Hogyan érettségizz távoktatás után?

Az iASK történelem érettségire felkészítő videóit itt, a magyartételeket feldolgozó videókat itt találják meg.

***

Milyen tételsor alapján dolgoznak, milyen módon veszik figyelembe a helyi tanterveket?

Sümegi István: Van az érettségi témaköröknek egy hivatalos jegyzéke, amit az Oktatási Hivatal ad ki. Ez részben egy leírás, ahol kompetenciákat, készségeket fogalmaznak meg; a végén pedig van egy táblázat, amelyben tételesen fel van sorolva, hogy mit kell tudni –

Ezen a listán próbálok végigmenni. Az a tapasztalatom, hogy az írásbeli érettségikben tényleg nincs olyasmi benne, ami ezen a listán ne szerepelne. A szóbeli tételek valóban mások iskolánként, de van egy szigorú szempontrendszer, amit mindenkinek figyelembe kell vennie. Kategóriák vannak megadva: magyar történelem, egyetemes történelem, újkori történelem, korábbi történelem, gazdaságtörténet, demográfia, politika… Megvannak az arányok, hogy miből hány százalék kell – ennek alapján lehet összeállítani a szóbeli tételeket. Túl nagy mozgástér ott sincs: bár sokféleképpen meg lehet őket fogalmazni, ezekből a témákból lehet csak meríteni szóbelin is.

Bokányi Péter: Nyilván a „hivatalos”, középszintű témakörök alapján dolgozunk, ugyanakkor tekintettel vagyunk a helyi tantervekre illetve a témakörök megengedte tanári szabadságra is. Szerepel a videósorozatunkban például a Vas megyei irodalmi emlékhelyei c. tétel – ez valószínűleg máshol nincs is a listán, csak nálunk. Foglalkozunk Ottlikkal – nála talán annyiban jobb a helyzet, hogy ő az emelt szintű tételsorban is szerepel. Megpróbáljuk úgy „körbelövöldözni” ezeket a valóban szabadon választott témákat, hogy hellyel-közzel találat is legyen… Kosztolányiról beszéltünk nemrégiben, ott én a kései verseit választottam, adott esetben egy más kollégám nyilván mást választ – sajnos ez benne van.

Miért érdemes a tankönyv forgatásán kívül videókat is nézni a felkészüléshez?

SI: Azért lehet hasznos, amit csinálunk, mert

amiből várhatók lesznek a kérdések. Ha lenyomjuk a négy könyvet, abba bele fognak fulladni valószínűleg.

Hogyan sűrítenek bele egy témát 25 percbe, miket emelnek ki, milyen struktúrában haladnak?

SI: Az egyik legnagyobb nehézség az, hogy a videók ne legyenek túl hosszúak, de mégis érthetőek legyenek. Alaposan végig kell gondolnom, hogy mi a tartalmi része az egyes érettségi témaköröknek, utána pedig ezt úgy kell összeszerkeszteni, hogy legyen a gondolatmenetnek füle-farka. Amellett, hogy telefonkönyv-szerűen felsorolom a dolgokat, mégiscsak bele kell vinnem némi értelmezést, hogy érthető legyen a diákok számára. A legnehezebb az, hogy úgy tudjam a tételeket viszonylag rövid időkereten belül értelmezni, hogy a végeredmény segítség lehessen a számukra. Amikor kiállok egy nyilvános helyre, közönség elé, általában egy órát, másfél órát beszélhetek kedvemre. Ott mindent szépen, részletesen meg lehet világítani. Én is meghökkenve tapasztaltam, hogy 25 perc alatt ez sokkal nehezebb.

BP: Alapvetően, mint ezt a Berzsenyi-tételnél el is mondtam, arra törekszem, hogy a videók egy kicsit módszertani segédletek is legyenek. A szóbeli irodalomfeleletnél úgy fogalmaz a szabályzat, hogy a vizsgázónak 5-15 percig terjedő időben kell beszélnie, és önálló szövegnek kell elhangoznia. Arra törekszem, hogy

A 25-30 perc az az időtartam, amit még így szőrös fejjel, 18 évesen végig lehet ülni úgy, hogy ne pistuljon bele a dolgozó. Próbálkozunk azzal is, hogy a videók ne csak előadások legyenek, hanem kapcsolódjon melléjük valami élmény is. A Kosztolányi-előadáshoz Huzella Péter volt kedves felénekelni a Hajnali részegséget, úgyhogy ránézésre mókás a dolog, mert Péter énekel 14 percet, utána pedig én beszélek 15-öt… Viszont abban mindenképpen bízom, hogy így egy kicsit komplexebb az egész.

Mindkettejük szakmájában vannak az érettségihez kapcsolódó örök nehézségek, történelemből ilyen az évszámok kérdése, magyarból pedig a kortárs irodalom kiválasztása, hogy a népszerű Esterházy Péter vagy Szabó Magda legyen a tétel, esetleg valaki más. Hogyan bánnak el ezekkel?

SI: Az évszámok is benne vannak a fent említett követelményekben, fel vannak részletesen sorolva. Az első előadás elején lebegtetek egy adattárat, abban minden kötelező évszám szépen benne van. Egyébként meglepő módon nincsen sok. Most készülök a kora újkori magyar történelem összefoglalására – az az első olyan anyagrész, ahol viszonylag sok van. Ott csináltam is segítségképpen egy kronológiai táblázatot. Egyébként azt szoktam mondani a diákoknak, hogy nem az a fontos, hogy pontosan tudják az évszámokat, inkább az események egymásutánjával legyenek tisztában, és nagyokat ne tévedjenek. Hogy 1566-ban vagy 1568-ban írtak-e alá ezt meg azt, az nekik ha nem is teljesen, de majdnem mindegy. Azt viszont ne mondják, hogy 1268-ban. Lehet az évszámokat kötni is egymáshoz – akkor sokkal könnyebb, ha nem atomizáltan próbáljuk őket megjegyezni.

BP: Én a sajátjaimnak kortárs irodalomból Grecsó Krisztiánt adtam, úgyhogy a sorozaton belül fogok tartani egy olyan előadást, ami Grecsót érinti, aztán pedig – épp az ön által említett okból – Esterházyval is foglalkozom majd. Rá az Ottlik-tételnél is utaltunk már.

Miért Grecsót választotta?

BP: Hosszú éveken át Esterházyt adtam tételként, és

Lehet rajongani érte, és lehet nagyon utálni. Ez utóbbi kategória is nem egyszer befigyelt a tanítványaim körében. Látván a Grecsó-próza népszerűségét, ismervén az olvashatóságát, azt gondoltam, idén kipróbálom. Nagyon jól fogadták, nagyon szívesen olvasták elejétől a végéig, ami csak elolvasható volt!

És önnek irodalomtanárként mi a véleménye Grecsóról? Ér annyit, amilyen népszerű?

BP: Azt gondolom, hogy ő egy vérprofi író. Abban az értelemben is vérprofi, hogy nem csak azt tudja, hogy kell írni, vagy hogy milyen egy normális magyar mondat, hanem azt is nagyon tudja, hogy mit szeretnek az emberek. 

Van pár tippjük a sikeres történelem-, illetve magyarérettségihez?

SI: Ha valaki csak át szeretne menni a léc fölött, annak feltétlenül javaslom, hogy az atlaszt alaposan tanulmányozza. Ha négy éven át nem használta, most vegye a fáradságot és alaposan nézze át. Rengeteget segít,

Mondok egy példát: Károly Róbert uralkodása úgy kezdődött, hogy a tartományurakat le kellett győznie. Van egy pici térkép az atlaszban, ha valaki nem figyel, nem találja meg. Ott szépen bemutatják az egyes tartományokat, és fel van sorolva az összes tartományúr. Ha netán valaki a szóbelin ezt a tételt húzza, öt percig sorolhatja, hogy milyen tartományurak voltak Magyarországon, ha közbe nem szól az érettségiztető tanár. Az atlasz tehát rettenetesen fontos. Írásbelin az esszénél ott vannak a szempontok és a források az esszéfeladatban. Nagyon kell figyelni arra, hogy milyen szempontok vannak, ennek megfelelően kell írni az esszét, mert a tanár kénytelen ennek megfelelően pontozni. Ha ott vannak a források, akkor mindegyik forrásra kell hivatkozni, mert hiába jó az esszé egyébként, azok a pontok, amik a forrásra adhatók, elvesznek.

BP: Ebben a rendszerben nagyon fontos elem az, hogy a forma legalább annyira hangsúlyos az értékelés során, mint a tartalom. Az, hogy ebben az 5-15 percig terjedő időszakban úgy beszéljen a diák, hogy a bizottság tudja azt, hogy tisztában van azzal, mit szeretne elmondani. Strukturált és gondolkodó feleletekkel célszerű készülni. Könnyebbség, hogy mindig ott vannak a szövegek. Ha az érettségiző kihúzza a tételét és azt mondja, hogy erről pont nem sikerült olvasnia, akkor is ott van neki három-négy szöveg, mert a négy- vagy nyolcosztályos gimnáziumokban a nyolc év alatt azt senki nem úszta meg, hogy legalább minimális szinten tudjon valamit kezdeni egy szöveggel. Én erre szoktam ösztönözni a tanítványaimat, és szoktunk is ilyet csinálni teljesen ismeretlen szöveggel, amit akkor lát először, és van rá tíz perce, hogy gondolkodjon róla egy keveset. A formai résznél én nagyon jónak tartom és szoktam is javasolni, hogy

és a végén zárja is le. Ez eleve olyan képet ad, mintha a vizsgázó tudná, hogy mit akar. Minden felelet, ha tetszik, ha nem, produkció. A produkcióra is fel kell készülni, a felelet formai részét különösen is fontosnak tartom.

Sümegi tanár úr említette a forrásokat, ezen időzzünk el egy kicsit. Tapasztalat, hogy sok érettségizőnek, köztük számos gimnazistának is nehezére esik a forráshasználat. Miből eredhet ez, és hogyan válhat az emberből jobb forráselemző?

SI: A megoldás nyilvánvalóan az, hogy sokat kell gyakorolni, a probléma gyökere pedig az, hogy erre nincs idő. Óriási mennyiségű a tananyag, ha nem haladunk rohamtempóban, akkor egyébként sem fogunk a végére érni, a források értelmezéséhez pedig rengeteg idő kellene. Egy-egy hosszabb forrást úgy kellene értelmezni, mint amikor irodalomból fogunk egy rövidebb novellát vagy egy verset, és elszöszölünk vele két-három órán keresztül. Szoktam mondani a diákoknak, hogy a források az anyag szerves részét képezik, de pontosan tudom, hogy nem fogják tudni őket elolvasni. A korábbi anyagrészek forrásai pedig sokszor nyelvileg is nagyon nehezek.

Az egyetemeken népszerű módszert, melynek keretében a diáknak magának kell egy-egy könyvet feldolgoznia, át lehet ültetni a középiskolába? Életképes lehetne történelemből bevezetni egy-két kötelező szakirodalmi olvasmányt?

SI: Kevésbé, mert a legintelligensebb diákok is egyre kevesebbet olvasnak. Ez nem jelenti azt, hogy ne szereznének információt más csatornán keresztül, szóval ez nem feltétlenül negatívum, csak a magamfajta öregeknek furcsa…

Rövidebb írásokkal viszont lehet próbálkozni. A középiskola után van egy nagy ugrás a diákok életében, mikor egyetemre kerülnek. Ott hozzájuk vágnak könyveket, és azt mondják nekik, hogy ezeket el kell olvasni. És láss csodát, fene gondolná, de emlékszem ifjúkoromra – ezeket el tudják olvasni. Középiskolában ez kevésbé lehetséges.

Nem is érdemes megpróbálkozni azzal, hogy szűkítsük ezt a szakadékot egyetem és középiskola között?

SI: Mindig meg kell találni azt a kis lépést, ami életképes és működni tud. Ha ezt elhibázzuk – én többször elhibáztam –, akkor mindig merev ellenállásba ütközünk. Lehet érzékelni, hogy ez a diákoknak sok. 

A történelemből előírt anyagmennyiséggel egyébként mit lehet kezdeni?

SI: Én a gimnáziumi tanárként eltöltött eddigi négy évemben azt próbáltam megtanulni, hogyan lehetne leegyszerűsíteni a tananyagot, hogyan lehet abból minél többet kihagyni annak érdekében, hogy lehessen például forráselemzés is. Ha tartom magam az anyaghoz, akkor csak darálok. Most már nagyjából tudom, hogy az általam jelenleg tanított diáksereg tudásszintjéhez mérten hogyan lehet a leginkább egyszerűsíteni.

Bokányi tanár úr hogy látja, életrajz és műelemzés százalékában kifejezve hogy áll össze egy ideális érettségi felelet magyarból?

BP: Ha százalékokról beszélünk, akkor 10-90. Persze nem árt, ha ismerik a szerző életrajzát,

Nem feltétlenül az, hogy Berzsenyi 1776-ban megszületett, hanem sokkal izgalmasabb az, hogy egy bonyolult ember, egy nagyon érzékeny lélek, aki így vett részt a világban. Inkább portrészerűen szeretek utalgatni az életrajzokra, és ezt várom a tanítványaimtól is. Azt szoktam mondani az életrajzról, hogy az a csekélyértelműek segédeszköze – ha nem tud mást és nincs más ötlete, nyugodtan vesse be, meg fogja rá kapni a hármasát, mert látni fogjuk, hogy készült. A cél viszont nem ez, hanem az, hogy értelmezőbb jellegű feleletek keletkezzenek.

Mennyire kötött szempontok alapján értékel a vizsgabizottság egy szóbeli műelemzést? Mennyire viheti bele a diák az elemzésébe az óraiakkal esetleg ellenkező saját szempontjait, benyomásait?

BP: Abszolút, sőt, az a legjobb, ha beleviszi! Szoktunk nagyképűsködni irodalomtanárként, hogy az irodalomtanítás mennyire különleges és más, mert nem kész tananyagot közvetítünk, nincsenek kész olvasatok. Optimális esetben a diák úgy szocializálódik a gimnáziumi órákon is, hogy magának rakja össze a társaival együtt a tananyagot. Ha az érettségi feleletben ugyanezt teszi, az tiszta haszon.

Történelemből van lehetőség a differenciálásra? Akár tanórai keretben, akár a digitális oktatás során vannak lehetőségek arra, hogy mindenkinek a saját képességei szerint „adagoljuk” az anyagot?

SI: Az én iskolám egy közgazdasági-informatikai szakgimnázium, így többeknél előfordul, hogy történelemből fognak emelt szintű érettségit tenni. Nekik nyilvánvalóan lehet feladatokat adni, annak a lehetőségét viszont nem látom, hogy az órán ténylegesen differenciálni tudjunk. Szokás erről beszélni, de azt gondolom, hogy egy harmincfős osztályban ez lehetetlen. Amikor a járvány kitörése előtt érettségi témakörökre készültünk, akkor viszont valóban volt olyan, hogy az emelt szintre járó diákoknak azt mondtam, ők most foglalkozzanak inkább valami mással; hiszen annak nem lett volna értelme, hogy a középszintű tételeket hallgassák.

Az a fontos, hogy úgy dolgozzunk, hogy ez az esély realizálódjon ott, ahol realizálódhat. A diákok többsége egyébként le tud érettségizni, nyilván ez az elsődleges kimeneti szempont. Nálam viszont az a második, hogy aki esetleg megszeretheti a tárgyat, az szeresse is meg. Diákkoromra visszatekintve úgy látom, ez fontosabb, mint az, hogy éppen mennyit erőszakolok bele a diák fejébe.

Tapasztalat, hogy sok tanár ügyesen használja a PowerPointot a vázlatai előadására. Milyen más, értelmes digitális eszközök vannak még, amik a humántárgyak oktatásában hasznosulhatnak?

SI: Irodalomból nagyobbak a lehetőségek, mint történelemből, hiszen ahhoz meg lehet keresni a verseket, a műveket az interneten, szinte mindenhez találni egy-két jó interpretációt is. Lehet mutatni órán kisfilmeket. Ezeket történelemből is lehet használni, keresem is őket az interneten, és – főleg így, a digitális munkarend alatt – el is küldöm őket a diákoknak, bár főleg fakultatív jelleggel.

amiket órákon lehet használni. 

BP: Nehezet kérdezett, mert én sem tudom. Valóban így van, hogy elvileg kényelmes helyzetben vagyunk, mert minden szöveg elérhető elektronikusan, pláne ebben a vészhelyzetben minden film is elérhető elektronikusan, de én magam is tudom, hogy nem ez a digitális oktatás. A gimnáziumban, ahol dolgozom, a Google Classroomot használjuk. A digitális tesztekkel leginkább ténytudást tudunk számonkérni és közvetíteni. Én a feladatok kiadásánál azzal próbálkozom, hogy a diákjaimmal együtt gondolkodjunk, csak nagyobb időtávlatokban. Némely kollégám tanít így, ahogy most beszélgetünk, videochaten. Nem tudom, hogy ez-e a megfelelő módja. Én azt gondolom, hogy vannak szövegek és vannak közvetítő közegek, mint az internet, ezért azt próbáltuk meg, hogy ők otthon olvasnak, én itthon olvasok, és időnként megbeszéljük, mire jutottunk. Rengeteg segédanyag is elérhető az interneten, ilyen például a Zanza.tv – nekik 5-6 perces videós összefoglalóik vannak. Most két új témát kezdtünk el egy osztályban, ott az volt a feladat, hogy ezeket nézzék meg, és azok alapján készítsenek maguknak vázlatot az adott témával kapcsolatban. Ebben minden benne van, ami kell, és mégsem száraz olvasnivaló, hanem valami képi élmény is társul hozzá.

A jelenlegi digitális munkarendet mennyire tartják a tantermi oktatással egyenértékűnek, illetve életképesnek?

SI: Én majdnem egész életemben egyetemen tanítottam, és az a határozott véleményem, hogy két feltétele van a digitális oktatás sikerének. Az egyik, hogy a diákok legyenek képesek önállóan ismereteket elsajátítani, a másik pedig, hogy legyen megfelelő motivációjuk.

Az én nagyobbik gyerekem 17 éves gimnazista, látom, hogyan oldják meg a számonkérést csoportosan, de ha nem látnám, akkor se lennének illúzióim. Egyetemen majdnem 100 százalékos hatásfokkal lehet megoldani a digitális oktatást. A középiskolákban talán 60 és 80 százalék közötti lehet a hatékonyság – a kérdés az, hogy mennyire motiváltak a diákok. A tanító kollégák azok, akiknél a digitális oktatás valószínűleg egyáltalán nem opció.

BP: Ez pár hete a teljes közoktatás dilemmája. Az teljesen nyilvánvaló kell, hogy legyen, hogy nem tolhatjuk át az interneten keresztül a háztartásokba az egyébként elvégzendő órai anyagot, hanem ez egy kicsit másfajta gondolkodást igényel, mint a napról napra való tanulás. Igen, most el kell felejtenünk az órarendet, meg azt, hogy most éppen milyen óra legyen – helyette próbáljuk projektfeladatokkal dolgoztatni a fiatalokat, és hagyjunk nagyobb időket az egyes feladatok átgondolására. Az intézmény, ahol dolgozom, egyben általános iskola is, így látom, hogy a szülőkre micsoda teher hárul a digitális munkarenddel. Senki nem várhatja el, hogy azt, amit ő az órán elvégezne a tanítványaival, azt az édesanya, akinek ha szerencséje van, még van munkahelye, hazaértekor tanári segítség nélkül csinálja végig. Egy kedves kollégámat idézve: osszuk el kettővel a még előttünk álló tananyagot, és abból a félből válogassuk ki azt, ami különösen fontos. Isten bocsássa meg, de ha a diák a ’k’ betűt nem most tanulja meg, hanem majd szeptemberben, attól nem lesz semmi baja.

a többiek tekintetében inkább az észszerű terhelés híve volnék, és nem mindig ezt tapasztaljuk.

Olyan része van a mostani érettségi anyagnak magyarból, amit ön szíve szerint nem olvastatna, nem lát hasznosnak egy középiskolás számára?

BP: Én azt gondolom, hogy ami most középszinten van, az belefér. Hajlamos vagyok liberálisabbnak lenni kötelező olvasmányok tekintetében, de azért én is azt gondolom, hogy az ember igenis verje át magát egy Antigonén, verje át magát egy Shakespeare-drámán – én ebben nem látok olyat, ami ne lenne teljesíthető, kiolvasható.

Ha most önnek lenne 17 évesen egy iskolamentes hónapja, és 3-4 jó könyvet akarna olvasni, mit olvasna?

BP: Atyai jóbarátjukként szeretnék pár dolgot javasolni! Volt olyan évfolyam, ahol boldogan olvasták Szerb Antal Utas és holdvilág című regényét. Ha már Szerb Antalnál tartunk: a mostani érettségizőim nagyon szerették A Pendragon-legendát. Az pedig pár hetes hír, hogy Rejtő Jenő művei immáron szabadon elérhetők a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Még az iskolabezárás előtt mondtam a tanítványaimnak, hogy szíveskedjenek ezeknek nekiszaladni. Mindenképpen olyasmiket olvassanak, amik egy kicsit kikapcsolják őket abból a furcsa helyzetből, amiben most vagyunk.