Már egy adag Pfizer- és Moderna-vakcina is 80 százalékban véd a fertőzés ellen

2021. március 30. 15:56

Nem laboratóriumi, hanem valós, tényleges körülmények között vizsgálták az amerikai hatóságok a vakcinák hatékonyságát.

2021. március 30. 15:56
null

A z amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) adatai alapján az első dózis után legalább két héttel már 80 százalékban, a második adag felvétele után pedig már 90 százalékban véd a Pfizer–BioNTech és a Moderna mRNS-vakcinája a megfertőződés ellen – írja a CNN.

Valós körülmények

A CDC vizsgálata nem laboratóriumi, hanem valós, tényleges körülmények között zajlott, közel 4000 egészségügyi dolgozót és frontvonalban dolgozót vizsgáltak december közepe és március közepe között, az érintettek nyolc különböző helyszínen dolgoztak szerte az Egyesült Államokban.

A résztvevőket orrgaratból vett mintával tesztelték, attól függetlenül, hogy mutattak-e tüneteket, vagy sem, emellett pedig sms-ekben, emailekben és már orvosi jelentésekben kérdezték ki őket.

A CDC központja a Georgia állambeli Atlantában. <br> Fotó: Tami Chappell / AFP
A CDC központja a Georgia állambeli Atlantában.
Fotó: Tami Chappell / AFP

Nem történt haláleset

A résztvevők több mint 62 százaléka már mindkét oltását, több mint 12 százalékuk pedig csak az egyik dózist kapta meg, ők összesen 2961-en voltak. Oltatlanokat is bevontak a vizsgálatba, ők 989-en voltak. Összesen 205 embernek lett pozitív a koronavírus-tesztje, közülük 161 nem volt beoltva, nyolcan csak az első dózist kapták meg, hárman pedig a második után fertőződtek meg. 33 esetet nem vettek figyelembe, mert az immunstátusz nem volt egyértelmű.

A vizsgált fertőzöttek több mint 87 százaléka tüneteket is mutatott, és körülbelül 23 százalék fordult orvoshoz is. Két beteg került kórházba, de senki nem halt meg. Az eredmények a klinikai eredményekhez hasonlóak, ugyanakkor azért kiemelkedően fontosak, mert az érintett dolgozók jóval kitettebbek a megfertőződés veszélyének, mint az átlagpopuláció.

Nyitókép: Jean-Philippe Ksiazek / AFP

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ambaracurjan
2021. március 30. 19:57
ÖÖÖÖÖÖÖ a világon versenyeznek egymással különböző országok vakcinái és az egyik ország két nagy vakcinagyártójáról nyilván "független" vizsgálatot publikál ugyanazon ország nagy egészségügyi intézménye.. Akkor nézzük a saját vizsgálatomat. Családtag kórházban dolgozik. 35 dolgozóból négyen vették fel a Pfizer oltást tavaly év végén. Most mind a négyen betegek. Kettern vették fel a Modernát. Egyiket elvezényelték(nem tudnak róla semmit) másik az oltás után kórházba került. Második Modernát már nem adnak neki. A többiek -oltás nélkül- jól vannak.
Nemaztmondták Feri!
2021. március 30. 19:47
"már 80 százalékban, a második adag felvétele után pedig már 90 százalékban véd" Egyre jobbak a statik. Jövő héten lesz az már 130% is. A Vakcina (is) jobban teljesít.
VakzKommondor
2021. március 30. 19:01
Igen erre már van adat. De az oroszról még mindig nem tudunk semmit.
nempolitizálok
2021. március 30. 18:50
Na most vigyázat! Ballibsiknek sem a kínai, sem az orosz vakcina nem nyújt védelmet. Felfedünk egy titkot, mi lehet a probléma forrása: Munkásőr egyenruha, MSZMP párttagkönyv a lakásban. Potenciális biztonságossági kockázat lehet az emberi genomba történő plazmidintegráció. Ez hipotetikus (proto)onkogén-aktivációhoz, antikarcinogén (tumorszuppresszor) DNS-szakaszok deaktivációjához vagy autoimmun betegségek kialakulásához vezethet, amelyet a munkásőr egyenruha jelenléte - kipárolgása a végtelenségig fokoz. Egyesek szerint az MSZMP tagkönyv anyaga is épp ugyanezt a biológiai hatást váltja ki. A nyugati vakcinákkal nincs ilyen probléma, a vakcina genomjára a munkásőr egyenruha és az MSZMP párttagkönyv anyaga hatástalan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!