közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel és közös listával kell nekivágnunk.
Ebben minden ellenzéki pártra számítunk, amely valós alternatívát mutat a Fidesszel szemben. Én örülök, hogy a DK egyre erősebb és egyre vonzóbb – azok számára is, akik most csatlakoznak a politikai élethez, és azok számára is, akik már korábban résztvevői voltak a közéletnek. Egyszerűen olyan alternatívát tudunk mutatni, olyan programunk van, olyan következetes a politikánk az elmúlt években, hogy az erősödésünk nem véletlen, ez egyszerűen vonzó mások számára.
Ha az MSZP-ből többen átlépnek a DK-ba, annak az az üzenete, hogy az aktív politizálással foglalkozók a DK-t tartják a baloldal vezető pártjának, ott láthatják a garanciát például az egzisztenciális biztonságukra is.