Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Bonchida háromszor. Ökrös Csaba. Egy korszak vége.
„Ilyen helyre, ha lehet, ne kerüljetek!” – írta ki a Facebookon az idén negyvenéves, legendás Dűvő zenekar egyik zenésze szerdán. A képen a pulmonológiai intézet bejárata volt látható. Ott feküdt Ökrös Csaba, a táncház-mozgalom egyik leglegendásabb alakja – zenészünk őt látogatta meg.
„A táncházmozgalomban, úgy gondolom, lezárult egy korszak” – írta ki ugyanő csütörtök reggel.

olyanok mellett, mint Halmos Béla. Vagy mint egyik mestere, Kallós Zoltán.
A nagyjából ötvenéves táncházmozgalom az utóbbi években egyre gyakrabban kénytelen elbúcsúzni egy-egy meghatározó alakjától. Persze voltak korai távozók, mint a magát agyondolgozó gyűjtő-kutató, Martin György, és az adatközlők is sorban mennek el; de a táncház-mozgalom első generációját mintha most érné el a halál – elvégre lassan egy emberöltő telt el a kezdetek óta.
Sosem találkoztam vele, csak hírből ismertem. Ott volt a listámon: a legfontosabb emberek közt, akikkel interjút kell csinálni. Távozott, már nem fogom tudni kifaggatni. Mihalkó Gyula kalapkészítő mestert fél évvel a halála előtt látogattam meg diktafonnal a kezemben: tudtam, hogy beteg, de hogy csak fél éve van hátra, azt nem.
Próbáltam Ökröst egyszer utolérni, a nyomába eredni, de sosem sikerült. Pedig két közeli rokon évfolyamtársa volt az egri főiskolán; azt mondták, öntörvényű ember volt.
Ökrös Csabáról mindig csak nyomasztó, sejtelmes hírek jutottak el hozzám.
Én csak annyit tudtam: időnként felbukkan itt-ott, de hiába örülnénk neki, a legendás Ökrös együttes nem fog már feltámadni. Most már teljes a bizonyosság. Az 1986 után 17 éven át működő zenekar prímása már nincs köztünk. Vele már nem tudnak zenélni a zenésztársak: Molnár Miklós (hegedű), Kelemen László (brácsa), Mester László (brácsa) és Doór Róbert (bőgő). De vele kezdte Berecz András is énekesként, s utána hozta a sors úgy, hogy idővel váltott a mesélésre.
A Bonchida háromszor. A borítón a bonchidai Bánffy-kastély romjai közt állnak a zenészek, mögöttük egy ló legelészik. Szép-szomorú kép, akárcsak a bonchidai zene. A kastélyt azóta felújítják-újítgatják, nem lesz az enyészeté; a régi Bonchidát azonban nehéz lenne felújítani, azt már csak lemezeinkben, felvételeinkben, emlékeinkben őrizzük. Akárcsak az Ökrös együttest.
És a Kalotaszegi mulató énekek. Ötven perc lassú dalolászás, a táj minden öröme és bánata benne van, majd a végén lassan csárdásba vált át, ez hozza el a katarzist. Ez a csakazértis hangulatú csárdás.
Ökrös Csaba legenda volt, aki mindig pont ott járt, ahol én nem. Egyszer-egyszer felröppent a hír, hogy mos itt játszik itt vagy ott; Pesten vagy Komáromban. Marad a muzsikája. Ahogy ő emléket állított Csipásnak és másoknak, úgy állítunk neki emléket mi.
Egy korszak tényleg lezárult. Egy élő legendából pusztán legenda lett.