Így alakult az orvosok bére az elmúlt évszázadban

Mennyit kerestek régen és mennyit most az orvosok? Az orvosok átlagkeresetének történeti igényű megbecsülésénél jóval nagyobb problémába ütközünk, mint a pedagógusok kapcsán írt cikkben: a kommunista hatalomátvételig ugyanis bevételeik egy jelentős része magánpraxisaikból folyt be, a társadalombiztosítási jogviszony ugyancsak fokozatosan vált egyre általánosabbá, így jelen cikk elsősorban a szakirodalomban fellelhető kereseti átlagokkal operál, és igyekszik megtartani a pedagógusi kereseteknél alkalmazott arányosítást a mezőgazdasági munkások béréhez képest.

Az igazi aranykor

Polónyi István tanárbéres cikkünknél is viszonyítási alapként idézett tanulmányában az egyszerű mezőgazdasági munkás keresetéhez hasonlította a különféle szakmák képviselőinek jövedelmét; eszerint az összehasonlítás szerint egy általános orvos keresete nagyjából az egyetemi tanárokéval esett egy kategóriába, és

Ez természetesen nem mindenkire volt egyformán igaz: a keresetek közötti elsődleges különbség a kiegyezés utáni Magyarországon a korra vonatkozó statisztikák szerint annak függvénye volt, hol dolgozott az adott orvos, ennek megfelelően a helyzet meglehetősen kétarcú volt.

„A megyék többsége 400 forintban, sok helyen még ennél is kevesebben állapítja meg a járási orvosok fizetését és ad nekik évenkint 100 — 200 forint utazási költséget, néhol pedig nem is ad utazási átalányt”, a vármegyei főorvosok évi 800-1000 forint jövedelemmel és 200-300 forint utazási hozzájárulással számolhatnak – derül ki Oláh Gyula 1889-es Közegészségügyi viszonyainkról általában című monográfiájából (a forintot 1892-ben váltotta a korona, egy forint két koronát, egy krajcár pedig két fillért ért).

Mazsu János történész szerint falun, községben és a városokban praktizáló orvosok között húzódott meg éles törésvonal: falun a nem biztosított betegek képtelenek voltak a minimális 10 krajcáros (20 filléres) beteglátogatást kifizetni, így a magánpraxis nem játszott érdemi szerepet a jövedelemkiegészítésben; viszont „a községben dolgozó orvosok éves keresetének minimuma 180 korona, az átlag 1102 korona volt, míg a városban élő orvosok – itt élt a biztosított betegek 95%-a és a tehetősebb polgárság – minimális keresete 1500 korona, átlaga 2200 korona volt”, a sikeresebb orvosok pedig a korban egészen kiemelkedő jövedelemmel bírtak, Mazsu szerint az értelmiség felső 5 százalékába tartoztak, akik „nemritkán egy 500 holdas birtok árát is megkeresték évente”, az aranykor pedig az értelmiség számára egyértelműen a nyolcvanas-kilencvenes évek voltak (néhány korabeli árcédula az összehasonlítás kedvéért: egy tojás 7 fillér, egy liter tokaji szamorodni 2 korona, egy egyéves előfizetés a Nyugat folyóiratra 24 korona, egy apró, Népszínház utcai lakás vételára 800 korona).

Az orvosok presztízse ugyancsak rendkívül magas volt, a vezető orvosoknak kijárt a méltóságos úr megszólítás, tehát e téren

Háború, Trianon, infláció

A világháború sok szempontból érdekesen alakította az orvosok sorsát – egyrészt, mivel a katonaorvosi pálya például ösztöndíjak révén korábban egy kiemelkedési lehetőség volt, a háború viszont felszippanotta a teljes orvosállomány 40 százalékát, sokan közülük elestek a frontokon, és a képzés akadozása miatt az orvosutánpótlás is akadozott. Azonban az idegen megszállás és a trianoni országcsonkolás következtében számos átmenekült orvos és a centrumterületek eleve jobb ellátottsága miatt a létszám hamar pótlódott, sőt.

Közben a korona rohamosan értéktelenedett, így az Orvos Hetilapban 1920 márciusában közzétett hirdetésben szereplő körorvosi állás, amely 1600 koronás évi törzsfizetést, 200-200 koronás korpótlékot, 600 korona lakbért és 810 korona útiátalányt, tehát mindösszesen több mint 3000 koronát jelentett volna évente, erre jöttek még a háborús és drágasági segélyek; ez ekkor az infláció miatt békebeli értékének töredékét érte csupán (a tojás ára például 7 fillérről 7 koronára, tehát a százszorosára ugrott ezalatt, a pénzromlás pedig a húszas évek közepéig folytatódott)

Tisztes polgári megélhetés

A pengő bevezetése aztán valamelyest stabilizálta a helyzetet: Szabolcs Ottó, elsősorban a fővárosi helyzetről jelentéssel szolgáló tanulmánya, a szocialista történetírás mázától megszabadítva érdekes statisztikai adatokat ad a kezünkbe: eszerint az átlagos fizetések terén a nagyüzemi környezetben a férfi irodai tisztviselői átlagbér 1929-ben havi 347 pengő volt, a jogászok és a mérnökök efölött (601 és 461 pengő havonta), az orvosok valamivel ez alatt (319 pengő) kerestek, azonban lehetőségük volt emellett magánpraxist folytatni, amivel jócskán kiegészíthették jövedelmüket. Egy napszámos mindenesetre dologidőben vagy egy segédmunkás a válság előtt átlagosan 80-85 pengőt vitt haza havonta, tehát

Ez nagyjából megegyezik azzal a számmal, amit Nagy Mária tanulmányában olvashatunk, és amely az utolsó békeévben, tehát 1938-ban úgy számol, hogy az ipari munkások bérének mintegy négyszeresét tette ki az átlagos orvos fizetése.

Dr. Ember Károly szülész, nőgyógyász egy 50-es cirkálón 1942-ben. Forrás: Fortepan, adományozó: Dr. Ember Károly

Ezzel körülbelül a szintén úri középosztály részének számító gimnáziumi tanárok (3,9) kategóriájába tartoztak (összehasonlításképpen: egy tojás 18 fillér, egy kiló krumpli 50 fillér, egy liter szikrai rizling 74 fillér, egy vendéglői ebéd egy főre egy pengő volt). Érdemes ugyanakkor megemlíteni a korszakra jellemző magas értelmiségi munkanélküliségi ráta orvosokra vonatkozó részét is: a fővárosban például 630 orvos volt állás nélkül.

Doktor úrból orvos elvtárs

A viszonylagos jólétnek a második világháború és a hiperinfláció vetett véget. Előbbi az első világháborúhoz hasonló hatással járt – frontra vezényelt orvosok, jókora vérveszteség, mindezt azonban ezúttal korántsem kompenzálta az ismételten elszakított magyar területekről érkező menekült orvosok serege, így az 1938-ban jegyzett 10 590 orvos helyett 1945-ben alig 7240 orvos praktizált; az orvoshiányt pedig fokozta a szovjet nagy testvér árnyékában erősödő kommunista párt részéről megnyilvánuló politikai nyomásgyakorlása is.

A már említett hiperinfláció természetesen ugyanúgy sújtotta az orvosokat, mint minden más értelmiségi foglalkozást űző csoportot, s erre jött rá a forintosítás ürügyén végrehajtott nagy kivéreztetés, a szövetséges – tulajdonképpen szovjet – megszállást koordináló SZEB – Szövetséges Ellenőrző Bizottság követelésének megfelelően: 1946-ban az 1938-as bértáblához képest a fizikai dolgozók fizetését 1,2-vel osztották el, a szellemiekét viszont 3,6-tal.

Így, miközben 1949-ben az ipari átlagkereset 632 forint volt, ehhez képest a segédorvosok alapkeresete 427, s még a kórházi osztályvezető főorvosoké is csupán 655 forint volt, egy átlagos orvos tehát csak a legjobb esetben kereshetett akár csak közelítőleg annyit, mint egy ipari munkás, egyedül a tisztifőorvos fizetése haladta meg kissé a munkáskeresetet, aki 761 forintot vihetett haza.

Ezt a brutális bércsökkentést később sem korrigálták igazán érdemben, így

és ez egy évtizeddel később is pontosan ugyanígy volt.

Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy az alacsony kereset és a magánpraxis fokozatos tiltásának egyenes következményeként az ötvenes években jelent meg a hálapénz gyakorlata is.

Bonyolult műtétek, szerény kereset. Forrás: Fortepan. Adományozó: Semmelweis Egyetem Levéltára 

A hetvenes években végrehajtott bérjavítási hullám egyébként 1,2-1,4-szeres szorzót jelentett az orvosoknak az ipari munkások átlagkeresetével szemben, tehát voltaképpen még a korábbiakhoz képest is további leszakadásként értelmezhető – amit egyébként a vonatkozó statisztika a készítése korszakára (1985) jellemző módon úgy tálalt, mint az egészségügyi szakdolgozók és az orvosok közötti bérkülönbségek sikeres csökkentése.

Bértábla, de minek

A szorzó a rendszerváltás előestéjén sem mozdult el nagyon; 1989-ben az orvosok átlagkeresete szakterülettől függően 16-18 ezer forint volt, míg a munkás átlagbér 10 571 forint, a szorzó tehát továbbra is 1,6 körül mozgott.

A helyzet a rendszerváltás utáni első évtizedben csak tovább romlott, elsősorban a vágtázó inflációnak köszönhetően.
„Az egészségügyi dolgozók jövedelmi pozíciója az országos átlagkeresethez viszonyítva határozottan romlott, s ezen a helyzeten nem sokat segített az ez év elején bevezetett közalkalmazotti bértábla sem” – írta a Beszélő.

Egy általános orvos 1994-ben 52 ezer, 1997-ben pedig 72 ezer forintot vihetett haza havonta, ami

Törlesztetlen adósság

A közelmúlt eseményeit ismerjük: az elmúlt évtizedekben egészen idén őszig nem történt valódi áttörés, nem törlesztették a kommunizmus adósságát az orvosokkal szemben.

2002-ben bruttó 261 ezer forint, 2010-ben 338 ezer forint volt az orvosok átlagfizetése, míg a mezőgazdasági dolgozóké 90 és 143 ezerre, a szorzó viszont csak bruttóban érte el az impozáns 2,9 és 2,3 számokat, a progresszív, többkulcsos személyi jövedelemadó miatt nettóban a különbség 2,1-szeres és 1,8-szoros volt.

Továbbá ez elsősorban annak köszönhető, hogy míg az ipari és agrárpari dolgozók fizetése a rendszerváltás előtt és közvetlenül utána is még lényegében leképezte az átlagot, ekkorra viszont már jelentősen leszakadt az átlagbértől (ami 2003-ban bruttó 137 ezer, 2010-ben bruttó 202 ezer forint volt, tehát eleve majdnem másfélszerese az agrárbéreknek).

2020: a fordulat éve

Nem véletlen, hogy az elmúlt három évtizedben váltakozó intenzitással, de folyamatos volt az orvosok kivándorlása (az egészségügyi szakdolgozókról nem beszélve). Az elmúlt tíz év dinamikus béremelései is éppen csak szinten bírták tartani, illetve kicsit javítani ezt a szorzót, és különféle intézkedésekkel – például rezidens ösztöndíjas rendszer – kompenzálni az alacsony kezdőfizetéseket, így kúszott fel az orvosok átlagos bruttója 2018-ra a hivatalos számok szerint 714 ezer forintra, ami a 255 ezer forintos mezőgazdasági átlagbérhez képest

Ugyanakkor a szórás továbbra is óriási maradt, a Magyar Orvosi Kamara ezért fordult a kormányhoz azzal, hogy „havi 170 ezer forintot visz haza egy kezdő sürgősségi orvos, így nem több az órabére, mint egy gyorsétteremben dolgozónak”.

Vissza a jövőbe

Az áttörő intézkedést, mint ismert, a koronavírus-járvány jelentette emberfeletti terhelésre való tekintettel végül október elején lépte meg a kormány elfogadva a MOK által javasolt számokat. A többlépcsős, a közeljövőben elinflálhatatlan mértékű béremelés nyomán egy átlagos, praktizáló orvos, aki 16-20 éve van a pályán, bruttó másfél millió forintot vihet haza. A jelenlegi mezőgazdasági átlagbér bruttó 312 ezer forint, ami, ha eltekintünk a járvány miatt várható gazdasági visszaeséstől, az eddigi 7-10 százalékos növekedési ütemmel számolva 2022-ben bruttó 360-370 ezer forint lesz.

Grafikonunkon jól látható a kommunizmus negyven évig tartó züllesztő hatása és utóhatásai az orvosbérekre. 1=mezőgazdasági vagy ipari munkás átlagos keresete.

*Polónyi tanulmánya alapján; egyébként a korszakban erősen szórtak az adatok

**Háborús időkben a készpénz, így az értelmiség fizetése rohamosan, e grafikonon követhetetlen módon vesztett értékéből

***A megállapított bértábla szerint, a többlépcső béremelés végén 

Az új bértábla ráadásul kiszámítható anyagi gyarapodást jelent, és már a rezidensek 687-875 ezer forintos bruttója os meghaladja a pályakezdő diplomás átlagbér dupláját, ami nominálisan persze elmarad a nyugati bérektől, de vásárlóértékén már megközelíti azt.

Így, ha a MOK részéről a további részletkérdésekben sikerül dűlőre jutni – mint például a magánpraxis engedélyeztetésének módja, vagy egyes izgalmas felvetések szerint a szigoran szabályozott kivételektől eltekintve eddig is bűncselekménynek számító, de az alacsony fizetések miatt megtűrt gyakorlatnak számító hálapénz „kriminalizálása” –, akkor túlzás nélkül állítható, hogy valóban történelmi béremelés történt, ami a mindenkori magyar kormányok hetvenéves adósságát törlesztette, és