És a világon mindenkinek. Őszentsége, a 14. dalai láma utolsó filmes megszólalása hosszú útmutató ahhoz, hogyan lehetne nyolcmilliárd ellenség helyett nyolcmilliárd testvér a földön. A boldogság tanítása képi világa fantasztikus, gondolati szempontból viszont kissé a felszínen mozog.
„A 21. század nem lesz könnyű, háborúk, éghajlati katasztrófák, szétterjedő gyűlölet, erőszak, elnyomás, szimbolikusan és valóságosan is egyre emelkedő falak” – szögezi le rögtön a film elején a kilencvenéves Tendzin Gyaco, miért érezte szükségét ennek a grandiózus megszólalásnak. Ha valaki nem tudná, ki ő, és miért lehetnek megfontolandók a szavai, a hiba nem az ő készülékében van, Gyacót ugyanis ritkán emlegetik a saját nevén, annál inkább a 14. dalai lámaként. Aki A boldogság tanítása című, november 6-ától a magyar mozikban is látható filmben a hírek szerint utoljára beszélt közvetlenül nemcsak a híveihez, de a föld minden lakójához is, hogy gyakorlati tanácsokkal segítsen annak elviselésében, amiben már ma is élünk, és ami a közeljövőben várhat ránk.
Már ha nem változtatunk az alapállásunkon, és nem törekszünk minden tettünkkel, gondolatunkkal és érzésünkkel arra, hogy önmagunk megszeretésével, a haragunk leküzdésével és a mások iránti együttérzés fokozásával a világ egyensúlyához is hozzájáruljunk. Mindezt egyszerű fekete háttér előtt ülve, jellegzetes viseletében mondja el tibeti buddhizmus spirituális vezetője, folyamatosan hangsúlyozva nem csupán a kollektív,
hanem az egyéni felelősséget is az emberiség, illetve természet sorsának alakulásában.
Ezért, szögezi le szintén a legelején, most „nem Istenről vagy a túlvilágról szeretnék megosztani dolgokat, hanem a mostani életünkről. És mint mindig, most is elkötelezett vagyok amellett, hogy megpróbáljam bárki számára elérhetővé tenni az ősi bölcsességet arról, hogyan lehet elérni a lelki békét.”
Innen kezdve pedig egy sajátos utazás kezdődik, amelyben egymást váltják a fantasztikus képi világú meditatív részek, a dalai láma saját emlékei például a „szent ostort” sem nélkülöző gyerekkoráról és különösen „az empátia valódi tanítómesterének” tartott édesanyjáról, valamint az archív felvételek mások mellett a kínai invázió időszakából és az 1959 óta tartó indiai száműzetés egyes állomásaiból. A mozi legjobban sikerült részei a bolygónk szépségét, törékenységét megmutató felvételek – a lámát régóta fotózó svájci Manuel Bauernek ez az első operatőri munkája –, amelyeket Papp János szokásosan léleksimogató narrációja még tovább emel.
Őszentsége kétségkívül a legjobb szándékú és őszinte tanácsai: „légy együttérző”, „bocsáss meg az ellenségeidnek”, „a harag és a düh természetes, de igyekezz átfordítani a jóba”, „a boldogságot ne kívülről várd, hiszen belülről fakad”, „ne akarj harcolni, mert egyetlen háborúnak sincsenek nyertesei”, stb. azonban mintha kevésbé működnének. Bár az is lehet, hogy mindennapi stressz, az állandó rohanás és gyilkos verseny közepette
egyszerűen csak nehezebb meghallani az ehhez hasonló világos, tiszta szavakat.
Amellett, hogy a sok hamis guru és álbölcs térítő miatt a meditáció fontosságának többszöri említése is szülhet némi belső ellenállást az erre a kultúrára kevésbé rezonáló befogadókban.
Ugyanakkor az is igaz, hogy kellemes meglepetésként a közel másfél óra egyetlen percében sem érezzük, hogy bárki bármilyen módon győzködni akarna minket. Inkább úgy működik az egész, mint egy hosszabb, lassú ütemű motivációs előadás tele logikus olyan logikus megközelítéssel, amelyeknek nem feltétlenül vagy közvetlenül van közük bármilyen hithez vagy valláshoz. Érdekes felvetés például, ami a nőkkel kapcsolatban hangzik el: „mivel sokkal nagyobb az érzékenységük mások szenvedései és jóléte iránt, talán sok év viszálykodása után ideje lenne nagyobb hatalmat adni a kezükbe a világ irányításában”. Sőt, Őszentsége még azt is kijelenti, hogy a nagyobb jó és a béke érdekében legközelebb nőként kellene inkább újjászületnie.
„Ezt a filmet gyógyírnek látom” – nyilatkozta Philip Delaquis és Barbara Miller a szükségesnél kicsit hosszabbra nyúlt rendezéséről a társproducer Richard Gere, aki gyakorló buddhista és évtizedek óta a dalai láma személyes jó barátja.
És ha a megnyugtató, derűs hangulatot vesszük, az is.
A megnézése után mégis marad az embernek némi hiányérzete. Mert persze, szép gondolat, hogy a boldogság belülről fakad, és ha ezt mindannyian megértjük és akár rendszeres meditáció segítségével elérjük, akkor kitör a világbéke. De tényleg ilyen egyszerű lenne a képlet azok számára is, akik betegségben, nyomorban, elnyomásban élnek? Ez sokkal komplexebb kérdéskör annál, mint hogy ilyen szlogenjellegű üzenetekkel megválaszolható legyen.
Dalai láma – A boldogság tanítása (Wisdom of Happiness) – amerikai– svájci dokumentumfilm, 90 perc, 2024. Rendezte Philip Delaquis
és Barbara Miller. November 6-ától a JUNO11 Pictures forgalmazásában országszerte a mozikban.
Nyitókép:JUNO11 Pictures
Miért döntött úgy, hogy felhagy a filmproducerkedéssel? Mi a véleménye az „abszolút filmszínházról”? Erről is kérdeztük a Thália Színház igazgatóját, aki az Eszenyi-ügy margóján egyúttal azt is leszögezte, végre napvilágra kell kerülniük a több évtizedes színházi visszaéléseknek.
A szlovák–cseh–magyar koprodukcióban, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült Forrás című dráma a július 3-án kezdődő 60. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába is meghívást kapott.
Vasárnap ünnepli születésnapját Hollywood egyik utolsó keménylegénye.
Csak annyira unalmas azt hallgatni, hogy itt mindenki független-objektív.
Andrej Zvjagincev szerint az egész világ Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinra vár.
Az olasz miniszterelnök felhívta arra a figyelmet, hogy egyes jelentések alapján felfüggeszthetők bizonyos források.
Az ilyen magabiztos megnyilvánulások gyakran rosszul szoktak elsülni…
