A BKK azt állította, sűrítettek a járatokon, az utasok ezt nem érzékelik

2020. november 05. 19:42

„Mese. Nincs sűrítés a Rákóczi úton sem (pl. 8E), ugyanazok az indulások, mint februárban. Sőt, inkább »eltűnnek« indulások” – jegyezte meg az egyik utas a BKK közösségi oldalán.

2020. november 05. 19:42
null

Mint arról korábban írtunk, a kormány legfrissebb döntése értelmében hazánkban kedd éjféltől ismét bevezetésre került a rendkívüli jogrend. Orbán Viktor miniszterelnök kedd esti bejelentése során a többi között arról is beszélt, hogy a zsúfoltság mérséklése érdekében, a reggeli és déli csúcsforgalomban járatsűrítéseket rendeltek el a tömegközledésben, valamint újra ingyenessé tették a parkolást.

A BKK szerint járataik szeptember óta sűrített menetrenddel közlekednek

A kormányfő által bejelentett járatsűrítések kapcsán a BKK szerdai este közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, „a BKK járatai szeptember óta sűrített menetrenddel közlekednek”. Mint írták: „a BKK járatai szeptember óta maximális kapacitással közlekednek és a reggeli időszakban a szokásostól is sűrűbb menetrend szerint járnak. A társaság természetesen mindenben eleget tesz a közlekedési szolgáltatók számára előírt rendeletnek.”

A BKK közösségi oldalán az utasok az alábbi, illetve azokhoz hasonló kommentekben fejezték ki elégedetlenségüket, valamint egyet nem értésüket a BKK fent indézett, valamint a társaság közösségi oldalán megosztott posztjában közölt kijelentéseivel kapcsolatban:

„Sajnos ez a közlekedésen nem látszik... A 136E vonalán minimum 10 percenként jön egy busz, ami persze mindig késik, így lesz belőle akár 15 perc is! Tömött buszok a csúcsidőben, kivétel nélkül! Lehet persze szépíteni és kifogásokat keresni, de ezek a száraz tények!...”

***

„Kérdés hol... Egyes villamos ugyanaz a stílus délután fél öt és hat között... Nemhogy a másfél méter, de sokszor a fél sem jön össze távolságban... A szellőztetés hiánya meg az egyre több mélyről jövő köhögés sem egyszerűsíti a helyzetet... Ellenőrök persze sűrítve vannak, ez tény.”

***

„A 77-es troli inkább kimarad, minthogy sűrűbb lenne. Minap is elég sűrűn voltunk rajta.”

***

„A 106 és 34 akkor is csak akkor jön, amikor éppen akar (tapasztalatom szerint óránként kb. 3, max. 4-szer.), heringparti van rajta általában minden reggel...”

***

„Mese. Nincs sűrítés a Rákóczi úton sem (pl. 8E), ugyanazok az indulások, mint februárban. Sőt, inkább »eltűnnek« indulások.”

***

„Semmit nem sűrítettek a járatokon. A 2-es metró, a 3-mas ugyanolyan ritkán jár a reggeli órákban! Tömeg van, csak a BKK-nál mindenki a fűtött irodában ül, onnan nem látják!”

***

A BKK közösségi oldalán olvasható, fentebb idézett kommentek szerint tehát az utasok nem érzékelik a járatsűrítéseket, sőt, egyes kommentelők az „indulások eltűnéséről” írnak.

 

A címlapkép csupán illusztráció. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2020. november 06. 08:56
A pándimenzionális valóságban már néztétek? Édes faxom mi jöhet még?
Mr. Tommy Lee
2020. november 05. 22:45
Ha kicsit gondolkodik az ember, tudja, hogy ez nem igaz, nem megvalósítható. Nincs rá ember egyszerüen.
monuskaroly
2020. november 05. 22:11
Valószínűleg csak a kifizetéseket sűrítették.
konfucius
2020. november 05. 22:03
"Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!