Kontúr nélküli, méregzöld fák között áll egy kislány. „Anya, anya, anya”– ordítja az erdő reménytelen, ködös szürkeségébe. Válasz nincs, a visszhangot is elnyelik a fák, így Benni üveges tekintettel magának kénytelen válaszolni a kétségbeesett kiáltásra: „Anya gyűlöl engem”. Új német film visz a gyermeki lélek és a családi drámák mélyére.
A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott Kontroll nélkül (Systemsprenger) című szívszorító német film főhőse a kilencéves, szeretethiányos Benni (Helena Zengel). A kezelhetetlen kislány nemcsak nem találja a helyét az állami gondozottak között, de
Pedig csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni a bántalmazó kapcsolatban élő édesanyját.
A rendező és forgatókönyvíró Nora Fingscheidt hihetetlen empátiával és alázattal festi meg a dühöngő kilencéves portréját. Teszi ezt úgy, hogy apró utalásokon kívül a néző elől mindvégig elrejti az előzményeket, csak sejthetjük, mi lehet Benni traumájának és végtelen frusztrációjának oka. A film központi motívuma: a gyermek arcához csak az – egyébként a gyermek bizalmára legkevésbé érdemes – édesanyja érhet, csecsemőkorában ugyanis pelenkát szorítottak rá.
A rendező nem tör pálcát a gyenge, következetlen anya (Lisa Hagmeister) felett sem, akit az ellátórendszer idealizált munkatársai sem ítélnek el. Az anya, bár megígérte, a pillanatot boldogan váró, aztán az étterem asztalán féktelenül táncolva ünneplő Benninek, hogy hazaköltözhet, mégsem hozza magával a megváltást, szemünk láttára, hátra sem nézve menekül el gyermeke életéből.
– teszi fel a kérdést, amire az egyik szociális munkás, Frau Bafané (Gabriela Maria Schmeide) rögtön rávágja: „Mert maga az anyja”.
Talán ez a film kulcsmondata, a család és az ellátórendszer drámája itt érhető tetten: minden erejükkel Benni életének megkönnyítésén dolgoznak az intézetben, ám az anya sehonnan nem kap segítséget. Talán ez az a pont, ahol megfordítható lenne a végig ott ólálkodó végkimenetel.
Ám a rendezőnek nem a megoldáskeresés a célja. A Benni dühromaival szőtt cselekmény azt sugallja, bár a gyereket körülvevő nevelők igyekeznek mindent megtenni, a helyzet megoldhatatlan. Az ellátórendszer felkészületlen a „harci törpe” kezelésére, először egymás között adogatják a hol torka szakadtából ordító, hol vonagló, teljes erejéből rúgkapáló, hol késsel fenyegetőző gyereket,
A gyógyszeres terápia sem használ, az orvosságokat sem hajlandó bevenni, ahhoz pedig túl fiatal, hogy zárt intézetbe helyezzék el.
Ekkor toppan be a filmbe az iskolai kísérő, Micha (Albrecht Schuch), aki három hétre magával viszi Bennit erdőszéli kunyhójába. Az ember azt hinné ott lesz a megoldás, mint a klasszikus amerikai Hallmark-filmekben, de nem. A társait gyűlölő, kötődni képtelen gyerek egy idő után eljut ugyan oda, hogy a korábban szintén dührohamokkal küzdő férfit a személytelen „nevelő” helyett a saját nevén szólítsa. Egy-egy rövid pillanatra a nap is kisüt a nyirkos erdőben, ám a lobogó hajjal a hintán suhanó kislány kacajának hamar vége szakad.
A főszereplőt játszó tizenegy éves Helena Zengel hátborzongatóan hiteles, erőteljes alakítását látva a nézőben felmerülhet a kérdés, hogy képes egy tizenegy éves gyermek ilyen hitelesen hozni a karaktert. Dührohamait látva legszívesebben addig szorítanánk magunkhoz, amíg végleg elhagyja őt a benne tomboló ördög.
Az erdőterápia után Micha enged a fejét az autó ablakába véresre verő gyereknek, hazaviszi éjszakára. Nekem már van családom, feleli a nevelő a gyerek „Leszel az apukám?” kérdésére. A kislány döbbenetes szeretetéhségéről tanúskodik a kérdésként megfogalmazott, dermesztő viszontválasz:
Szívfacsaró a jelenet, amikor az összes idegszálával a saját hasznosságát bizonyítani akaró gyerek a családi asztal körül tüsténkedik, terít, ügyetlenül szed ételt nevelője feleségének, hajnalban felkel, tápszert kever, megeteti Micha gyermekét. Megkapó pillanat, amikor engedi a csecsemőnek, hogy arcához érjen. Szinte várjuk, hogy megjelenjen a filmvásznon a Vége felirat.
De a megváltás helyett egy újabb dühroham szemtanúi lehetünk. Többször véget érhetne a film: lehetne happy end akkor is, amikor hazafelé tartanak az erdőből Michával. A nevelőkkel együtt reménykedhetnénk a reptéren maradva abban, hogy Benni megtalálja a helyét Kenyában. A néző pedig úgy érzi, legszívesebben a gyerek mellé bújna a sártengerben álló kutyaházba, és addig ölelné, amíg meg nem szabadítaná az összes frusztrációtól és szeretetlenségtől.
S hogy van-e katarzis a végén? A filmből kiderül.
A Joe Biden vezette amerikai kormányzat Volodimir Zelenszkij ukrán elnök háborújának nagy finanszírozója volt, de nem tett mellé exitstratégiát. Vajon Donald Trump képes lesz-e kompromisszumos alkura rávenni Moszkvát és Kijevet? Megoszlanak az elemzői vélemények.
Ha ez igaz, tektonikus mozgások indulhatnak el Európában.
Olyan befogadók és érzékenyítők vagytok, hogy egész tömegeket érzékenyítetek Trumphoz, Putyinhoz vagy éppenséggel Orbánhoz.
Egy hajléktalan által befogadott transznemű fiatalról és kettejük kapcsolatáról tett közzé dokumentumfilmet a 444.
Egy nagy német betli krónikája: így bukott meg a baloldali–liberális kormány. Kohán Mátyás írása.
