„A lélek mindig győz. Van úgy, hogy azt hisszük: elveszett a harc. Az ezredek meghalnak, országok eltűnhetnek, de ez még nem háborúvesztés. Ha a lélek tovább harcol, nincs fölötte ereje senkinek.” (Somogyváry Gyula)
A Kolozsvár felé vezető főút mindkét oldalán, nagyjából Bánffyhunyadtól kezdve egy külön kis magyar mikrovilág terült el századok óta. A Kalota patakról – folyócskáról, ha áradás van – a térség a Kalotaszeg nevet kapta.
Amióta magyar és román egymás mellett vagy egymással szemben élt Erdélyben, Kalotaszeg mindig is inkább magyar volt. Az 1658. évi török-tatár betörés különösen is erősen sújtotta Kalotaszeg északi részét, akkor vált rommá a váralmás (nagyalmási) Dezső-vár. Ettől kezdve a falvakban magyarok mellett románok is megtelepedtek.
Az utóbbi két évtizedben azonban Kalotaszegen a harangok szinte csak a temetésre szólalnak meg. Kolozsvár, a gyorsan nővő nagyváros elkezdte megenni a környező falvak népét, az egészen közel eső településeket pedig átformálni.