Népítéletnek álcázott tömeggyilkosság – Könyv készült a fonyódi fehérterrorról

„1919-ben Magyarország mindennapjait az erőszak uralta” – szögezi le hamar Varga István fonyódi könyvtáros és helytörténész új könyve, amely a fonyódi fehérterror eseményeiről, azon belül is Tószeghy Albert és társai meggyilkolásáról szól. A szerző nem rejti véka alá, hogy a gyilkosságok erkölcsileg teljesen elfogadhatatlanok, ám kutatóként igyekszik a korabeli társadalmi feszültségek tágabb kontextusát is megadni, a megértést, nem pedig az elfogadást propagálva. A Fonyód 1919-ben. Források Tószeghy Albert és társai meggyilkolásához című munka logikusan haladva előbb Fonyódot és a helyi zsidó családokat mutatja be, utána részletezi a kommün és a fehérterror fonyódi eseményeit. A gyilkosságról és annak sajtóvisszhangjáról szóló forrásokat lábjegyzetelve közli a szerző – levéltári forrás, bírósági iratok, visszaemlékezés, napló –, elősegítve a szövevényes ügy megértését és részleteinek alapos megismerését. A munkát bőséges adattár zárja.

A fehérterrort általában elemezve Varga arra jut, hogy az „egyfelől a tanácsköztársaság funkcióviselői elleni »megtorlásként« történt”, másrészt a vörösterror „visszacsapásaként”, harmadrészt pedig „elrettentésként”. Célja az államhatalom megerősítése lett volna, azonban törvénytelen eljárásai számos esetben ártatlanok vesztét okozták. Végrehajtóiként elsősorban a különböző különítményeket nevezte meg, amelyek bár központi irányítás nélkül tevékenykedtek, ám a Fővezérség felelősségét részben kimutathatónak nevezi a szerző. A szerző felsorolja a különböző különítményeket, különbséget tesz köztük például szerveződés terén, majd említi, hogy

A fehérterror fonyódi eseményeit elemezve röviden összefoglalva: 1919. augusztus 27-én Prónay Pál egyik tiszti különítményét Fonyódra küldte, ahol elfogták Tószeghy Albertet, rokonát és jószágigazgatóját, Gráner Alberter, valamint az ott tartózkodó Hamburger Ede kereskedőt, majd másnap az összehívott lakosok előtt három paraszttal felakaszttatták őket, „népítéletnek” állítva be az eseményt. Varga végül arra jut, hogy a valódi tettesek a felbujtók, akik téves információkat adtak az áldozatokról a különítményeseknek, a kivégzők, illetve a kényszerítők, azaz a különítményes tisztek. Áldozatokként nevezi meg

Varga könyve hatalmas forrásanyagra építve valódi mélyfúrást adott a fehérterror eseményeiről, az egyetlen fájlalható dolog, hogy a pogrom- és atrocitáshullámról hasonló, átfogó könyv egyelőre nem született. A könyvvel kapcsolatban finom kritikaként említhető, hogy a sok, tömör forrás mellett talán helyet kellett volna még szorítani hosszabb elemző részeknek, ugyanis az események részletes megismeréséhez a számos, esetenként ellentmondásos forrás feldolgozására kell hagyatkoznia az olvasónak. Mindenesetre Varga István munkája a helytörténetírásra jellemző szívós és alapos munkával tárja fel a Tószeghy-gyilkosságot, objektív és fontos feldolgozását adva a fehérterror fonyódi eseményeinek.