„Lassúak vagyunk” – mi lesz a háborúk jövője?

Az MCC szervezésében Budapest Lectures – A hadviselés jövője elkezdődött címmel tartottak pódiumbeszélgetést az Ádám Villában. A beszélgetés témája a hidegháború óta eltelt harminc év által támasztott új technológiai kihívások kérdése volt a biztonságpolitika terén, a beszélgetés résztvevői pedig Duncan L. Potts nyugalmazott brit altengernagy igazgató, Oliver Lewis, a brit Rebellion Defense társalapítója és Daniel Cohen, az izraeli Abba Eban Institute of International Diplomacy hírszerzésért felelős vezetője volt. A beszélgetést David Criekemans, az Antwerpeni Egyetem docense moderálta.

Fotó: MCC Budapest Lectures

Criekemans bevezetőjében elmondta, hogy Carl von Clausewitz porosz katonai vezető híres mondása, miszerint a háború a politika más eszközökkel való kiterjesztése, máig igaz, ám a háború formája és intenzitása megváltozott. Beléptek nem állami szereplők, továbbá olyan államok, mint Oroszország és Kína, illetve olyan földrajzi és gazdasági feszültségek, melyek a „háború negyedik generációjának” definícióját is elavulttá teszik.

Potts kiemelte, hogy a jövőt ugyan nem ismerjük, de azt sem szabad hinnünk, amit Francis Fukuyama írt, miszerint vége a történelemnek.

Von Clausewitz állítása még mindig igaz, de sokan nem értik meg, milyen egymással is versengő tényezők irányítják a modern háborút. Ugyan sokan Oroszországot vádolják az új háborús módszerek bevezetésével – azzal a doktrínával, mely nem a közvetlen elpusztításra, hanem a belső bomlasztásra törekszik –, az igazság az, hogy ez már régen bevett módszer. Potts az orosz módszerek között idézte még a folyamatos háború fenntartását. Egyesek szerint a modern technológia a hagyományos fegyvereket – így a tankokat és a hadihajókat – már feleslegessé teszi, de Potts szerint a fizikai valóságban létező fegyverek továbbra is fontosok, bár a nanotechnológia bevezetése olyan méretű változást fog hozni éltünkben, mint régen a gőzerő vagy az áram bevezetése.

Lewis úgy vélte, hogy a kiberhadviselés a nyugati világ és ellenségei számára is bonyolult téma. Mivel a nyugati demokráciákba nagyon fejlett fékek vannak beépítve, ezért nem egyszerű felforgatni ezeket a rendszereket, a lakosok ellenállnának. Viszont éppen a beépített fékek nehézzé teszik, hogy a kiberhadivselés minden lehetőségével éljen a nyugati világ: példának okáért több száz embernek részt kell vennie egy katonai stratégia kialakításának döntésében, és a politikai szempontok is nehezítik a döntéshozást.

A brit vállalkozó felhívta a figyelmet, hogy a Star Wars jelenete, ahol a lázadók rájönnek arra, hogy a fegyvercsempészek ugyanazzal a technológiával látják el őket és ellenségeiket is, nagyon is valós. Lewis szerint az a technológiai fölény, mellyel az Egyesült Államok rendelkezett a hidegháború alatt, mára megszűnt. „Egyetlen állam sem rendelkezik ma technológiai fölénnyel.” Ráadásul az államok egymásra is vannak utalva, az Egyesült Államok nem tudna nyílt háborút folytatni Kína ellen, mert a legmodernebb amerikai eszközök is a kínai technológiától függenek. De mivel a konfliktusok manapság nem a szemünk előtt játszódnak, könnyebb is eszkalálni azokat, melyek a konvencionális háború lehetőségét növelik.

Cohen arról beszélt, hogy a technológiai versenyben vezető országok egyre erősebbek, és sokan osztják a „hack back” elvét, vagyis „ha megtámadnak minket [az online térben], mi is támadunk”. Az izraeli kutató úgy vélte, hogy Izrael példája megmutatja a mai kihívásokra adható válaszok összetett mivoltát. Ha a közösségi médián egy arab fiatal arról posztol Izraelben, hogy támadásra készülnek, ezeket izraeli algoritmusok kiszúrják, de mivel sokszor kiskorúakról van szó, nehéz reagálni. Sokszor felhívják ilyenkor az izraeli hatóságok a gyerek szüleit, vagy a palesztin hatóságoknak szólnak, vagy pedig egyből a fiatalt hívják fel. Cohen utalt a technológiai eszközök használatának morális dilemmáira is: „Lehet, hogy filozófusoknak kellene a kódokat írniuk”.

A diskurzus során Potts felvetette, hogy nem szabad ugyanolyan államként kezelni Oroszországot és Kínát. Lewis ehhez hozzátette, hogy az orosz módszer a privátszektor megfojtása, míg a kínai módszer a privátszektor békén hagyása –

és erre jogi eszközei is vannak az államnak. A nyugati módszer ezzel szemben a „csináljatok, amit akartok”-módszer.

Mint Potts kiemelte, a kapacitás és az intenció két külön fogalom. A kapacitás kiépítése hosszú időt igényel, az intenció viszont egyik napról a másikra megváltozhat, például ilyen volt 9/11 az Egyesült Államok számára. Cohen szerint 9/11 egyik nagy hatása volt, hogy a különböző állami tényezők elkezdték megosztani egymással az információkat. Ennek máig tart a hatása, manapság a közösségi médián szerzett információkat a különböző hatóságok megosztják egymással, „hibrid módszereket használnak a hibrid módszerek ellen”.

Lewis még arról is beszélt, hogy az Egyesült Királyságban problémát okozott, hogy a katonai vezetés sem feltétlenül értette a kibertechnológiát, nem csak a civilek vagy a politikusok. A katonai vezetésnek egyre gyorsabbnak kell lennie, ugyanis a döntéshozatal sebességének meg kell egyeznie az információáramlás sebességével.

Ez azt jelenti, hogy

mert nem tudnak emberek olyan gyorsan és sok döntést meghozni, mint egy szoftver. A brit vállalkozó szerint ráadásul minél szabadabbak vagyunk, annál kevésbé vagyunk biztonságban. „A kérdés az, hogy mennyi demokratikus elvet vagyunk hajlandók feláldozni” a technológia oltárán.