Egy korszak lezárult: Ökrös Csaba emlékére

„Ilyen helyre, ha lehet, ne kerüljetek!” – írta ki a Facebookon az idén negyvenéves, legendás Dűvő zenekar egyik zenésze szerdán. A képen a pulmonológiai intézet bejárata volt látható. Ott feküdt Ökrös Csaba, a táncház-mozgalom egyik leglegendásabb alakja – zenészünk őt látogatta meg.

„A táncházmozgalomban, úgy gondolom, lezárult egy korszak” – írta ki ugyanő csütörtök reggel.

olyanok mellett, mint Halmos Béla. Vagy mint egyik mestere, Kallós Zoltán.

A nagyjából ötvenéves táncházmozgalom az utóbbi években egyre gyakrabban kénytelen elbúcsúzni egy-egy meghatározó alakjától. Persze voltak korai távozók, mint a magát agyondolgozó gyűjtő-kutató, Martin György, és az adatközlők is sorban mennek el; de a táncház-mozgalom első generációját mintha most érné el a halál – elvégre lassan egy emberöltő telt el a kezdetek óta.

Sosem találkoztam vele, csak hírből ismertem. Ott volt a listámon: a legfontosabb emberek közt, akikkel interjút kell csinálni. Távozott, már nem fogom tudni kifaggatni. Mihalkó Gyula kalapkészítő mestert fél évvel a halála előtt látogattam meg diktafonnal a kezemben: tudtam, hogy beteg, de hogy csak fél éve van hátra, azt nem.

Próbáltam Ökröst egyszer utolérni, a nyomába eredni, de sosem sikerült. Pedig két közeli rokon évfolyamtársa volt az egri főiskolán; azt mondták, öntörvényű ember volt.

Ökrös Csabáról mindig csak nyomasztó, sejtelmes hírek jutottak el hozzám. 

Én csak annyit tudtam: időnként felbukkan itt-ott, de hiába örülnénk neki, a legendás Ökrös együttes nem fog már feltámadni. Most már teljes a bizonyosság. Az 1986 után 17 éven át működő zenekar prímása már nincs köztünk. Vele már nem tudnak zenélni a zenésztársak: Molnár Miklós (hegedű), Kelemen László (brácsa), Mester László (brácsa) és Doór Róbert (bőgő). De vele kezdte Berecz András is énekesként, s utána hozta a sors úgy, hogy idővel váltott a mesélésre.

A Bonchida háromszor. A borítón a bonchidai Bánffy-kastély romjai közt állnak a zenészek, mögöttük egy ló legelészik. Szép-szomorú kép, akárcsak a bonchidai zene. A kastélyt azóta felújítják-újítgatják, nem lesz az enyészeté; a régi Bonchidát azonban nehéz lenne felújítani, azt már csak lemezeinkben, felvételeinkben, emlékeinkben őrizzük. Akárcsak az Ökrös együttest. 

És a Kalotaszegi mulató énekek. Ötven perc lassú dalolászás, a táj minden öröme és bánata benne van, majd a végén lassan csárdásba vált át, ez hozza el a katarzist. Ez a csakazértis hangulatú csárdás. 

Ökrös Csaba legenda volt, aki mindig pont ott járt, ahol én nem. Egyszer-egyszer felröppent a hír, hogy mos itt játszik itt vagy ott; Pesten vagy Komáromban. Marad a muzsikája. Ahogy ő emléket állított Csipásnak és másoknak, úgy állítunk neki emléket mi. 

Egy korszak tényleg lezárult. Egy élő legendából pusztán legenda lett.