A régészek mellett az amatőr kincskeresőket is izgatja, hogy milyen régiségeket rejtenek a budai Vár alatt található pincerendszerek. Sokan keresték, kutatták a csupán a mendemondákban létező titkos alagutakat is az ott elrejtett kincsek reményében. Ismét egy izgalmas történet a Nemzeti Hauszmann Program keretében.
1914-ben például a Pesti Hírlap írta meg, hogy a feltételezések szerint valamikor a mai Naphegy és a Budavári Királyi Palota között létezett egy titkos alagút. A lap szerint a középkorban a Naphegyen pompás kertek álltak, az udvarhoz köthető előkelőségek is ott időztek. Mátyás királynak több kertje is volt, az egyik például a mai Városliget területén, a másikról pedig Antonio Bonfini, a híres itáliai történetíró is szót ejtett. Ez a vár alatti szomszédos völgyben volt, egy csodás, márványból készült házzal és ahogy Bonfini írta, „föld alatti utakkal”.
1929-ben egy idős ember állította az egyik újságnak, hogy ő még gyerekként látta annak a hárshegyi présháznak a bejáratát, amelyből egy titkos alagút egészen a budai Várig vezetett, s azt is elmondta, neki úgy mesélték, hogy ezen keresztül oldották meg a várvédők az élelmezést.
A legendagyártás később sem csitult, a Magyar Nemzet 1966-ban vetette papírra, hogy
Egy Visegrádon élő férfi azt is tudni vélte, mérhetetlen kincs lapul a beomlott, befalazott járatokban, s a kincsről a törökök is tudnak, sőt, náluk a régi térképek is megvannak, bejelölve, hogy a Budáról menekülő törökök hol rejtették el kilószám az aranyat és ezüstöt, a méregdrága ékszerekről már nem is beszélve.
A korábbi évszázadokban az is elterjedt, hogy a budai Vár a Margitszigettel is összeköttetésben áll egy titkos alagútnak köszönhetően, de ennek sem találták nyomát a szakemberek.
A budai Vár házai alatt húzódó, olykor többszintes pincerendszer már jobban ismert a régészek előtt, ám a misztikum itt is tetten érhető. Amikor ugyanis a vár egyik kútjában női csontvázakat találtak, elterjedt, hogy a budai pasák a kútba dobatták a megunt háremhölgyeiket.
A Tolnai Világlapja 1930-ban arról írt, hogy
A feltételezések szerint Budavár ostromakor valamelyik török előkelőség ebbe a pincébe rejtette el az asszonyait, ám nem tudott értük menni, a szerencsétlen nők pedig éhen haltak.
Ami kétségtelen, a vár házai alatt ma is megtalálható, az idők során jobbára betemetett sziklapincék leginkább a középkorban épültek. A lakók itt tartották a romlandó ételeket, no meg a boroshordókat, később pedig a török támadások vagy a tűzvészek idején ide bújtak el a családjukkal. Sok esetben az összes értéküket magukkal vitték.
1890-ben még találtak a pincékben elásott kincseket, arany és ezüst ékszerekkel tömött rozsdás kis ládikók kerültek elő a föld mélyéből. Sokan kutattak a pincékben, az amatőr kincskeresőkről pedig a népszerű író, Jókai Mór is megemlékezett a Szegény gazdagok című könyvében. Mint írta, a budai polgárok éjjel-nappal túrták a pince homokját és találtak is, azonban nem kincset, hanem csontvázakat. A hosszú harcok során ugyanis a pincékbe hordták a magatehetetlen sebesülteket. Ha pedig valakinek nem volt hozzátartozója, megesett, hogy a föld mélyén lelte halálát, és évszázadokig ott feküdt háborítatlanul.
Volt, aki direkt üzenetet hagyott az utókornak. Mint például egy török hódoltság alatt a Szentháromság-szobor alatti kazamatában raboskodó férfi, egy bizonyos Veber Mátyás, aki egy emléktáblát vésett az utókornak.
Mint kiderült, az Úri utca 3. szám alatt lakó tizenéves Petik István 1902-ben tűnt el nyomtalanul, a postatisztként dolgozó édesapja hiába kerestette égen-földön. Aztán a detektívek számára összeállt a kép. Eszükbe jutott, hogy évtizedekkel korábban volt egy rémes történet a fővárosban. Egy bizonyos Rumpf Nepomuk János nevű bajor vándornyomdász elrabolt és egy pesti nyomda alagsorában megölt egy 12 éves kislányt.
Fotó: Magyar Filmiroda
A nyomozók utólag azt is kiderítették, hogy a férfi a budai Vár mellett lakott, s meglehet, a Kapisztrán utcai nyomdában is dolgozott akkoriban. A férfi a kislány megölése után külföldre szökött, és öngyilkos lett, így sosem derül ki, hogy ő volt-e a fiatal Petik István gyilkosa.
A bűntény tehát rejtély maradt, mint ahogy az is az a mai napig, hogy volt-e valaha Visegrád és a budai Vár között titkos alagút? Ezzel kapcsolatban a századelőn egy régész a következőket mondta egy újságírónak.
„Tetszik tudni, hogy hol van az a titokzatos alagút? Csak is egy helyen: az amatőr kincskeresők fejében…”
Már nemcsak azt keressük a legmodernebb módszerekkel, hol állt és hol csapott össze a magyar és a török sereg, hanem azt is, hogyan mozogtak az akkori terepviszonyok között.
A szlávok vándorlása az utolsó demográfiai esemény volt, amely alapvetően rajzolta át Európa képét. Sikerük nem a hódításban, hanem egy pragmatikus, alulról szerveződő életformában rejlett.
A herceg elleni bestiális támadást előre eltervezték, mégis indulatból követték el, de azt is megtudjuk, hogyan étkezett Szent László és a Rurik-dinasztia leszármazottja. Kutatók a Mandinernek.
A Jókai 200 emlékév keretében megjelent a Jókai Mór harmincháromszor című, gazdagon illusztrált kötet, amely nem kevesebbre tesz kísérletet, mint hogy kihozza az írót a vitrinből, megmutatva a nagy történetek mögött álló sokszínű embert.
Magyar és mongol tudósok eredtek Aba Sámuel királyunk őseinek a nyomába, és az izgalmas kutatás egészen az ázsiai és európai hunokig vezetett. Idén az ásatások újabb fejezete zárult le.
Az érdekfeszítő, inspiráló vitával tarkított beszélgetés során az archeogenetika szerepe, a magyar identitás fogalma, és a kettős honfoglalás elmélete is szóba került.
Azonosították a ritka variánst.
Több ezer rendőr, lovas egységek, kutyák, drónok és helikopterek felügyelték Londonban Tommy Robinson „Unite the Kingdom” menetét és a vele párhuzamos palesztinpárti demonstrációt.
