Élénken él emlékeimben, hogyan feleltem történelemórán hetedikben az aradi vértanúkból: nemcsak a nevüket meg a beosztásukat kellett tudni, hanem azt is, ki milyen származású volt közülük. Ahogy az osztrákok és a nemzetiségek szempontjait is fel kellett mondani. Ha ma az ember fellapoz egy román történelemtankönyvet, egészen mással találkozik.
Nézzük először, hogy a diadalmas – s egyszeriben soknemzetiségűvé váló – Román Királyság hogyan oktatta fiatal állampolgárait a magyarokról és úgy általában mindenkiről egy évszázada. Olay Ferenc miniszteri osztálytanácsos 1933-as kötetéből tudjuk: „A dákoromán elméletnek a kialakulása óta mindenütt ott kísért a Tiszáig szóló határ, és a románoknak erre vonatkozó »történeti jogai« töltik be a tankönyveket.” Petru Zaharescu történelemkönyve például az „ezer évig önkényesen elfoglalt Ardeal” toposzát olyan hízelgő sorokkal kíséri, miszerint a honfoglaló magyaroknak „félelmet gerjesztő külsejük volt: aprók, karikalábúak”; „Európába betört hordák utódai […] származásukra nézve alább valóak nálunk”. A magyarok szerinte „betörők”, ezzel szemben áll a román nép „római élénk intelligenciája, dák bátorsága és felülmúlhatatlan energiája”.