Lendvai Ildikó esete a Kisjézussal

„Ildikó néni nyugdíjas. Ideje, mint a tenger, így aztán abban leli kedvét, hogy a balos pálya széléről osztja az észt, a munkásőrtagozat maroknyi, még élő tagságának legnagyobb gyönyörűségére. Mondjuk bátran teheti, látva a mai, Gyurcsány-vezette baloldal mélyenszántó intellektuális színvonalát...

Száradjon le a nyelvem, de a mai balos ellenzékhez képest Lendvai Ildikó, vagy épp Kovács Laci bácsi maga volt az intellektuális pezsgőfürdő. Hogy miben hittek, s milyen beteg ideológiát szolgáltak, az persze nem kérdés, hiszen többek között a hozzájuk hasonló elvtársak múlhatatlan felelőssége mindaz, hogy még ma is a pocsolyaszagú Kádár-rendszer, nehezen múló örökségét nyögjük össztársadalmi szinten, mind materiális, mind mentális értelemben.

Ahogy az ő lelkükön is szárad a rendszerváltoztatás előtti, bűnös kommunista-szocialista »elit« ország- és lélekromboló világának bebetonozása, majd a '80-as évek közepén kezdődött, spontán privatizációnak hazudott, sikeres gazdasági-politikai hatalomátmentési akció is. Amelynek köszönhetően például a Dobrev-klán – más elvtársi családokkal egyetemben – a pártállami vagyont magánvagyonná konvertálva, multimilliárdossá vált.

Lendvai Ildikó egykor az MSZP frakcióvezetője, sőt pártelnöke is volt, a rendszerváltoztatás előtti időszakban pedig az MSZMP Központi Bizottságának munkatársaként, a párt fontos elvtársaként szolgálta a megvalósulni igyekvő szocializmust. 1984-től 1989-ig az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályán dolgozott, ahol egészen az osztályvezető-helyettesi pozícióig vitte.

Ildikó néni pártcenzor volt, mégpedig a lelkes fajta. Akárhogy is tagadja ezt mostanság. Tiltott, tűrt és támogatott. Feladata az volt, hogy az agitációs- és propagandaosztály intencióit követve, ideológiai szempontból ellenőrizze és éberen kiszűrje a párt számára kevésbé üdvös tartalmakat.

Csak a fiatalabbak kedvéért álljon itt egy-két konkrét példa, hogyan is működött mindez intézményesítve, 1945-től egészen 1990-ig:

»Megjelenhetett Jules Verne jó néhány könyve is, természetesen csak alapos cenzúrázás után. Például a Rejtelmes sziget c. kalandregényből több helyen is kihúzták az »Isten« szót, még azon az áron is, hogy így értelmetlenné vált az a mondat. (...) Egyébként is az ifjúsági regényekből (pl. Jókai regényeiből) kihagyták a vallásos részeket. Gárdonyi Géza Egri csillagok c. könyvéből kilencszer húzták ki az »Isten«, illetve a »Jézus« szavakat. Ahol a tankönyvek leírják, hogy Jedlik Ányos a dinamó feltalálója, onnan kihúzták, hogy bencés szerzetes volt.« (Horváth Attila: A cenzúra működési mechanizmusa Magyarországon a szovjet típusú diktatúra időszakában)

Mindez pusztán azért jutott eszembe, mert a minap Lendvai Ildikó a Fidesz – családokat érintő –intézkedéseiről, és a klasszikus családmodellről merengve, a következő mondatra ragadtatta magát:

»És igazán nem akarok beleszólni, de mintha a Kisjézus sem egészen hagyományos és tipikus családi körülmények között született volna.«

Értjük mi ezt a beszédet, Ildikó néni, nagyon is értjük. Erre még maga Miklós Imre – eredetileg villamos kalauz, majd évtizedeken keresztül az Állami Egyházügyi Hivatal nagyhatalmú vezetője – is elismerően csettintene. Gondolom, Ildikó néni, azért a pártban találkoztak olykor-olykor Imre bácsival...

Nyilván emlékszik rá, ő volt az a gazember, aki Rákositól Kádárig mindenkit kiszolgált, vasmarokkal fogva és ellenőrizve az egyházakat besúgóival, s az úgynevezett békepapokkal. Élet-halál ura volt Miklós Imre, de arra talán még ő sem vetemedett volna, hogy nyilvánosan ironizáljon a Szent Családon, nem sokkal Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe és Húsvét előtt...

Nyugdíjas Ildikó néni ilyenkor bizonyára elégedett. Jól odamondott a Fidesznek és a kormánynak, nem is beszélve a keresztényekről, s egyben megcsillanthatta ócska, empátiamentes, elvtársi intellektusát is, a félművelt, ateista, balos szavazótábor egy részének lelki orgazmust okozva.

Tényleg ott tartunk 2021-ben, hogy vérkomcsi, karrierista elvtársnőknek, letűnt politikai párt-cemendéknek kell magyaráznunk a szeplőtelen fogantatást? Ugyan már...”