Napszentület felé: Kallós Zoltán emlékére

Lassan lépkedtem fel a válaszúti Kallós-birtok domboldalán a nyarakon, hogy odaérjek a mezőségi néptánctábor népdaltanítására. A csűrbe, ahogy ott mondják, s ami már régen nem csűr, s pár éve teljesen felújították, a táborozók legnagyobb örömére. 

A koradélutáni népdaltanítást maga a birtokgazda, Kallós Zoltán vezette, ha tudta. Nem is akárhogy. A rötyögőket elküldte, keményen rászólt a rendetlenkedőkre, azokra, akik nem figyeltek. Ott ült a népdalverseny zsűriében is. 

A birtokon nem csak néptánctábor van, hanem egy múzeum és egy szórványkollégium. A múzeum bemutatja a magyarok, románok, szászok népviseleteit, ritka gazdag, lenyűgöző gyűjtemény. Egyes darabjait nem kis ügyességgel, diplomáciával szerezte meg Kallós Zoli bácsi: például cigányul alkudozott a feketetói vásárban. A  cigányok nem hitték el, hogy nem ez az anyanyelve, hogy ő nem cigány. Volt néprajzkutató, akinek ő segített megtalálni a cigányokkal a közös hangot, pontosabban tolmácsolt és a beléje vetett bizalmat „kölcsönözte” oda.

A mezőségi néniktől is begyűjtötte az értékes tárgyakat. Sebő Ferenc idézte fel egyszer, hogy Kallós Zoli bácsi megkérdezte egy nénitől: maga miért reneszánsz tálból eteti a csirkét? Adott a néninek másik tálat, a reneszánsz darabot pedig megmentette.

A rendszerváltásig főleg kutatói tevékenységéről volt ismert. 1969-ben jelent meg az azóta klasszikussá vált Balladák könyve. Kötetei sorát ennek jócskán kibővített változata zárta négy évvel ezelőtt, 2014-ben.

Pátyolta, útba igazította az évtizedek alatt hozzá forduló népzenészeket. Árendás Péter, a Tükrös együttes tagja például így mesélt erről a Mandinernek:

„A másik lehetőség az volt, hogy elmentünk Kolozsvárra, Kallós Zoli bácsihoz. Ő mindig naprakész volt, pontosan tudta, hogy ezen a hétvégén itt, azon a hétvégén ott lesz lakodalom, hova érdemes menni. Akkoriban vajat, kenyeret, ilyesmiket csak korlátozott számban lehetett jegyre kapni, de külföldi útlevélre tudtunk többet venni. Így elmentünk Kallós Zoli bácsihoz, bevásároltunk a szemközti boltban és odaadtuk az élelmiszereket. Ő felsorolta, hogy azon a hétvégén hol lesz esküvő, hol lesz keresztelő, melyik prímáshoz lenne érdemes elmenni.” 

Kallós Zoli bácsi a rendszerváltás után némi furfanggal, illetve a kommunista hatóságok pongyolaságának köszönhetően szerezte vissza kis családi birtokát, ahol aztán szépen berendezkedett, és elkezdte hagyománymentő, egyben nemzetmentő munkáját. A tábor és a múzeum a hagyományt menti, őrzi; a szórványkollégium pedig a magyarságot, hogy legyen kinek menteni a hagyományt. 

A Kallós-birtokon, a jellegzetesen-mezőségiesen kopár domboldalról lelátni a válaszúti Bánffy-kastélyra és egy messzebbire, a szomszéd faluba, Bonchidára. A birtok előtt futó országúttól nem messze folyik a Szamos  . – ki tudja, hol volt az a híd, amelyik alatt a népdalban megénekelt bonchidai menyecskék ugráltak. A Bonchida mögötti dombokra felfutó, poros földút pedig Székre vezet. Északra Szamosújvárra, dél felé Kolozsvárra fut az ország útja

S öreg volt, mint az országút, mégis töretlen energiával szolgálta a magyarságot és az erdélyi együttélést Kallós Zoltán. 

A válaszúti tánctáborok utolsó, szombati estéjén a gálaműsor mindig Kallós Zoli bácsi kedvenc népdalának eléneklésével ért véget. A Bujdosódal, avagy Fordulj kedves lovam első sorai alatt mindenki felállt a visszhangos válaszúti művelődési házban. A Bujdosódal nem csak népdal, s nem is csak Kallós Zoltán kedvence volt már, hanem már himnusz, s aki hallotta, hogyan éneklik azt és hogyan zeng a művelődési ház, beleborzongott. 

A bujdosó hazatért, örök otthonába, amit nem azért kapott, mert elfelejtették átvezetni a nyilvántartásban a hatóságok a konfiskálást, hanem mert az égi hazát senki nem tudja előlünk elkonfiskálni; s talán fakó lovával is találkozik. Öröksége és himnusza velünk marad, s neki lerótt tiszteletül továbbra is énekelni fogjuk. Másfél éve így zengett a kolozsvári magyar operaház a Bujdosóénektől, amikor Zoli bácsit köszöntötték 90. születésnapja alkalmából:

fordulj kedves lovam napszentület felé
úgyse jövünk többet soha visszafelé
messze földre megyek elbujdosom innen
szép szülőhazámat nem látom meg többet

fúdd el jó szél fúdd el hosszú útnak porát
hosszú útnak porát fakó lovam nyomát
jó ló volt a fakó jó a viselete
áldja meg az isten aki fölnevelte!

az idegen földön olyan beteg vagyok
szomszédim házáig alig elámbolygok
szomszédim azt mondják talán meg is halok
én is azt gondolom meg nem is maradok

idegen városba idegen emberek
járok az utcákon senkit sem ismerek
szólanék hozzájuk de ők nem értenek
ezen az én szívem de nagyon kesereg

fordulj kedves lovam napszentület felé
úgyse jövünk többet soha visszafelé
messze földre megyek elbujdosom innen
szép szülőhazámat nem látom meg többet