királyi huszárokból álló magyar erők hátráltak a bán elől, egyelőre nem vállalva a csata kockázatát.

Már pedzegettük: 

Batthyány végül elérte, hogy a magyar tisztikar hajlandó legyen a fegyveres ellenállásra, hiszen ha Jellasics bevonul Pestre, mindent eltipor, amit az áprilisi törvények révén addig sikerült elérni – foglalja össze a dilemmát és a gordiuszi csomó átvágását a militaria.hu.

Halálpontos magyar tüzérség kontra horvát tömegrohamok

Móga János altábornagy a Velencei-tótól északra Pákozd és Sukoró térségében állította fel vadiúj seregét, melynek centruma a tóra támaszkodott, míg a magyar balszárny a tó déli partján foglalt állást. Jellasics terve szerint a horvát-szerb-osztrák sereg főereje megroppantja a magyar jobbszárnyat, majd átkarolja és megsemmisíti a jóval kisebb magyar sereget a Velencei-tóba szorítva. Nem jött össze.  

A jobbszárny elleni támadásokat a honvédek szenzációs sortüzei rendre visszaverték: a szakértők szerint a magyar tüzérek olyan kiváló és pontos teljesítményt nyújtottak, hogy kézitusára sor sem került, a horvát tömegrohamok egyszerűen összeomlottak. Több forrás hangsúlyozza: 

ami bizonyosan nem véletlen volt – talán egy métert tévedtek csupán. 

Minden jó, ha jó a vége. A horvátok fegyverszünetet kérve visszavonultak, Jellasics a saját csapatait cserben hagyva menekült ki az országból Bécs felé. A csatában a bán serege 50-200, más adatok szerint 49 főt, a honvédsereg nagyjából 100, más adatok szerint csupán hét főt veszített. 

Hadtörténészek hangsúlyozzák: 

Egy még mindig komoly túlerőben lévő, rendezett sereget üldözni tapasztalatlan katonasággal életveszélyes lett volna.

Itt egy szuper animációs videó a csatáról:

Új Magyarország, új honvédség született

A pákozdi győzelem legnagyobb értékét több hadtörténész is abban látja, hogy a hirtelenjében megszülető honvédség képes volt visszaverni egy összeszokottabb, részben reguláris hadsereget, reményt ébresztve arra, hogy a magyar vezetés cselekedni tudjon a későbbiekben.

Másutt ezt írják: „Ez nem egyszerűen a fegyverek diadala volt, sokkal inkább 

Méltán tekinthetjük ezért hadászati jelentőségű, igazi döntő csatának.”

Időt nyertünk. A csata egyenes következményeként elhárult a közvetlen invázió veszélye, a Béccsel szembeni önvédelmi háború viszont elkerülhetetlenné vált: a teljes politikai szakítás október 3-án történt meg, amikor Ferdinánd császár feloszlatta az országgyűlést, semmissé tette a magyar kormány rendelkezéseit, majd új miniszterelnököt nevezett ki. A magyar hadvezetés azonban ekkor már készen állt a harcra, a győzelem megemelte a morált, elszánttá tette a nemzetet.

A távolabbi következmények felbecsülhetetlenek. 

üzenete máig él.

*

Felhasznált irodalom:

Hermann Róbert: A szabadságharc hadserege, Rubicon 1995/5
https://ujkor.hu/content/mi-tortent-pakozdnal-1848-ban
https://hhk.uni-nke.hu/hirek/2019/09/27/pakozd-csata-vagy-utkozet
https://militaria.hu/digitalis-hadtortenelem-hadtorteneti-oktatasi-csomagok-iskolak-szamara/1848-49-es-szabadsagharc-es-forradalom-tortenete/a-pakozdi-csata
https://mnl.gov.hu/mnl/fml/hirek/pakozdi_csata
http://www.fehervarihuszarok.hu/pakozd_sukoro.html
https://mult-kor.hu/vegleg-elvesztett-a-bekes-megegyezes-remenye-a-pakozdi-csata-utan-20210929
http://www.budaihonvedek.hu/pakozdi-csata/
Wikipédia

Nyitókép: A pákozdi csata, J. Rauh litográfiája