Nyitókép: Hauszmann Alajos és felesége, Senior Marietta
Hauszmannról, az építészről sokat tudunk, a budai Vár mellett ő tervezte – többek között – a New York-palotát és a Néprajzi Múzeum épületét –, a magánéletéről már sokkal kevesebbet. A naplójából derül ki az is, hogy kisgyerekként több csínytevésben is benne volt. A család Budán, a Vízivárosban lakott, ahol
az édesapja jól menő fűszerkereskedést vitt, így el tudta tartani a négy gyermekét.
Alajost is, aki a budai piaristákhoz járt elemi iskolába, ám rövid ideig Tatán is tanult az apja kérésének eleget téve. Ott esett meg, hogy egy este, szégyenszemre, teljesen meztelenül kellett hazaosonnia. Történt egyszer ugyanis, hogy az iskolatársainak azt mondta, a grófi tónál ő bizony beúszik az egyik kis szigetre és hattyútojásokkal fog kijönni. Levetkőzött, a ruháit a társaira bízta és beúszott a zsákmányért. Igen ám, de pont arra járt egy pandúr, a gyerekek Hauszmann ruhájával együtt elrohantak, így kénytelen-kelletlen megvárta az éjszakát, majd meztelenül ment haza a szállására.