A budavári palota építkezése miatt Hauszmann Alajos Ybl Lajos várkapitány társaságában 1899-ben európai körútra indult, hogy királyi palotákat, kastélyokat tanulmányozzanak, mellette pedig Londonban és Párizsban a műipar legújabb remekeit is megtekintsék. Végül Berlinben, Münchenben és még Stockholmban is jártak, s
értékes műtárgyakat, szobrokat és nem kevés bútormintát hoztak,
amelyek alapján a magyar iparosok elkészítették a Budavári Palota berendezéseit.
Ide tartozik az is, hogy 1903-ban, az Iparművészeti Társaság karácsonyi vásárán Hauszmann Alajos 20 műtárgyat vett. Többek között Radnai Béla, Éneklő gyermekek című bronzból készült szobrát, de vett ékszertartót, két réz vázát, bőr mappát, két porcelán díszedényt és Vögerl Ágosttól nyolc majolikavázát is.
Mivel Ferenc József úgy rendelkezett, hogy a Szent István-termet mutassák meg a párizsi világkiállítás látogatóinak is, így mielőtt Párizsba vitték volna a berendezést, Thék Endre Üllői úti gyártelepén fel is építették a termet. Ott is nézte meg Ferenc József 1900. február 21-én Paar Ede főhadsegéde társaságában, de ott volt a Thék féle gyártelepen Széll Kálmán miniszterelnök és természetesen a Szent István-terem megálmodója, Hauszmann Alajos is.