Kora reggel a kikötőben. Alig múlt hat óra. Sikerült rávennem magam, hogy felkeljek, bár olyan nagyon nem volt nehéz. A szállásunk melletti kamionrakodó egész éjszaka üzemel, de csak hajnalban kapcsolnak rá igazán. Konténereket pakolnak komótosan a platókra. Az iroda előtt – ami szintén egy kiszuperált konténer – egész éjszaka hangosan dumálnak, söröznek és kártyáznak a félmeztelen, strandpapucsos férfiak.
A család vígan alszik, én csak forgolódom.
Félálom, különös képvonulások az ébrenlét illékony határvidékén.
Egy vitorlást látok, régimódi fahajót, amint épp indulni készül. Férfiak és nők álldogálnak a korlátnak dőlve. A nőkön széles karimájú szalmakalap, a férfiakon tengerészsapka. Az egész jelenet olyan, mintha mondjuk 1887-ben járnánk. Én is felszállok a hajóra és leülök egy ládára. Hallom a hátam mögül, amint valaki azt mondja, hogy az úticél Cherso. Ebben a lebegő félálomban is eszembe jut, hogy Cherso egy sziget, horvátul Cres a neve, néhány éve jártunk ott.
Felébredek. Fogalmam sincs, honnan került elő ez a jelenet, de az egész annyira valóságosnak tűnt, hogy egy ideig nem tudom eldönteni, hol vagyok. Sokszor láttam már hasonló képeket félálomban, furcsa módon a legtöbb ilyen jelenet 19. századinak tűnő környezetben játszódott. Volt, hogy egy korabeli vonat étkezőkocsijában ültem, a szerelvény a vidéki Franciaországon haladt át, körülöttem mindenki franciául beszélt, én is francia voltam, minden szavukat értettem.
Sok évvel ezelőtt egy úgynevezett „látóasszony” azt mondta – miközben a tenyerem vonalait fürkészte hosszasan –, hogy előző életemben francia voltam vagy skót. Valamiért nem tudta eldönteni, a kettőből melyik. Soha nem hittem igazán az előző életekben, legalábbis ilyen formában nem. Persze az efféle, félálomban látott képekre szépen rímelne, hogy korábbi inkarnációim egyes pillanatai villannak fel ilyenkor.
Az egész annyira intenzív és életteli atmoszférával átjárt, hogy nem írhatom pusztán a képzelet vagy az álomtevékenység számlájára.
Persze lehet, hogy az agyamban felhalmozódott számtalan kép és benyomás áll össze ilyenkor kisfilmekké. Nem tudom. De inkább hajlok arra, hogy valami másról van szó. Szinte semmit nem tudunk arról, amit Jung kollektív tudattalannak nevez, és talán ezek a képek is erről az ismeretlen vidékről származnak. Már nem hajózhattam ki ezekkel az ismeretlen férfiakkal és nőkkel, nem kerülhettem meg velük Isztria sziklás partjait, hogy eljussunk Cherso szigetére. Ahol annak idején láttam egy apró, elhagyatott kápolnát, amit telezsúfoltak ókori amforákkal. Áradt ki a tengerillat a rácsokon, odabent a félhomályban pedig ott hevertek a kagylókkal sűrűn benőtt edények egymás hegyén-hátán.