Habár csak 16 évesen kezdett balettozni, közel járt ahhoz, hogy a nagy hírű Nürnberg Balett művésze legyen. Végigcsinálta 2005-ben a többfordulós felvételit, fel is vették, már az albérletét is kinézte Nürnbergben, amikor jött egy levél, hogy sajnos gazdasági okok miatt megszorítások vannak a társulatnál, ami az ő szereplését is érinti. „Nagy csalódás volt, de elfogadtam, hogy az én utam nem külföldre vezet, főleg, hogy volt egy hollandiai és egy spanyol próbálkozásom is, sikertelenül. Közben a Pécsi Balettnél átalakításba kezdtek, én meg úgy döntöttem, szabadúszó leszek, bár tudtam, az egy rögös pálya.”
De nem neki. 2011-től három évig a Magyar Táncművészet Egyetem modern tánc tanszékét vezette, s megadatott, hogy kortárs táncot taníthasson a világhírű, szentpétervári Vaganova Balett Akadémián. A táncos karrierje során nem mellékesen megkapta a táncosok egyik legkomolyabb elismerését, a Harangozó Gyula díjat.