Erre alapozva tíz évvel ezelőtt indítottam egy tantárgyat a Semmelweis Egyetemen, a Magatartástudományi Intézetben, Kopp Mária professzorasszony és az akkori rektor úr segítségével, amely pont erről szól, az istenhit és a tudomány témaköréről. Én vagyok a kurzus felelőse, de nemcsak én adok elő; sok híres meghívott előadónk van, akik az orvostudományban mind nagyot alkottak. Például Kellermayer Miklós sejtkutató vagy Papp Lajos szívsebész. Ha megnézzük a Nobel-díjasokat: sokan közülük az életük végén tanúságot tesznek, hogy ők csak benézni tudtak egy kulcslyukon, és rájöttek, hogy keveset tudnak. Ez nagy alázatra neveli az embert. Heisenberg, a részecskefizika atyja, azt mondja, hogy amikor a tudomány poharából az első kortyokat kiiszod, könnyen ateistává válsz, de a végén mindig ott van Isten. Einstein meg azt mondta, hogy a tudomány vallás nélkül sánta, a vallás tudomány nélkül vak. Ez így van. Amikor azt látom, hogy valakinek a nyaki verőerét átfúrta egy eltörött kólásüveg, amelybe részegen beleesett, akkor ott nem imádkozni kell, hanem bele kell nyúlni ujjal a sebbe, és le kell fogni a vérzést, amíg kijön a mentő…
hvg.hu: A kollégái, a szakma hogy viszonyul ahhoz, hogy ön ennyire vallásos, és nyíltan hangoztatja is ezt?
Cs. A.: Sokan hülyének néznek, „hülye Csókay, vallásos őrült” – mondják. De azért itt van egy óriási tévhit. Szerintem az orvosoknak a 60-70 százaléka nagyon mélyen hisz. Amikor betérsz az orvosi szobádba egy nehéz műtét után, és nem tudod, hogy a beteged fel fog-e ébredni, vagy sem… ilyenkor sok orvos bűnbánatot tart, imádkozik valamilyen módon. Az egy más kérdés, hogy beszél-e erről vagy sem, hogy kitesz-e képeket a Szűz Máriáról a falra, vagy sem.