A közösségi média cenzúrája nélkül is megválasztották volna Bident? – Megadja Gábor és Kósa András vitázott

„Egymás fejét nem rúgtuk azért le, ezzel lehet, hogy csalódást okoztunk” – nevetett össze a Transzparens Újságírásért Alapítvány Zsurnaliszta Vitaestjén Kósa András és Megadja Gábor, akik között ideológiai szempontból jóval nagyobb távolság van, mint amit a járványügyi intézkedések miatt tartottak a Magnet Közösségi Ház pódiumán, mégsem szálltak alacsonyan a máskor oly’ gyakori, „jó, de ti bezzeg…”-típusú érvek.

Amikor az újságírói szakma alapelvei kerültek elő, Kósa a tények elsősége mellett tette le a garast – tények ütköztetése, még ha súlyoz is az ember. Persze ennek vannak határai, hiszen a laposföld-hívőket mégsem emelné újságíróként a nem-laposföld hívők tábora mellé; fontos szerinte, hogy az elsődleges feladat a hatalom ellenőrzése, számonkérése. Megadja viszont már az elején ügyesen felhúzta a kívülálló-egyenruháját, mondván, ő nem újságíró, inkább blogger és véleményíró – plusz egy sebzés, plusz kettő védelem a jobboldalnak, ráadásul Woody Allen jól ismert szólását idézve, miszerint „nem szeretnék olyan klubba tartozni, amelyik elfogadna tagnak”. Azt is hozzátette, hogy

A Kontra sem híroldal: kommentárokat, véleményeket jelenít meg olyan szerzőktől, akik nem a hagyományos, rutinszerű újságírás vagy politikum mezejéből szegődtek oda, ami friss nézőpontot hoz be a képbe, de ma már a blogok és a közösségi média miatt eleve kinyílt a véleménynyilvánítás tere, a kívülállók pedig sokszor jobban is írnak. 

Hírzavar, elhallgatás, cenzúra

Kósa a közösségi média térnyerése kapcsán az újságíró kapuőr-szerepe mellett érvelt, méghozzá azzal a példával, hogy ha most törne ki a Watergate-botrány, abba nem bukna bele az elnök,

a másik oldal a közösség média révén olyan hírzavart tudna az egész körül kelteni, hogy az információ a jelentőségét vesztené.

Megadja szerint viszont a  kapuőr-szerep elbukott, a 2016-os Trump-győzelem idején jól átható volt, ahogy az elnökjelölt megkerülte az őt kiszorító mainstream médiát, és a Twitteren közvetlenül szólt a választókhoz. A probléma viszont az, hogy a közösségi médiába is befurakodtak, sőt még komolyabb szerephez jutottak a kapuőrök „független tényellenőröknek” nevezve magukat, holott az emberek nem hülyék, az olvasóknak nagyobb autonómiát kéne hagyni arra vonatkozólag, mit hisznek el s mit nem. Ugyanemiatt Megadja szerint Trump sem kárhoztatható azért, hogy ellenségnek nevezte a közösségimédia-óriásokat,

elképesztő cenzúra folyik, mi sem mutatja jobban, mint ahogy Hunter Biden ügyét eltüntette a Twitter mindenhonnan, ahogy a mainstream média is. Mi több,

– tette le a garast Megadja.

Kósa ügyesen lavírozott, egyrészt elismerte Biden fia ügyének súlyosságát (noha ragaszkodott a regnáló hatalom megkülönböztetett felelősségéhez), és jogosnak nevezte a kritikákat az amerikai liberális mainstream sajtó irányába is, de mégis a tények a legfontosabbak például egy miniszterelnök megítélésében. 

Ő például a Népszavánál is ezt képviseli, hogy objektíven kell írni a kormány népesedéspolitikájáról vagy a Magyar Falu Programról, mindkét oldal érveit bemutatva – sajnos a hírzavarban ez egyre kevésbé bír létjogosultsággal.

Megadja viszont pontosított: nem a hírzavarral van probléma, amit Kósa emleget, hanem az, hogy tech-gigacégek befolyásolhatják, hogy ki legyen az amerikai elnök, az erre vonatkozó törekvés Trump 2016-os megválasztása óta érzékelhető volt a Twitteren, és később a Facebookon is megjelent a politikai cenzúra – sorolta, hozzátéve: 

Ennyire teszik a dolgukat a kapuőrök – tette hozzá.

Pedofília, konteó, Epstein

Itt volt egy rövid polémiájuk Kósával – a Népszabadság újságírója a Pizzagate és egy ellentüntetés kapcsán terjedő fake news ügyét hozta elő, Megadja rámutatott, nem mindegy, hogy az elnök vagy csak a követői terjesztenek-e baromságokat (utóbbi viszont Trump kommünikéje volt); Megadja azért kihozta döntetlenre a dolgot az Epstein-(ön)gyilkossággal, amelyiknél számos gyanús körülmény utalt arra, hogy a valódi pedofilhálózatot üzemeltető befolyásos üzletembert valójában megölték.

Moderátori kérdésre rávágta: az Egyesült Államokban viszont nincs a tech-hatalomhoz fogható erő a jobboldalon, és álságos volt azt mondani a Twitter-cenzúra után, hogy csináljon másikat, akinek nem tetszik, mert a jobboldali Parlert meg „az Amazon vágta le a szerveréről”.

Kié az igazi hatalom?

Volt némi vita azon is, hogy Magyarországon melyik oldalnak lenne hasonló hatalma: Kósa szerint vicces a Fidesz feltételezése, hogy Magyarországon az általa százszor lesajnált baloldal egy hatalmas globális gépezet rafinált és nehezen legyőzhető katonája lenne, a médiahatalom pedig nem a baloldal kezében van, Megadja viszont csavart egyet a dolgon: mivel az emberek 70 százaléka az internetről, és különösképpen a közösségi média hírfaláról kattint híroldalakra, az pedig a baloldal irányába torzít, a hagyományos média tévéstül, rádióstul, printestül visszaszorult, e téren az ellenzéké a túlsúly, ami az olvasottságban is látszik – ezt Kósa az ellenzéki médiumok elkötelezett olvasóival magyarázta.

A műsorvezető provokatív kérdésére, miszerint melyik orgánumnál vannak jó újságírók, óvatos válaszok születtek: Kósa például amellett, hogy a Népszavát, a HVG-t és a Telexet is felsorolta,

Megadja Ambrózy Áront jelölte meg kedvenc újságírójaként, egyébként nem reagált érdemben. A normasértések kapcsán volt egy kis purparlé, Kósa szerint természetesen a határsértések tekintetében a legmesszebb a Lokál, a Riposzt és az Origo ment az ellenzéki politikusok ügyeiben, a jobboldali médiát pedig sorra-másra kötelezi helyreigazításra a bíróság.

 – vágott vissza Megadja, akit, mint mondta, az efféle hazudozás nagyon fel tud paprikázni. A sajtópereknél viszont hozzátette: a bíróságokon nem igazság-, hanem jogszolgáltatás zajlik, és néha totálisan szembemennek a valósággal, például amikor a Pesti Srácokat perelik azért, mert az Auróra Közösségi Házról írnak, ahol rendőrségi razzián a földön és az ott lévőknél is találtak kábítószert, de magát a helyszíni fogyasztás tényét nem találta bizonyítottnak a bíróság. Kósa riposztjában elsősorban Hadházy feltört autójára, repülési naplójára és Bona Gábor kiszivárgott magánemailjeire mutatott rá, Megadja szerint viszont a történet ott kezdődött, amikor az első Orbán-kormány idején a miniszterelnököt „kezdte cseszegetni” a sajtó, nem pedig a mai revolver-újságírással.

Mit ér az újságíró, ha hazudik?

Abban – Megadja a Szájer-ügy kapcsán, Kósa Gyurcsány szemlőhegyi villája kapcsán – egyetértettek, hogy ezek a magánéleti határsértések nyugaton vállrándításszámba mennek, a magyar nyilvánosság csupán felzárkózik hozzá, Kósa szerint csak akkor megengedhető az efféle zsurnalizmus, ha közpénzt érint az ügy. 

Az is kérdés volt, hogy vajon a politikusokhoz képest, akik egyértelműen közszereplők, mit kell eltűrnie az újságíróknak, ebben viszonylag hamar megegyezett a két vitapartner, hogy a villamosmegállóban való lehülyézést igen, a zaklatást és a fizikai erőszakot nem.

Ennél hosszabb polémiát idézett elő, amikor a moderátor Pongrácz Bálint László megkérdezte: vajon mit kell tennie egy újságírónak ahhoz, hogy méltatlanná váljon a szakmájához. Kósa itt elővette a bajai videó ügyét, amikor ő és a főszerkesztő is felállt – emlékezetes, ez volt az az eset, amikor a HVG kritika nélkül, tényként lehozott egy, a fideszes jelölt választási csalásaira vonatkozó, teljesen nyilvánvalóan megrendezett videót, amit súlyos szakmai hibának minősített. Hozzátette: ha valaki szándékosan hazudik, az is például ilyen eset.

A hitelesség kérdése kapcsán Kósa elővette a tribalizmus (politikai törzsi logika) fogalmát, amely egyre inkább elterjed:

– őt például rendszeresen uszítják keményebb „megmondásra”, mert megírja, hogy vannak jó kormányzati intézkedések, vagy „nem rúgja le nekifutásból a vitapartnere fejét”, ennél nagyobb hitelvesztés lenne az olvasói szemében – helyesen – ha hazudna. Megadja hozzátette, ezzel szemben rajta éppen a visszafogottságot szokták számon kérni, holott ő is kiénekel a kánonból, akár amikor Ungár Péter pártját fogta a KDNP-vel szemben, akár amikor a vasárnapi boltzár mellett érvelt, de ő sem érezte, hogy bárki meg akarná kövezni. Abban Pongrácz kérdésére egyetértettek: vicces kísérlet lenne egymás lapjába álnéven írni egy-egy cikket.

Van sapka, nincs sapka

Előkerült végül a média felelőssége a koronavírus-járvány kommunikációja kapcsán is: Kósa tavaly tavasz elejére tette azt a pontot, amikor konszenzusszerűség kezdett kialakulni a politikában is – konstruktív hétpárti egyeztetések, egymás emberi mivoltára rádöbbenések – majd feltételezése szerint politikai boszorkánykonyhákban kikeverték, hogy inkább anyázni éri meg politikailag, és elindult ez a vonat. Az ellenzék elkezdett az élő fába is belekötni, például, hogy miért nincsenek vagy miért vannak nyitva az iskolák (Megadja közbeszúrta: vagy éppen túl kevés a lélegeztetőgép, vagy túl sok), a kormányoldal meg az ellenzéket hazaárulózta a kritikák miatt. Itt Kósa önkritikusan megjegyezte:

bár ők a Népszavánál a ténycikkekben megpróbáltak kiegyensúlyozottabbak lenni, például megemlíteni a kormány válságkezelése kapcsán: pozitívum, hogy nem nőtt a munkanélküliség.

A médiacsaták kiújulása kapcsán Megadja is elismerte a politikum és a média felelősségét, hozzátéve: más esetekben „persze, ordítozzunk egymással, rendben van”, de például a vakcina kapcsán az újságíró és a politikus jobban tenné, ha nem gondolná magát okosabbnak a hatóságoknál. Kósa azért finomított a dolgon, mondván, a virológusok is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek akár egyetlen napon belül, ugyanakkor 

Ez viszont, tette hozzá Kósa, szimpla politikai logika. Semmi több.

Fotó: Ficsor Márton