„Ahhoz, hogy dalt írjál, minden mást el kell engedni” – vallja Leskovics Gábor. A nyolcvanas évekbeli undergroundból a kilencvenes évekbeli rocksztárságig jutó, majd onnan szándékosan visszahúzódó Pál Utcai Fiúk frontembere most újra alkot és játszik a bandájával. Három évtizednyi zenészlétről, ihletről, dalokról és arról kérdeztük Lecsót: hány évig tart még a nyár?
Leskovics Gábor – közismert művésznevén Lecsó – 1966-ban született Szigetszentmiklóson, jelenleg is ott él. A Pál Utcai Fiúk is ott alakult meg 1983 nyarán barátokból, iskolatársakból. A rendszerváltás éveire az underground, majd a fősodor legnépszerűbb rockzenekarai, nemzedéki sztárjai közé emelkedtek, majd a kilencvenes évek végére visszafogták a tempót, de azóta is rendszeresen koncerteznek, és 11 év után idén jelent meg új lemezük, az Igazán ez minden. Leskovics 1998-ban házasodott össze a zenekar énekesnőjével, Potondi Anikóval. Lecsóval a zenekari lét történetéről, fordulópontjairól és újabb dalaikról is beszélgettünk.
Ambrus Balázs interjúja.
***
Hány évig tart még a nyár? Harminchat év egy ember életében sem kevés, egy szinte folyamatosan koncertező zenekar esetében pedig bámulatos.
Amikor 18 évesen elkezdtük, úgy gondoltam, hogy 22-23 éves korunkig biztosan kitart a lendület. Anyám is abban bízott, hogy megkomolyodunk, aztán lesz valami rendes munkánk. Arra nem is gondoltunk, hogy valaha lemezünk is lehet, és hogy ebből fogunk élni. Aztán beindultak dolgok, ’90-ben megjelent az első lemez, nem sokkal később már annyi koncertünk volt egy évben, hogy mindenkit kirúgtak a munkahelyéről, tehát végül ez lett a fő csapásirány. Ebben az időszakban ment a legjobban a zenekar, ekkor voltak a legnagyobb koncertek is.
Nem érezted, hogy megváltoztat emberileg a sikeresség, a sztárság?
Ebben az új szerepben, a vége felé, már nagyon rosszul éreztem magam.
Én csak zenélni akartam, nem utat mutatni másoknak, ráadásul nem akartam magamra venni az akkori celebséggel járó elvárások terhét sem.
PUF-koncert 1989-ben a Fekete Lyukban
Nagyszínpados koncerten, például a Budapest Parkban, vagy kis klubokban működik jobban a Pál Utcai Fiúk?
Mind a kettőnek van jó oldala, de hozzám azért közelebb áll, ha a közönség közelebb áll. A nagy koncertben viszont azt szeretem, hogy a technika miatt úgy szólalhatunk meg, ahogy kis helyeken nem lehet, és látványban is ott lehet kitalálni extra dolgokat. Itt viszont nem látom a közönséget, és a többieket is csak monitorból hallom, el kell hinnem, hogy működik a dolog.
Felteszem, mai szemmel már egyáltalán nem úgy tekintesz a zenekarra, mint 18 évesen, amikor a PUF megalakult. Hol jelölnéd ki az eddigi pályaív első korszakhatárát?
Az első szakasz egyértelműen a felívelés időszaka volt, ez ’83-tól ’93-ig tartott. Teljesen nulláról indultunk minden tekintetben, de minden egyes koncerttel megdupláztuk a nézőszámainkat. Amikor jött a rendszerváltás, akkor mi már teltházas PeCsákat (a ma már lebontott egykori Petőfi Csarnok, a szerk.) csináltunk. Megjelentek az új lemezkiadók, és mindenki zenekarokra vadászott. Ha ez nincs, a Hanglemezgyártó Vállalatnál soha nem lett volna esélyünk, szóval jókor voltunk jó helyen.
1988-ban már a kultikus emlékű Fekete Lyukban játszottatok. A hely milyen szerepet játszott a zenekar pályára állásában?
Az első budapesti helyünk a Józsefvárosi klub volt, majd a nagyobb FMH, de ezeket két-három koncert után ki is nőtük. Ebben az időszakban jött létre a Lyuk, ahol hamarosan mi is afféle házi zenekarnak számítottunk, rendszeresen játszottunk ott a következő években, és szinte mindegyik teltházas buli volt.
Ezt sugározta a dizájn és a klubvezetés felfogása is. Jól éreztük magunk ott, lejártunk szórakozni és dumálni más zenekarok koncertjeire is. Jó, mondjuk a gázsi nem mindig volt arányban a bevétellel, de hát az egy ilyen időszak volt.
A sikeres zenekar mindig jó biznisz…
Mikor megjelent az első lemez, meg is jelentek körülöttünk a zenei hiénák. Megérezték, hogy van bennünk potenciál, mert addigra Budapesten már 3-4 ezer ember is eljött meghallgatni minket. Mi viszont még ekkor is elég naívak voltunk, le is vettek minket, mint a szaros gatyát… Mai napig megvan abból az időből a nagyobb koncertek elszámolása kockás papíron, mit mondjak, nagyon érdekes. Elképesztő dolgok szerepelnek benne költségoldalon, miközben mi sokszor egy vasat sem kaptunk.
Ez is közrejátszott abban, hogy elindult a zenekaron belüli széttartás?
Nem csak ez, hanem a növekvő népszerűség és az abból levont következtetések osztották ketté a zenekart. Páran elkezdték elfelejteni a zenekarból, hogy honnan jöttünk. Tudtam, hogy amit csinálunk, az értékes és megvan a maga helye. Nem távolodhatunk el a közönségünktől. A menedzsment közben a kevés és nagy koncertek felé nyomott minket. Aztán elindultak a zenei viták is, kezdtünk egyre eklektikusabbak lenni, de már a saját stílusunkon kívül esve. Én zenekarvezetőként belefáradtam a vitákba és engedtem, hogy mindenki hozzon dalokat a saját stílusában. Ez hiba volt, a közönség sem tudta hova tenni a stílusváltást, nem ilyennek szerették meg a zenekart.
Ez volt végül a válóok?
Már akkor
a többiek viszont újabb csúcsokat terveztek. Túl sok lett a feszültség, ezért ágazott el az utunk.
Pál Utcai Fiúk - A bál (1994, Sziget)
A PUF még ma is sokakat érdekel, a zenekarból eljövőkről kevesebbet hallani. Pedig jó zenészek…
Persze, hogy azok, a mai napig zenélnek, de egy zenekarban nem csak ez számít. Ha nagyon tehetséges vagy, elmehetsz stúdiózenésznek, de az elég keserű kenyér itthon. A siker a jó produkcióban van, aminek vagy részese vagy, vagy nem.
Mitől lettetek a mai negyvenes korosztály kultuszzenekara?
Ennek több megfejtése van. Jókor jött a rendszerváltás, ami lehetőséget kínált. A dalok pedig már a kezdetektől fogva jól működtek. Azóta is úgy gondolom, hogy egy dal akkor működik, ha egy szál gitárral vagy zongorával lejátszva is megállja a helyét, a közönség ezeket tudja énekelni. A másik a szöveg. Sosem voltunk profi szövegírók, minden dalunk személyes indíttatású, de ettől hiteles a dolog. A hitelesség talán a kulcsszó.
Szereted a harminc éve írt szövegeidet, vagy azokat megette az idő?
A régi dalaink közül most is sokat játszunk, és
Azok, amik nem mentek át az én szűrőmön, mind a fiókban is maradtak, egy-két kivételtől eltekintve a '90-es évekből, amikor nagy volt rajtunk a nyomás, hogy muszáj kiadni új albumot. Akkor és ott engedtem néha a közepesebb szövegeket is lemezre kerülni, de ez már nem fordulhat elő többé.
Az új felállásban viszont Molnár Balázs gitáros is sok szöveget ír. Az ő dalait is sajátodnak érzed?
Persze. Másképpen nem is működhetne. A Balázs csodaszép szövegeket ír, vita csak akkor van, ha olyan személyes a dolog, ami énbennem nincs meg. Én
Sosem érezted, hogy a körülötted zajló, sokakat érintő dolgokban állást foglalj egy-két szövegben?
Nem igazán. Ahányszor megpróbáltam a belső helyett a külső hatásokra figyelve írni, szinte mindig kudarc lett a vége. Másnap visszaolvastam és nagyon nem volt jó. Aztán, ha tíz év múlva is megnéztem, akkor kiderült, hogy tényleg rossz… Az egy jó módszer, hogy az ember otthon vagy a próbán elképzeli magát egy nagy tömeg előtt állva, és figyeli, hogy működik a dal. Ha büszkeséget érzel, akkor hurrá, ha szégyent, akkor meg kuka.
Utalás szinten azért időnként üzentek: „felhők jönnek Magyarországra” vagy most, az új lemezen: „Nemzeti színű hivatalra nem vágyom”.
Mi nem üzenünk senkinek! Mivel azt a dalt a Balázs írta, meg is kérdeztem tőle, hogy mire gondolt a költő, és persze épp semmi politikai utalás nem volt benne, hiába dobta vissza akkor a Petőfi rádió ezért a sorért az egész számot. Egy szerkesztő túlbuzgóságának áldozata lett a Balatonszepezd című dal. De egyébként ezek nem üzenetek, hanem érzések vagy emlékek. A másik idézett sorról nekem például az jut az eszembe, amikor a rendszerváltás után egy ismerősöm beinvitált a luxusautójába, majd megpróbált rábeszélni, hogy induljak a helyi képviselőválasztáson. Nem is ez volt a meglepő, hiszen akkor minden párt kereste azokat az arcokat, akiket sokan kedvelnek, és mi akkor tényleg nagyon népszerűek voltunk; hanem az, hogy meg sem kérdezte, milyen politikai nézeteket vallok, csak annyit mondott: „Neked is lesz autód, házad, pénzed, minden…”
Legelő (2008)
2008-ban jelent meg az Igazán ez minden című album előtt az utolsó lemezetek, a Legelő. Alkotói hullámvölgy eredményezte ezt a hosszú kihagyást?
Ha megfigyeled, minél idősebb egy zenekar, annál ritkábban ad ki lemezt. Amikor húszéves vagy, akkor csak ez az egy dolog érdekel, esetleg van egy csajod, de alapvetően ez áll az életed középpontjában. A Pál Utcai Fiúk zenekarban már mindenki családos, és mivel ebből a zenekarból nem tudsz egy családot eltartani, így mindenkinek van egyéb munkája is. Van, akinek teljesen más jellegű, van, aki több zenekarban játszik, például a Laca, a basszusgitárosunk legalább hétben. Persze, mert kiváló muzsikus és nem tud nemet mondani. Ezek mind viszik az energiát.
Az kell, hogy akard kézbe venni a gitárt. Évi 100-120 koncert után elég ritka ez az állapot.
De már tíz évvel korábban is azt ígérted, hogy jön az új lemez, mégis csak most jelent meg.
Amikor készül egy album, akkor igazán már csak arra koncentrálsz. Nem számít se a család, se más, folyamatosan dolgozol, és ilyenkor jönnek az új ötletek is. Ez a folyamat a lemez megjelenése után sem áll le, és mindig akad néhány szám, ami lemarad, mert abba a koncepcióba nem illeszkedik, de attól még jó. Az akkori megjelenés után vitt tovább a lendület, gondoltuk, gyorsan írunk még egy pár dalt és jöhet a következő lemez, de azután visszarázódott minden a régi kerékvágásba és újra jött a molyolás az ötletekkel.
Igaz, hogy az évek múlásával egyre nehezebben megy neked a szövegírás, a dalszerzés?
Nem megy nehezebben, csak ritkábban állok neki. Az ötletek persze mindig körülöttem keringenek, de kell az a helyzet, amikor kedvem is van gitárt fogni, vagy otthon leülni a zongora elé. Most, az új lemez előtt Balázzsal a Lovi (Lovasi András) pécsi stúdiójába mentünk le, bezárkóztunk pár napra, kizártuk a külvilágot, és egyből jöttek a szövegek és a dalok. Ez is mutatja, hogy
Molnár Balázs kreatív energiái nélkül lenne most új lemez?
Ez a lemez így, biztosan nem. Szövegben és zenében is szerintem ő hozott többet, bár nem számoltam meg így. Írtunk dalokat külön-külön, de egymás ötleteibe is beleírtunk, mind zenét, mind szöveget.
Bérczesi Robi tudja, hogy milyen szerek szedésével lehet serkenteni a múzsát. Próbáltad az ő receptjét?
Hm… Azért ez nem ilyen egyszerű, még nála sem. Nem akarok álszent lenni, én is kipróbáltam az életem során egy csomó mindent, de nekem az a tapasztalatom, hogy az elvarázsolt állapotban született alkotások másnap nagyon ritkán tündökölnek ugyanúgy. A legjobb sorok olyankor jönnek, amikor egyensúlyban vagyok magammal, és ehhez nem kell semmi külső eszköz. Persze igaz az ellenkezője is, idegesen, stresszelve biztos nem tud az ember alkotni, de erre megoldásnak egy pohár vörösbor is megteszi.
Vaktyúk (2019)
Az új lemezről melyik a kedvenc dalod, ehhez képest pedig melyiket gondolod a leginkább rádióbarátnak?
Első választásunk egy videokliphez a Vaktyúkra esett, mert a maga egyszerűségében, lendületességében és talán szövegében is ez áll legközelebb a ’80-as, ’90-es évekbeli PUF-hoz. Nekem egy kicsit a Bál testvérdala ez, ugyanarról az érzésről szól, mikor nem számít semmi, csak hasít az ember az éjszakában. Aztán lehet persze, hogy a közönségnek egy lassabb, melankolikusabb szám jön majd be. Az biztos, hogy az anyag 60-70 százaléka be fog épülni a koncertjeink repertoárjába.
az valami csodálatos érzés volt a zenekekarnak.
Csak nekem tűnik úgy, hogy az új lemez – a Vaktyúk című számtól eltekintve – a korábbiakhoz képest lassabb, filozofikusabb? A hangzás sem nagyon merészkedik a középtempó fölé.
Szerintem ebben a műfajban nem a bpm számít egy dalnál. A Legelőn sem voltak a címadó dalon kívül gyors számok, mégis jól működtek a dalok a koncerteken. Amúgy pedig mindenki ötven körüli már a zenekarban, biztos számít ez is, de ezt vállaljuk, ilyenek vagyunk: „Igazán ez minden”.
Nagyon hosszan érlelt anyag bemutatására készültök november 30-án Budapesten, az Akváriumban. Mire számítson a közönségnek az a része, aki már több mint három évtizede figyelemmel követi a zenekart?
Akik az elmúlt 10-15 évben eljöttek a koncertjeinkre, nagyjából tudhatják, hogy melyik számokat tekintjük kihagyhatatlannak. Természetesen most sem csak az új dalokat hallhatják majd, a régebbiekből most egy olyan besztofot fogunk összerakni, ami részeiben legjobban illeszkedik az egész előadás ívéhez. Az utóbbi években szerencsére nincs panasz a koncertek hangulatára, így azt gondolom, hogy jó úton járunk. Persze nincs nehéz dolgunk, hiszen ahogy el szoktam mondani: a miénk a világ legjobb közönsége!
Fotók: Ficsor Márton
Mi lesz a következményük a Magyar Péter-féle hangfelvételeknek? Elhozza-e Donald Trump a békét? Talpra áll-e az európai és a magyar gazdaság? Dévényi István és Gajdics Ottó vitája.
Legendás power metal zenekar érkezik Budapestre, hogy fennállásának 40. évét ünnepelje, méghozzá a Beast in Black társaságában.
„Az amerikai nép nevében bocsánatot kérek ezért a viselkedésért” – mondta Bryan E. Leib.
Sőt, a fekete ruhába öltözött alakok még az ópiumtól sem riadtak vissza, miközben a legnagyobb meglepetést a szintén jelenlévő svédek okozták.
A miniszterelnök ismertette a jövő évi költségvetést, megjegyezte, fantasztikus éve lesz Magyarországnak. Összefoglalónk!
„Eltűnt a hang!” – mondták neki, hozzátéve, hogy mennyire sajnálják, mert így sajnos nem lehet leadni. Ám ekkor még nem tudták, hogy Ábrahám is rögzítette az elhangzottakat.
Schiffer szerint egy „Mad Max”, ami az elmúlt három és fél évben zajlik Európában.
Korábban két legendás összecsapása már volt az ökölvívóknak.
