George Pell bíboros, volt sydney-i érsek 2014-től a Ferenc pápa által létrehozott vatikáni gazdasági titkárság első prefektusaként dolgozott a pápai állam pénzügyi reformján. 2017-ben gyanúsították meg először pedofíliával, egy évet börtönben is töltött hazájában, de a vádak olyan gyengének és ellentmondásosnak bizonyultak, hogy az ausztrál legfelsőbb bíróság felmentette őt. Ferenc pápa üdvözölte a felmentés tényét.
Vatikáni és egyházi körökben köztudott, hogy Pell és Becciu kifejezetten rossz viszonyban vannak, s hogy Becciu megvétózta Pell elképzeléseit, illetve a hírek szerint Pell fényt derített Becciuék pénzügyi visszaéléseire, s bizonyítékait Ferenc pápának is prezentálta. Amikor Pellék felkérték a PriceWaterhouseCooper céget a Kúria átvizsgálására, Becciu pápai engedély nélkül, jogellenesen törölte az átvilágítást, és erről értesítette a vatikáni prefektúrákat is. Mikor Pell megpróbálta felülírni az akciót, Becciu elérte a pápánál, hogy az utólag áldását adja lépésére. Becciu volt a felelős az első vatikáni pénzvizsgáló, Libero Milone 2017-es kirúgásáért is.