„1919-ben Magyarország mindennapjait az erőszak uralta” – szögezi le hamar Varga István fonyódi könyvtáros és helytörténész új könyve, amely a fonyódi fehérterror eseményeiről, azon belül is Tószeghy Albert és társai meggyilkolásáról szól. A szerző nem rejti véka alá, hogy a gyilkosságok erkölcsileg teljesen elfogadhatatlanok, ám kutatóként igyekszik a korabeli társadalmi feszültségek tágabb kontextusát is megadni, a megértést, nem pedig az elfogadást propagálva. A Fonyód 1919-ben. Források Tószeghy Albert és társai meggyilkolásához című munka logikusan haladva előbb Fonyódot és a helyi zsidó családokat mutatja be, utána részletezi a kommün és a fehérterror fonyódi eseményeit. A gyilkosságról és annak sajtóvisszhangjáról szóló forrásokat lábjegyzetelve közli a szerző – levéltári forrás, bírósági iratok, visszaemlékezés, napló –, elősegítve a szövevényes ügy megértését és részleteinek alapos megismerését. A munkát bőséges adattár zárja.
A fehérterrort általában elemezve Varga arra jut, hogy az „egyfelől a tanácsköztársaság funkcióviselői elleni »megtorlásként« történt”, másrészt a vörösterror „visszacsapásaként”, harmadrészt pedig „elrettentésként”. Célja az államhatalom megerősítése lett volna, azonban törvénytelen eljárásai számos esetben ártatlanok vesztét okozták. Végrehajtóiként elsősorban a különböző különítményeket nevezte meg, amelyek bár központi irányítás nélkül tevékenykedtek, ám a Fővezérség felelősségét részben kimutathatónak nevezi a szerző. A szerző felsorolja a különböző különítményeket, különbséget tesz köztük például szerveződés terén, majd említi, hogy