El se hitte Balázsi, amikor megkapta az első emailt a díj kapcsán: „az egyik előadásom után kijöttem, megnyitottam az emailjeimet és ott láttam, hogy Szvetlana Zaharova, a balett világban a női toppok toppja küldött egy levelet. Meg is kellett néznem, hogy jó helyre címezték-e. Óriási sokként ért.” Kiderült, a balettművész A Pygmalion-hatás című előadásban nyújtott alakításával érdemelte ki az elismerést.
A legnagyobb büszkesége a családja, ha pedig szakmai dolgot kell választania, akkor nem magára a Benois de la Danse díjra, hanem az ódáig tartó folyamatra a legbüszkébb. A jövőben szeretné tovább képviselni és fejleszteni a magyar nemzeti balettet, mert hiszi „mindennek van hova fejlődnie, a fejlődés soha nem áll meg”. Szeretné, ha hazánkban nagyobb teret kapna a tánc, s egyre többen választanák a balettet.
„Ez egy csodálatos szakma, és én hiszek abban, hogy a magyar nép egy rettenetesen tehetséges nép.”
Két kedvenc darabja van, Csajkovszkij Anyeginje, illetve a Liszt Ferenc darabjainak felhasználásával készült Mayerling, melyben Ferenc József osztrák császár fiát, Rudolfot alakítja. Utóbbi szerep a balettirodalom egyik legmegterhelőbb szerepe, a balettművész épp az óriási kihívás miatt tartja kedvencének.
A Magyar Bronz Érdemkereszttel kitüntetett, Junior Prima díjas táncművész, aki a 2022/23-as évadban az Étoile cím birtokosa is volt, az előző évadban bemutatott A Pygmalion-hatás című előadásban nyújtott alakításával érdemelte ki a Benois de la Danse díjat a férfi táncművész kategóriában. A díjat megosztva nyerte el Artemy Belyakovval, a moszkvai társulat vezető táncosával.