Akarat és alázat szükséges a sikeres futballhoz – Haris Attila a Mandinernek

A Nemzeti Sport tavaly azt írta rólad, a „szezon egyik legjobb fiatal játékosát szerződtette a Debrecen”.  Ezt magam is meg tudom erősíteni: amikor a Fradi utánpótlás csapataiban játszottál, egy alkalommal volt szerencsém ellened pályára lépni. Egyértelmű volt, hogy kitűnsz a mezőnyből. Hogy érzed, hol tart most a pályád?

Igen, emlékszem rá és köszönöm az elismerést. Egyértelmű, hogy a pályafutásom az elején tart, két NB 1-es szezonon vagyok túl, mindkettőben alapembernek számítottam a csapataimban, sok tapasztalatot szereztem, de ennek ellenére azt mondom, hogy továbbra is tanulnom és fejlődnöm kell a labdarúgás minden területén ahhoz, hogy minél többre vihessem.

A szezon nagy részében kezdőként léptél pályára a Debrecen színeiben? Hogy érzed, milyen szezon van mögötted?

Egy rendkívül hosszú, nehéz, de nagyon jó és sikeres szezont zártunk a csapattal. A magam részéről is igazak ezek a tények, bár van hiányérzetem a gól- és gólpasszhiány miatt, ugyanakkor a következő szezonban remélem több szerencsével és hideg fejjel sokkal jobbak lesznek ezek a mutatók. A mezőnymunkámmal viszont nagyjából elégedett lehetek, próbáltam kiegyensúlyozott teljesítményt hozni és ez hellyel-közzel sikerült is megtennem.

Mik a hosszú távú célkitűzéseid? 

Természetesen minden játékosnak vannak álombajnokságai, úgy ahogy azt is tudja, hogy hol tudna és hol lehetne továbbfejlődni. Most azonban nincs itt az ideje ezzel foglalkozni, csak a rövidtávú céljaim biztosak, azok pedig a július 11-én induló Európa Liga-selejtezőket jelentik.

Milyen a profi focisták élete?

Nehéz lenne ezekre azt mondani, hogy nincs helyük az életünkben, de azt is látni kell hogy visszamenőleg a gyerek- és serdülőkorban és most a jelenben is mennyi lemondással és áldozatokkal jár. Nem akarok mindenbe belemenni, de aki közel van egy ilyen emberhez, pontosan tudja, miről van szó. Például az én profi pályafutásom alatt a téli és nyári pihenők egyszer sem tartottak két hétnél tovább, sőt előfordult, hogy mindössze három napos pihenőm volt a két szezon között. Hidd el, egy szezon után ezek az időtartamok nem elegendők arra, hogy kipihenje magát a játékos. Hozzátenném, hogy véletlenül sem szeretnék nyavalyogni, de ez a szakma nem úgy megy, hogy esetleg rosszul kelsz fel és nem mész be dolgozni, vagy szabadságra van szükséged és kiveszel egy kicsit, hogy feltöltődhess. Adott, hogy mikor pihenheted ki magad, mert már kezdődik is a következő szezonra a felkészülésed.

Régóta tagja vagy az utánpótlás válogatottnak. Mennyire esélyes a felnőtt válogatottba való bekerülés?

Ahogy mondtam, úgy érzem, mezőnyben megtettem a magamét a szezon során, viszont a gólok és a gólpasszok hiányoztak tőlem. Úgy gondolom, ha ezekkel sikerül még kitűnnöm, illetve ha a szövetségi kapitány is érdemesnek talál rá, meghív. Természetesen ez az egyik célom, hogy felhívjam magamra a figyelmet, és az utánpótlás után a felnőtt válogatottban is magamra ölthessem a címeres mezt.

Merre tart a magyar labdarúgás?

Folyamatosan fejlődik, és most már kézzelfoghatók az eredmények. Gondolok itt a Vidi tavalyi EL-szereplésére, vagy hogy a válogatott 4/3-mal áll a csoportja élén. Volt és van hová fejlődni, de szerintem jó úton jár most a labdarúgásunk.

Hogy látod a magyar utánpótlás nevelés helyzetét? 

Az én időmben is rengeteg tehetséges fiatallal találkoztam, de nem mindenkivel tudtak úgy foglalkozni, ahogy kellett volna, eszközök vagy személyek hiányában. Ez alatt azt értem, hogy az egyes fiataloknak gyakran más-más területen kell fejlődniük, sok esetben erre pedig csak egy edző jutott. Ma azt látom, hogy mind személyek, mind eszközök terén az utánpótlásban is nagy lépéseket tettünk előre. Ezt támasztja alá, hogy az utánpótlás válogatottjaink egymás után vívják ki az Európa-bajnoki részvétel lehetőségét, sőt most az U17 a világbajnokságra is kijutott.

Az infrastruktúra fejlesztése nagyot lépett előre az elmúlt években, fociakadémiákat építettünk, amelyek mind-mind szükséges feltételei a sikernek. A nagy áttörés mintha mégis hiányozna. Miért van az, hogy amíg utánpótlás szinten rendre jól szerepelünk különböző nemzetközi megmérettetéseken – elsősorban klub szinten –, a felnőtt fociban nem tükröződnek ezek az eredmények? Hová tűnnek a fiatal tehetségek?

Szerintem több olyan csapat kellene, mint a Debrecen, ahol meg merik adni a fiataloknak a bizalmat. A saját példámon keresztül látom, hogy

Ha megnézzük például az Ajaxot a mostani idényben, akkor látható, hogy a fiatalok és az idősebbek tökéletes elegye alakult ki, amely majdnem Bajnokok Ligája-döntőt ért nekik. Aki érdemes rá, annak meg kell adni a bizalmat. Nem egyszer, nem kétszer. Ha megvan benne, ami kell, élni is fog a kapott lehetőségekkel.

Elképzelhető, hogy akadnak hiányosságok a fiatal játékosok hozzáállásában? Az a tapasztalatom, hogy amikor például szlovák, szerb csapatok ellen játszottunk, sokkal hajtósabbak, küzdősebbek voltak nálunk. Mi okozza ezeket a különbségeket? Hiszen az edzésen végzett feladatok nagyrészt egyeznek Európában.

Igen, sajnos sok esetben többet képzelnek magukról a fiatalok, mint amit igazából elértek. Számomra továbbra is érthetetlen, hogy miért vannak már fiatal korban hozzáállásbeli problémák, amikor konkrétan semmit nem értek még el. Többször is találkoztam ilyen játékosokkal. Gyakran előfordult, hogy nem is tudtam megállni, hogy ne szóljak nekik: álljon már meg a menet, térjen kicsit észhez, szálljon vissza a földre és legyen alázatos! Szerencsére azért akad ellenpélda is, akiket én is próbálok segíteni a csapaton belül. Azt még hozzátenném, hogy

Ez íratlan szabály.

Mintha sokszor az önfeledt foci öröme is hiányozna, a lazaság, önbizalom, bátorság. Gyakran kicsit görcsösnek tűnünk.

Ha a bizalom megvan mindenki felől, gondolok itt az edzőre és a csapattársakra, akkor ez gyorsan eltűnhet. A játékosoknak is meg kell tanulniuk feldolgozni a nyomást, a stresszt, a közönség jelenlétét. Ezért is jó, ha a fiatalok edzhetnek a felnőttekkel, tapasztalatokat szerezhetnek, feloldódhatnak köztük, és szokhatják a felnőtt futball légkörét. Ha szépen, lépcsőzetesen felépítjük egy fiatal pályáját, akkor nem lehet baj. Nyilván van olyan, akit ha egyből a mélybe dobnak is, megállja a helyét, és persze az is igaz, ha valaki a saját képességeiben se bízik, akkor alkalmatlan az élsportra.

A Dárdai Pál által irányított válogatott sikeres volt, ami aztán Bernd Storck vezetésével folytatódott az EB-n is. Páratlan öröm volt. Marco Rossival mintha ismét felcsillant volna a remény, mintha magára talált volna a nemzeti tizenegy. Hogy látod, jó irányba megyünk?

Teljesen egyértelmű a válasz:

Az edző és a csapat is kompatibilisek egymással, illetve ami szintén nagyon fontos, hogy a szurkolók és a csapat között is nagy az összhang. Remélem ez így is folytatódik majd, hiszen láthattuk, mi történik a magyar emberekkel egy jó EB-szereplés után.

Mit üzennél a fiatal labdarúgóknak? 

A profi futball áldozatokkal fog járni, mindenki döntse el, hogy képes-e ezeket meghozni vagy sem. A másik fontos dolog, hogy akarattal és alázattal bármire képes lehetsz, de ez a két fogalom mindig ott kell legyen a fejedben. Ha elértél valamit, egy kisebb vagy akár nagyobb sikert, akkor se feledd, honnan jöttél, honnan indultál. Maradj meg olyannak, amilyen voltál a sikereid kezdete előtt, hiszen azok a tulajdonságok kellettek ahhoz, hogy sikeres legyél!