Az idei húsvét is igazi lesz! – Székely János püspök a Mandinernek

Ezekben a napokban Krisztus kereszthaláláról, majd feltámadásáról emlékezik meg a keresztény világ, ám közben globális karanténban élünk, rengeteg a szenvedés és az áldozat. Kevéssé látni a fényt az alagút végén.

Igazi reménye annak van, aki tudja, hogy Isten tenyerén van a világ és az életünk, Őtőle jöttünk és Hozzá térünk majd haza. Ezért az idei húsvét is igazi lesz. A húsvét a legnagyobb, az örök történetről szól. Arról a történetről, hogy a Teremtő szeretetből alkotott, Krisztus keresztje és feltámadása által fölemelt, és hazavár mindannyiunkat. Egy édesapa ezt a rövid imát imádkozta esténként a gyermekeivel: „Létezik az Isten, szeret az Isten, közénk jött az Isten, megbocsát az Isten, hazavár az Isten.” Ez a nagy történet. Ennek a része a mi kis történetünk, az életünk, benne ez a járvány is. Húsvétkor újra átélhetjük a Nagy Történetet, az Élet jelenlétét ebben a múlandó, sebezhető világban, átéljük Isten ölelését. Akinek nincs ilyen erős hite, annak számára azt tanácsolom, hogy az esetleges félelem helyett figyeljen a családjára, a szeretteire és segítsen, ahol csak tud.

A szeretet mögött is ott rejtőzik a mélyben az Isten. A Biblia így mondja: „Isten szeretet. Aki szeretetben él, Istenben él.”

Hogyan éljék, élhetik meg hitéletüket a hívek a zárt templomok korában? 

A járvány napjaiban a családok annyit vannak együtt, mint nagyon ritkán, talán még soha. Ez egy nagy lehetőség is. Tanácsolom, hogy esténként üljenek össze, beszélgessenek, játsszanak együtt, sétáljanak együtt az erdőben. Nyissák ki a Bibliát, énekeljenek, imádkozzanak együtt. Így igazi kinccsé, igazi ünneppé válhat ez az első látásra nehéz Húsvét. Akinek pedig nincs családja, az is átélheti az ünnep igazi lényegét. Most minden sallang nélkül, a szív csendességében. Volt olyan hívő ember, aki azt mondta, hogy a tévé előtt végigélt misének vannak olyan pillanatai, amelyek szinte mélyebbek, mint amikor a templomban volt, sok ember, néha zavaró körülmények között.

Kopogtat mindannyiunk szívének ajtaján, ezen az idei Húsvéton is.

Milyen leckéket tartogat számunkra a koronavírus-járvány? Lesz-e visszaút ahhoz, ahogy korábban működött a globális rendszer, és főleg, kell-e, hogy legyen visszaút, vagy valami új rendszerre van szükség?

A járvány ideje alatt sok minden felértékelődik: a család, az egymásnak való segítés, a helyi gazdaság, a szerénység és spórolás, a hit. A járvány kapcsán az emberiség talán megtanulhatna egy két dolgot. Elindulhatna egy másfajta világ felé. Az egyre többet és többet termelni és fogyasztani akarás világából, amely nem utolsó sorban a nagytőke érdeke, talán eljuthatnánk odáig, hogy az ember gátat vessen a vagyon kevesek kezében való koncentrálódásának. Nyilvánossá teszi majd a banktitkokat, felső korlátokat állít a birtokolható vagyon elé, és az óriásvagyonokra vonatkozóan olyan vagyonadókat vezet be, amelyeket nem egyes országok, hanem az emberiség közössége által létrehozott világtekintély szed be egységesen az egész Földön. Az ember számára, bízunk benne, már nem a GDP növelése lesz a cél, hanem a Földön – jelenleg és a jövőben – élő összes ember boldogságának, emberhez méltó és szép életének a lehetővé tétele. A gazdaság olyan fajta ciklikusságban fog működni,

Talán eljut odáig az emberiség, hogy a szellemi környezetszennyezést is tiltani fogja. A szellemi közös áruház pultjaira, a világhálóra, nem tehet majd ki akárki akármit, csakis igazat, szépet, szentet és jót, mint egy normális áruház polcaira. Talán oda is eljutunk, hogy mindenkinek lesz munkája. A munka nem elsősorban a haszon termelését fogja célozni, hanem emellett az ember kibontakozását, a világ szépítését. Talán eljutunk egy olyan korba, amikor az emberi élet újra szent lesz a fogantatástól a természetes halálig. Elképzelhetetlen lesz az, hogy bárki egy másik emberi lény életét kioltsa. Az idősek nagyon fontos szereplői lesznek a társadalomnak. A bölcsesség forrásai, az unokák nevelői, a derű és az imádság forrásai. Az emberiség a fenntarthatóságra, a javak igazságos megosztására és lehetőleg kevés fogyasztásra fog törekedni. Mennyiség helyett minőségre. Rá fog jönni, hogy csak akkor lehet igazán boldog, ha a Földünkön sehol sincs nyomor, éhezés, elnyomás. Természetessé fog válni az, hogy mindenki szívesen segít és ad, és öröm tölti el, ha adhatott. Újra érték lesz a család, a közösség, a kultúra, a minőség. Érték lesz a takarékosság és a szerénység, a dolgok megjavítása és újra felhasználása. Talán a járvány ezekre a dolgokra is taníthatna minket.

Hogyan segíthetünk szeretteinknek, embertársainknak, illetve meddig kell elmennünk anélkül, hogy magunkat vagy szeretteinket veszélyeztetjük? Gondolok itt egy olyan lehetőségre például, hogy valaki önkénteskedni jár, de közben otthon is idősekkel él. Segítene másokon, de ezzel az otthoniakat is veszélyezteti.

Természetesen

Aki idősekkel él, nagyon sokat tesz azzal, hogy őket segíti és óvja. Segíthet e mellett szervezéssel, háttérmunkával egyes jótékonysági célok érdekében. A szeretet leleményes.

Világszerte dilemmát jelent, hogy kevés a lélegeztetőgép, és néha dönteni kell egy idősebb, reménytelennek tűnő eset és egy fiatal, menthetőnek ítélt eset között. Mint mond a katolikus teológia, hogyan döntsenek ilyenkor az orvosok? Lehet bűntelen döntést hozni?

Ez egy igen nehéz kérdés. Mindenekelőtt szeretném az orvosokat bátorítani és megnyugtatni. A céljuk nyilvánvalóan a gyógyítás, az életmentés. Nem tudhatják, hogy melyik beteg esetében lesz hatékony a beavatkozás. Nem tudhatják, hogy ki az, aki lélegeztetőgép nélkül is túlélheti a krízist, hogy ki fog meggyógyulni, ha lélegeztetőgépre kötik, és ki nem. Mégis dönteniük kell. Ez az esetleges, sok bizonytalanság között meghozott döntés az orvosok részükről helyes és szükséges is. Ha valóban az a cél lebeg előttük, hogy gyógyítsanak és életet mentsenek, akkor, még ha egyes helyzeteket – ahogyan utólag kiderül – helytelenül ítéltek is meg, a döntésük miatt a lelkiismeretük tiszta lehet. Két szempont áll szemben a döntés meghozatalakor. Az egyik az, hogy minél több életet mentsünk meg, és így a lélegeztetőgépeket azok számára tartsuk fenn, akik nagy eséllyel megmenthetőek, ne „pazaroljuk” (nagyon csúnya szóval élve – azért fogalmaztam így, hogy megértsük az érvelés fonákságát) a legnehezebb esetekre. A másik elv az, hogy

Ha pusztán az első elvet követjük, akkor az igazán súlyos eseteknek nincs esélyük. Az orvosnak kell eldöntenie, hiszen ő tudja hirtelen felmérni a túlélési esélyeket, hogy az életerős betegek között, akik nagy eséllyel meggyógyulnak, mikor adhat esélyt egy-egy nagyon súlyos állapotban levő betegnek, akinek kisebb az esélye a túlélésre.

Hogyan érinti önt a járvány, milyen intézkedéseket követ, hogyan látja el szolgálatát?

A járvány megállította a világot, elgondolkodtat sokakat. Elgondolkodtat az emberi élet sebezhetőségéről, és arról, hogy mi a létünk végső értelme.

Sokat olvasok, gondolkodom, imádkozom, sétálok a hegyekben. Eközben pedig írásokkal, a világhálón keresztül igyekszem útmutatást, lelki táplálékot, biztatást adni. Egy kicsit olyannak élem meg ezeket a heteket, mint amilyen az első keresztények ideje lehetett. Végtelen egyszerűségben, tömegrendezvények nélkül, a katakombák sötétjében, mégis nagy tűzzel és elevenséggel élték a hitüket.