„Gajda Péter annyira cinikus, hogy minden lepereg róla” – kispesti fideszes a Lackner-ügyről

2020. október 26. 07:25

Hiába jelennek meg újabb és újabb döbbenetes felvételek a kispesti MSZP-s vezetés gengszterfilmbe illő ügyeiről, Gajda Péter polgármester úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Interjúnk Dódity Gabriellával, a Fidesz-KDNP kispesti frakcióvezetőjével.

2020. október 26. 07:25
null
Almási B. Csaba

Az elmúlt hetekben újabb videók láttak napvilágot a Gajda-Lackner-Kránitz-trió botrányos ügyeiről, s most már egy arcát, nevét vállaló szemtanú is megerősítette, hogy megalapozottak a korábban elhangzott vádak. Változott valamit az önkormányzati vezetők viselkedése, visszafogottabbak lettek, látszik rajtuk valamiféle bűntudat?

Bűntudat?! Viccel?! Úgy vezetik az önkormányzatot, tárgyalnak, döntenek, intéznek ügyeket, mintha mi sem történt volna, rezzenéstelen arccal ülnek a testületi üléseken is. Az is vérlázító volt, amikor korábban hamisnak nevezték ezeket a felvételeket, letagadták, hogy felismerik ezeken Lacknert. De most, a tanú színre lépése után – aki vállalta az arcát is, és megerősítette, hogy a hangfelvételeken történteknek ő is szem- és fültanúja volt – egy normális értékrendű ember már visszakozót fújt volna, nem próbálná megmagyarázni a bizonyítványát. De ők nem ilyenek, s így még elképesztőbb ez a történet. Egy ismerősöm rendkívül találó hasonlattal élt, azt mondta, Lackner Csaba úgy csinál, mintha az a hír jött volna le a sajtóban, hogy reggel tarka zoknit húzott fel. Ezzel a pofátlan és abszurd viselkedéssel teljesen lezüllesztették a kispesti közéletet.

(Lackner Csaba a HírTv felvételén)

A legutóbbi felvételeken nagyon sok konkrét információ elhangzott Lacknerék machinációiról. Önök is tisztában voltak ezekkel, de nem tudtak bizonyítékokkal szolgálni a nyomozó hatóságoknak, vagy fogalmuk sem volt arról, hogy mit művelnek? Mekkora meglepetést okozott az önök számára, amikor megnézték a tévéműsort?

Inkább csak sejtéseink voltak, bizonyítékaink alig, mert ezek az emberek rendkívül jól konspirálnak. Meg ugye vannak a napnál világosabb dolgok, és vannak azok, amelyeket lehet bizonyítani. Persze

volt egy-két ügy, amikor nagyon kilógott a lóláb,

az ilyen eseteket szóvá is tettük a testületi üléseken, de van, amivel a hatóságokhoz fordultunk. Ilyen volt például az, hogy feltűnően és gyanúsan sokszor nyert Somogyi László – aki egyébként az egyik MSZP-s képviselő volt férje –, illetve valamelyik cége a közbeszerzéseken.

S erre mit mondott a polgármester?

Azt, hogy ameddig jól dolgozik, nincs rá panasz, addig ez etikus és rendben van. De egyéb esetekben is egyértelmű volt, hogy a különböző haveri körök nagyon jól járnak. Ám ügyesen intézték ezeket a pályázatokat, jogilag jól körülbástyázták őket, így legfeljebb politikailag támadhatók.

S ezek az újabb felvételek nem segítettek abban, hogy leleplezzék ezeket az üzelmeket?

De. Nagyon hasznos információkat szereztünk belőlük. Lackner megerősítette, amit korábban csak sejtettünk, hogy nem véletlenül nyer ezeken a pályázatokon Somogyi, hanem a ténykedésének fontos szerepe van. Egyébként az elmúlt időszakban mi is megvizsgáltunk néhány ügyet, a nyilvánosság elé is léptünk ezekkel, de mindig hiányzott egy-két mozaikdarab, így nem állt össze teljesen a kép. Ám az, hogy ilyen szervezett és tudatos pénzlenyúlásokról beszélt Lackner nagyon érzékletesen, minket is megdöbbentett.

Pár hónapja legalább elindult egy vizsgálat, amelyben egy LMP-s és egy momentumos képviselő – tehát elvileg Gajdáék szövetségesei – meghatározó szerepet töltöttek be, ám gyorsan befejezték a munkájukat. Nem találtak semmi terhelő adatot?

Az LMP-s Ferenczi István hat hónapot kért a munka elvégzésére, de a baloldali többség csak hármat szavazott meg. Így csupán néhányszor ült össze a bizottság, ahol nem történt semmi érdemleges, utána pedig jött a járványhelyzet, erre hivatkozva többször nem üléseztek. S miután eltelt a három hónap,

Gajda Péter egy személyben úgy döntött, nem hosszabbítja meg a bizottság mandátumát,

így a munkát anélkül fejezték be, hogy valamire jutottak volna. Egyébként pedig mit lehetett volna várni egy olyan bizottságtól, amelyben szocialisták ültek, a DK-t pedig az az ügyvédnő képviselte, aki az ingatlan-adásvételeket ellenjegyezte. A helyzet abszurditására jellemző, hogy az egyik ülésre a Párbeszéd képviselője behozott egy hanghamisító szoftvert, amellyel gyaníthatóan azt akarta bizonyítani Lackner védelmében, hogy bárkiről bármilyen hangfelvételt lehet hamisítani. Bohózatba illő volt ez a jelenet is.

(Gajda Péter, MSZP Kispest polgármestere a budapesti atlétikai világbajnoksággal kapcsolatos előterjesztés vitáján a Fővárosi Közgyűlés ülésén a Városháza dísztermében 2019. november 27-én.MTI/Koszticsák Szilárd)

Pedig úgy tűnt, hogy a momentumos képviselő, Paróczai Anikó komolyan veszi a dolgát, és utána akar járni az ügyeknek. Akkor ez sem volt őszinte próbálkozás? Vagy csak lenyomták a koalíciós társai?

Nehéz eldönteni, hogy mi lehet a háttérben. Lehet, hogy komolyan gondolta, de őt is köti a párt- és koalíciós fegyelem, hiszen mégiscsak összeborultak az MSZP-vel. Az mindenesetre több mint furcsa, hogy többször tartott sajtótájékoztatót, de a testületi üléseken hónapokig nem csatlakozott hozzánk, amikor számonkértük a baloldalt. A Momentum az Informátor adása után is csak annyit mondott, hogy Kránitznak mennie kell, de továbbra sem határolódnak el a Gajdától. Ez pedig édeskevés, főleg úgy, hogy a Momentum a korrupció elleni harcot tűzte a zászlajára. Az pedig különösen szánalmas volt, amikor kiállt a vagyonkezelő elé sajtótájékoztatót tartani, hogy a kispesti Momentum aláírásokat gyűjt Kránitz ellen, az önkormányzat gyorsan kiadott egy közleményt, hogy az MSZP, a DK, a Párbeszéd és Momentum budapesti pártvezetői szinten megállapodott arról, hogy mi lesz a cégátalakításokkal, mi lesz a vagyonkezelő sorsa, de ezt Paróczai Anikó mindig felrúgja. Tehát egyértelmű, hogy a kispestiek felé színházat játszanak, közben pedig háttéralkukat kötnek ezek a pártok.

És az LMP?

Ferenczi István egy fokkal korrektebb volt, benne talán valódi a közélet tisztasága iránti elkötelezettség. Szerinte Gajdának le kellene mondania.

De esze ágában sincs.

Jól gondolja,

Gajda annyira cinikus, hogy minden lepereg róla.

Persze a magabiztossága azzal is magyarázható, hogy hatalmas a támogatottsága. 1990 óta képviselő, 2002-ben lett alpolgármester, négy évvel később pedig megválasztották polgármesternek, s azóta is betölti ezt a tisztséget. Az elmúlt évtizedek alatt nagyon komoly kapcsolati hálót épített ki, mindenhova elérnek a rendszer csápjai.

S Önök, az ellenzék mit tudnak tenni? Ostromolják a polgármestert a többi vezetőt interpellációkkal, kérdésekkel?

Sajnos nekünk is nagyon korlátozottak a lehetőségeink. Amikor korábban faggattuk a polgármestert, azt mondta, bárkit, így engem is bele lehet korrupciógyanús ügyekbe keverni, és bárkiről lehet hangfelvételt hamisítani. A Hír Tv legújabb műsora óta, amelyen egy szem-és fültanú is megszólalt, nem volt testületi ülés, kíváncsi leszek, hogy ezek után mit mond.

Akkor Gajdáék gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak.

Ez így van. Erre jó példa, hogy a vagyonkezelő vezérigazgatóját, Kránitz Krisztiánt egy tavaly novemberi testületi döntés nyomás idén január 31-i határidővel vissza kellett volna hívni a posztjáról, és új pályázatot kellett volna kiírni, ehelyett megduplázták a fizetését. Érdekes amúgy, hogy ezt is csak a Fidesz-KDNP frakció kérte számon. Amikor erre rákérdeztünk, Gajda annyit mondott, hogy majd szeptemberre összeállít egy újabb programcsomagot. Ez meg is történt, de ebben sem szerepelt Kránitz visszahívása, csak a cégek, köztük a vagyonkezelő átalakítása, amelyet még a baloldali képviselők sem fogadtak el. Nevetséges színjáték az egész. Egyetlen pozitív fejlemény, hogy Lacknert nagy balhék után sikerült kitenni a szociális és lakásügyi bizottságból, amelynek alelnökévé választottak az alakuló ülésen. De maradt képviselő, ami egyenesen szégyen. Csak az MSZP-ből sikerült kizárniuk.


(Kránitz Krisztián, Facebook)

Nekem csak az a furcsa, hogy a botrányhoz képest nagy a csönd Kispesten. Hogyhogy nincs tüntetés a polgármesteri hivatal előtt?

A tavaly novemberi alakuló képviselő-testületi ülésen volt tüntetés, táblákkal vonultak fel a kispestiek, ezekre Lackner mondatait írták, akit csúnyán ki is fütyültek, amikor átvette a mandátumát. S egyre többen adnak hangot a felháborodásuknak, születnek kemény Facebook-bejegyzések, sokan követelik, hogy legyenek következményei annak, amit Gajdáék műveltek. De ezek a követelések teljesen visszhangtalanok maradnak, leperegnek róluk. Ugyan egyre több embernek kezd kinyílni a szeme, lassan rádöbbennek, hogy kik vezetik a kerületet, de ilyen látványos akciókat, amire ön is utal, valóban nem szerveznek. Pedig a megválasztott képviselőket már csak a közvélemény tudná presszionálni, képviselőként nekünk nincs semmiféle eszközünk azonkívül, hogy elmondjuk: méltatlanná váltak Kispest vezetésére. De ha tetszik, ha nem,

Kispest sajnos szocialista fellegvárnak számít.

A kerületi lakosság passzivitása azzal is magyarázható, hogy bár azzal vádolják a vezetőket, hogy lenyúlják a kerület pénzét, addig Kispest épül, szépül, fejlődik. Ez fontosabb az itt élőknek, mint a polgármester és társai megbuktatása?

Sajnos szó sincs erről. Kispest egyre inkább lemarad a szomszédos kerületektől. Egy-egy intézményt kormányzati támogatással vagy uniós forrásokból ugyan felújítottak, de inkább ezek számítanak kivételes eseteknek. Az önkormányzati óvodákat, bölcsődéket szoktam példaként hozni, valamennyi intézményt végigfotóztam az előző ciklusban. Sok helyen nem volt deszka a WC-n, penészesek voltak a falak, a több évtizedes ablakok be voltak szögelve, nem lehetett nyitni, csukni őket. Ezeket elkezdték ugyan rendbe hozni, de már egyáltalán az megengedhetetlen, hogy ilyen állapotba kerülhettek azok a helyek, ahol a kispesti gyermekek töltik a napjaikat. Kispest városközpontja, a Kossuth tér is lehangoló: mocskos, gazdátlan, elhanyagolt, a piac a szétesés szélén áll. Kispest nem gazdag kerület, de szinte már mindegyik városrész fényévekkel előttünk jár, ami nagyon elkeserítő.

Tud arról, hogy folynak nyomozások, s hogy ezek hol tartanak?

A rendőrség és az adóhatóság is nyomoz ebben a gengszterfilmbe illő történetben, és van néhány olyan látóterünkbe került ügy, amelyről a hatóságok kérésére a nyomozás érdekében nem beszélhetünk. Képviselőként már nincs több mozgásterünk, a hatóságoknak kell vizsgálódniuk, és adott esetben bizonyítaniuk ezeket az egyelőre korrupciógyanús ügyeket. Ha ez megtörténik, akkor talán a kispesti közvélemény nagy részének is végre kinyílik a szeme. De attól tartok, hogy ezek az eljárások hosszú hónapokig, talán évekig is elhúzódnak, így rövid időn belül nem várható pozitív fejlemény.

Viszont ön már vádlott, miután Lackner rágalmazásért feljelentette. Mit vett zokon?

Leírtam egy Facebook-posztban, hogy nem lát túl a fehér poros orrán, és hogy két csík között ő sohasem lesz olyan hazafi, mint az a kollégám, akit a származása miatt gúnyoltak, mert ázsiai az egyik felmenője. Lackner szerint ezzel azt a képet festettem, hogy ő drogos, ezért 1,5 millió forint sérelemdíjat követel tőlem és 180 óra közmunka is kiszabását kérte. November 25-én lesz a tárgyalás. Egyet nem tudok: ha én festettem róla ezt a képet, akkor ő mit festett magáról azon a fehér poros, ventilátoros videofelvételen?

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Welszibard
2020. október 27. 14:04
Tudtommal a Kránitz-Lakner-Gajda triumvirátusban és a "visszaosztók" bűnszövetkezetében napnál világosabban nem a helyi Fidesz a fő haszonélvező, akármit is csacsog a 444. Miért nem történt vagyonosodási eljárás és vizsgálat Kránitz esetében? Mire várnak? Borulnia kell a bilinek és ebben nem a helyi Fidesz lesz a fő vesztes.
Tőzeg Áfonya
2020. október 26. 20:55
Dódity Gabriellát már számtalanszor rommá verték a balliberálisok Kispesten lépjen hátra! Adja át a helyét egy karakánabb pártársának. Aki talán fogást is talál Gajdáékon, mert ez eddig igen csak nyögve nyelősem.
sagirdilsiz
2020. október 26. 15:37
Remélem igyekszik majd a bíró úr/nő, mert volt olyan becsületsértési ügy a Magyar Köztársaságban, ami 11 évig tartott, és végül az alperes megrovásával végződött.
linkeloe
2020. október 26. 14:29
A lyukaszoknis pókember miért nem sasleng ott???!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!