Mi lesz a nagyvárosokkal a világjárvány után? 

Vágyvezérelt állítás eltagadni, hogy a világjárvány kapcsán előállít veszélyhelyzet a nagyvárosokat sújtotta leginkább – állítja Joel Kotkin és Marshall Toplansky a Quillette-en megjelent cikkében. Éppen ezért számolhatunk azzal, hogy a vidék vonzereje a nagyvárosi életmód rovására nő majd.

A koronavírus az urbanizmus újabb epizódját hozhatja el

A Covid-19 okozta világjárványt történelmi kontextusba helyezve érdekes következtetésekre juthatunk. Vegyük például Rómát: a sorozatos higiénés problémák, a vízvezetékek vagy a fűtés hiánya végül olyan nagyívű innovációkra sarkallta azt a civilizációt, amelynek eredményei máig velünk élnek. 

De ne menjünk ennyire messze: sokan hoznak párhuzamot a mostani koronavírus-járvány és a múlt század eleji spanyolnátha között, s ha utóbbi utóhatásait vizsgáljuk, ugyancsak arra a következtetésre juthatunk, hogy a járvány annak idején is maradandó reformokhoz vezetett az urbanisztika területén.

Kotkin szerint a 2020 elején beköszöntő világjárvány hasonló lehetőségeket kínál számunkra. A nagyvárosok népsűrűsége, a tömegközlekedés és a társadalmi egyenlőtlenségek olyan faktorok, amelyeket a járvány vagy így, vagy úgy, de mindenképpen befolyásol. A változás egyébként is spontán elkezdődött: az emberek természetszerűen féltik saját vagy szeretteik egészségét, de egzisztenciájukat sem áldozhatják fel az átmeneti leállás oltárán. 

Ez a kettősség pedig kreatívabbnál kreatívabb megoldásokat szült, s most talán az urbanisztikán a sor, hogy a folyamatokból levonható következtetéseket értékelve megtegye a szükséges lépéseket a változás irányába.

Közvélemény-kutatások igazolják a városból elvágyódást

A nemzetközileg elismert amerikai urbanista és demográfus, Joel Kotkin összefüggést lát a koronavírus-járvány intenzitása és a nagyvárosi népsűrűség között:

Ez nem is csoda, mivel a járvány „mega-gócpontjainak” tekinthető nagyvárosokban a szociális távolságtartásra irányuló figyelmeztetések legfeljebb a jóindulatú intelem szintjén tudtak érvényesülni.

Ennek pedig azok isszák meg a levét, akiket a járvány az egzisztenciájuk és az egészségük közötti választásra kényszerít. Kotkin szerint ez a népcsoport jellemzően az alacsonyabb fizetésű munkavállalókból áll, akik a lakótelepek és a munkahelyük közötti ingázás során a tömegközlekedést is használni kényszerülnek. Épp emiatt nőtt meg a városon kívül boldogulást keresők száma egy amerikai közvélemény-kutatás szerint – támasztja alá állítását Kotkin.

Lassan nincs miért a nagyvárosba bemenni

Kotkin szerint a nagyvárosok vonzereje mindig is jól azonosítható tényezők mentén alakult. Voltak a történelemnek olyan korszakai, amikor a város a közösség spirituális központja volt, de az ipari forradalmat követően például egyértelműen a termelés centrumává is vált. Miközben az ipar – legalábbis a világ nyugati részén – fokozatosan távolodott a fogyasztói rétegtől (s mára már gyakorlatilag egyenesen egy másik kontinensre helyeződött át), a város megtelt irodákkal. 

Ezzel el is érkeztünk a jelenbe, vagyis a koronavírus-járvány kellős közepébe. A veszélyhelyzet a munkáltatókat a munkaszervezés gyökeres átalakítására kényszeríti, s logikus következtetés részükről, hogy a szociális távolságtartás a nagyvárosi lét közepette kevéssé tartható.

(Kotkin például egy olyan tanulmányra hivatkozik, amely szerint az amerikaiak 34 százaléka gond nélkül dolgozhatna otthonról, s erre a munkáltatók is rugalmasságot mutatnak).

A hegy mehet Mohamedhez

Kotkin úgy véli, hogy mindazon munkáltatók, amelyek nem tudják megoldani a távmunkát, egyértelműen arra kényszerülnek majd, hogy a telephelyeiket a munkavállalók közelébe – praktikusan az alacsonyabb négyzetméterárak által jellemzett körzetekbe – telepítsék át. 

Ennek eredményeképpen új decentralizált városközpontok jönnének létre a külvárosokban, ahol Kotkin észrevétele szerint jellemzően az Y-generáció tagjai (vagyis az 1984 és az 1994 között születettek) élnek. Ez az átrendeződés egyébként jól passzol egy olyan korcsoport igényeihez, amelynek tagjai épp most készülnek családot alapítani, és a munkakeresés szempontjából a munka-magánélet közötti egyensúly fenntarthatósága kiemelt jelentőséggel bír.

A trend nemcsak a nagyvárosokat érinti

A jelek szerint

A nagyjából az utóbbi 5 évben észlelhető tendencia felerősödése Észak-Amerikában például egyértelműen megfigyelhető: a másod-harmadrangú vidéki kisvárosok felszívóereje megemelkedett, ahová a korábban a jórészt New York-i, chicagói vagy Los Angeles-i lakosok tömegével érkeznek. 

Kotkin meg is jegyzi, hogy ezek a folyamatok Alexis de Tocqueville 19. század eleji Amerikáját idézik, amikor a polgári lét virágkorát élte. Minden jel arra utal ugyanis, hogy a nagyvárosi léthez kötődő szolgáltatások, kicsiben ugyan, de a periférián is megjelenni látszanak.

De mi lesz a metropoliszokkal?

Az említett szuburbanizációs folyamatok nyilvánvalóan a belváros karakterét is átalakítják, s e tekintetben a világjárvány szintén szemléletformáló hatással bír. A városszervezőknek ugyanis a szociális távolságtartás szempontjait kiemelt jelentőséggel kell számba venni, s e tekintetben a tömegközlekedés optimalizálása – sőt adott esetben a csökkentés lehetősége - nem hagyható figyelmen kívül.  

Mindazonáltal Kotkin szerint a belváros megtartja vonzerejét annyiban, hogy továbbra is ez a terület szolgál a közösségi interakció elsődleges fórumaként, ugyanakkor – mivel itt sokkal költségesebb betartani a szociális távolságtartás és a járványügyi higiénia alapelveit – a belváros egyre inkább az elit szórakozóhelyévé válhat. 

Szemlézte: Dobozi Gergely