Trianon, bennszülöttek, Gramsci és Malcolm X – itt az új Kommentár

A Kommentár folyóirat legújabb, 2020/2. számának témája a nemzeti összetartozás. Máthé Áron történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökhelyettese „Tíz tézis Trianonról” című írásában fogalmazott meg állításokat a nemzeti tragédia kapcsán: „Trianon egymagában áll a magyar történelemben: gyászos 20. századunk, a száz év magyar magány bevezetője. Akármerre fordulunk, akárhová nyúlunk, nem kerülhetjük meg, hogy foglalkozzunk vele. A századik évfordulón érdemes számvetést készítenünk” – kezdi írását.

Miskolczy Ambrus történész, az MTA doktora „Trianon ürügyén. Széljegyzetek Andrásfalvy Bertalan intéseihez” című írásában fejti ki, hogy

„És okkal, hiszen sok nyomorúságunk kútfője. Több-kevesebb sikerrel nyomozzuk konjunkturális és strukturális okait. Ez természetes, a baj az, ha meg is találjuk őket. A tudományban ugyanis nincs igazság, csak igazságkeresés. Trianon is erre int.”

„A jobboldali törzsszövetség” című esszéjében Pogrányi Lovas Miklós filozófus, a XXI. Század Intézet kutatója arról ír: „A jobboldali ember (…) szövetségben gondolkodik. Tudja, hogy sokan osztják alapvető nézeteit, érzületeit, de tisztában van a vélemények sokszínűségével is. Tudomásul veszi, hogy a jobboldalon vannak olyan szereplők, akikkel véleményük sok tekintetben szöges ellentétben áll, ám e különbségeket a kapun belül kell tartani, mert nem veszélyeztethetik az alapvető célok elérését. Ennek megfelelően a hosszú távon tervező jobboldali politikus akkor jár el helyesen, ha dominanciára tör, ám mégsem törekszik kizárólagosságra: értékként tekint a vélemények sokszínűségére, egészen addig, ameddig az nem fenyegeti a közösség egészét.”

Hannah Arendt kapcsán teszi fel a kérdést Demeter M. Attila filozófus, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Filozófiai Intézetének igazgatója: „Egyáltalán miként tudunk pártatlan ítéletet alkotni a politika kérdéseiről anélkül, hogy közben kívül helyzenénk magunkat a politikán? Mint Arendt összes többi kérdése ebben az esszében, úgy ez is mélyen személyes: hogyan is helyezhette jeruzsálemi tudósítóként magát a politikán kívül ő, aki mindig is a politikai cselekvést tartotta a legmagasabb rendű emberi tevékenységnek? Mi a politikai pozíciója (s van-e politikai pozíciója) annak, aki csak beszámol a valóságról, de nem kívánja megváltoztatni azt? Politikai cselekedet-e a pártatlan ítéletalkotás?”

Kemény Zsigmond életművének néhány pontját érintve kísérli meg Eisemann György irodalomtörténész, az MTA doktora a szerző sokat vitatott szellemi terének jellemzését. 

A Trianon kapcsán kialakult nemzeti megoldásokat veszi sorra kiemelkedő tanulmányában Gali Máté történész, a VERITAS Történetkutató Intézet munkatársa: „Voltak, akik a veszteségre, az országcsonkítás borzalmaira helyezték a hangsúlyt, míg mások arra kerestek válaszokat, hogy miként lehetne a békediktátum ütötte sebet gyógyítani vagy meghaladni. Írásunkban arra teszünk kísérletet, hogy a Kommentár folyóirat olvasótáborát alkotó konzervatív kulturális közösséget az utóbbiak véleményeivel ismertessük meg. Egy százéves gondolkodási folyamatot kívánunk tehát nyomon követni, melynek képviselőit összeköti, hogy pozitív programmal próbálták orvosolni Trianon sokkját.”

Kosztyó Gyula történész, a Clio Intézet munkatársa

Mint írja, „hangsúlyosan kezeltem írásomban az itt élő magyar kisebbség számára válsághelyzeteknek tekinthető időszakokat, mint például 1920-at, 1944-et vagy a 2017–19 közötti időszakot. Ekkor tapasztalta meg e közösség a többségi társadalom kezében lévő erőfölényt, olykor annak kényszerítő hatásait, amelyek néha a fizikai létét, máskor pedig kulturális, nemzeti jellegének megmaradását veszélyeztették.”

Hajnáczky Tamás a cigányzenészek és a revízió kérdéséről osztott meg érdekfeszítő adatokat a Kommentár legújabb számában, beszámolva például Bura Károly revíziós aktivistáról is. 

Békés Márton történész, a Kommentár főszerkesztője, a Terror Háza kutatási igazgatója

„a tíz éve fennálló bennszülött rendszer a nemzetállami szuverenitás, a függetlenség és az önrendelkezés elvei mentén működik, a gyarmati ellenőrzés pedig – miután konkrét koloniális eszközei egyre fogyatkoznak – a vele szövetséges helyi komprádorértelmiség kulturális hegemóniájában bízhat. Minden nemzeti erő antiimperialista és birodalomellenes; a puha gyarmatosítás és a hibrid neokolonizáció korában a függetlenségi harcot pedig leginkább a kulturális csatatéren kell megvívniuk”. 

Kovács Dávid történész, a Károli Gáspár Református Egyetem egyetemi adjunktusa a nemzetállamról és ellenségeiről írt: „Tézisem szerint a posztnemzeti felfogást legalább annyira meghatározza a vállalt kanti örökség, vagyis a világállam utópiája, mint a deklaráltan nem vállalt, a nemzet és a nacionalizmus mibenlétére vonatkozó marxi tézisek. Erre akkor döbbenünk rá, amikor tisztán látjuk a lényegi hasonlóságot a jelent uraló posztnemzeti elképzelés és 20. század eleji variánsa között.”

A posztszovjet térség ideológiai útkereséséről ír Kosztur András, a XXI. Század Intézet kutatója, László András, a Fidesz külügyi tanácsadója pedig az USA helyzetét foglalja össze Donald Trump három éve után.

Diego Fusaro olasz filozófus Antonio Gramsci jobboldali visszavételéről, Veszprémy László Bernát történész pedig Malcolm X konzervatív újraértékeléséről írt.

A lap újra közölte még Joó Tibor írásának egy részét a magyar nemzetszeméről, illetve közölt még recenziókat a következő könyvekről: Tőkéczki László: A bohém zseni. Gróf Andrássy Gyula szellemi-politikai arcéle (Balogh Gábor recenziója); A trianoni békediktátum története hét kötetben. Főszerkesztő: Gulyás László (Zeman Ferenc); Hahner Péter: Magyarország szerencséje (Paár Ádám); Békés Márton–Gyarmati István–Takács Tamás Péter: Budapest hegei (Czopf Áron); Tom Segev: A State at any Cost (Veszprémy László Bernát).