Adrien Brody pályája: a Tanácsköztársaság pesti emlékművétől az újabb Oscar-díjig

2025. március 03. 16:04

A brutalista hosszú film, de legalább magyarul hallhatjuk káromkodni a színészt.

2025. március 03. 16:04

Adrien Brody Oscar-díjának, amelyet A brutalista című film főszerepéért kapott, valószínűleg kevesen örültek jobban, mint az édesanyja, a magyar Plachy Szilvia, aki 

1956-ban, a magyar forradalom alatt a szüleivel együtt egy lovasszekéren hagyta el az országot. 

Plachy 13 éves volt és mikor 1958-ban egy óceánjárón megérkeztek az Egyesült Államokba, eszébe sem jutott, hogy évtizedekkel később az ország egyik magasan jegyzett fotóművészeként tekintenek majd rá. Pedig így történt, ráadásul a szintén magyar fotós zseni, Kertész Andor volt a mentora. 

Plachy Szilvia, Adrien Brody magyar édesanyja. Fotó: Wikipedia

A fia, Adrien Brody 1973-ban, egy lengyel tanárembertől született és a kisfiú többször is járt Budapesten az édesanyjával, 1976-ban például a fotóművész anya az akkor még álló Tanácsköztársaságra emlékező szobornál fotózta le a fiát. Adrien Brody 2002-ben A zongorista című film főszerepéért kapott Oscar-díjat, most pedig A brutalistában alakított főszerepéért, ahol nem mellékesen egy holokausztot túlélő magyart, Tóth Lászlót formálja. És még nincs vége a magyar vonatkozásoknak, 

Tóth kitalált karakter, de a rendező Brady Corbert is elismerte, hogy a szerepnél a pécsi születésű, modernista magyar építész, Breuer Marcell inspirálta,

 akinek bútorait, házait világszerte ismerik. Breuer híres volt a korát megelőző csővázas székeiről, amely a filmben is megjelenik. 

Breuer Marcell. Az ő élete inspirálta a rendezőt Brody szerepénél. Fotó: Wikipedia

Magyar vonatkozás még, hogy a filmet jórészt nálunk forgatták. 

A film a 15 perces szünettel együtt 3 órás és 35 perces, ami nézőpróbáló kísérlet, 

ám A brutalistát amúgy sem a könnyed, pattogatott kukoricás szórakozásra szánták, s valószínűleg az érdeklődés is ennek megfelelő lesz a hazai mozikban. De nekünk legalább abban is különlegességet ad, hogy magyarul hallhatjuk káromkodni az amúgy valóban remeklő Adrien Brody-t. 

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
karakter-2
2025. március 03. 20:06
'grrrgo 2025. március 03. 17:46 ..... Én pedig úgy tudtam hogy az Oscar díj a legnagyobb zsidó ünnep," --- Inkább perverz zsidó rituálé.
2025. március 03. 19:13 Szerkesztve
Kiábrándító egy ünnepi közösségben rágózni, majd színpadra készülve azt kiköpni és a barátnőnek odahajítani. Ritka kulturálatlanság.
grrrgo
2025. március 03. 17:50
Azért 1949-ben Oszkárt adni Adolfnak egy kicsit meredek lehetett! Lásd: Adolph Zukor
grrrgo
2025. március 03. 17:46
Hmmm, érdekes: Oscar díjak 2016: Nemes László 2017: Deák Kristóf 2018: Kovács István, SZFE 2019: Elizabeth Chai Vasarhelyi 2020: Steven Bognar 2021: Áfra Attila Tamás 2022: Sipos Zsuzsanna 2023: Jamie Lee Curtis (félig magyar) 2024: Mihalek Zsuzsa 2025: Adrien Brody (félig magyar) Én pedig úgy tudtam hogy az Oscar díj a legnagyobb zsidó ünnep, de ezek szerint magyar ünnepnek sem utolsó. (De a Nobel díjakból sincs kevés.) Büszkék vagyunk rátok fiúk! (...és természetesen lányok)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!