Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

A kormánypárt közleményében arra reagált, hogy a DK napközben felszólította a kabinetet, tűzzék ki a fekete zászlót a Parlamentre.

Gyurcsány pártja a vakcinák ellen gyűjtött aláírásokat és most is az oltás ellen kampányol – áll a közleményben, mellyel a DK fekete zászlós felhívására reagáltak, melyet a párt azután tett közzé, hogy elhunyt a koronavírus 25 ezredik áldozata Magyarországon.
– írta a kormánypárt.

A Fidesz emlékeztet arra is, hogy a DK egyik önkormányzati képviselője azért halt meg, mert hitt Gyurcsány Ferencnek, nem fogadta el az oltást, és megbetegedett.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
