Potápi Árpád: Nem külügyi kérdés a külhoni magyarság ügye

Elég sok térkép található az irodájában a történelmi Magyarországról, plusz egy Horthy-festmény is. Szoktak itt lenni diplomáciai fogadások?

Ezeket a térképeket többnyire ajándékba kaptuk, a legnagyobb letétben van itt Szabó László Zsolttól, aki Új-Zélandra ment nagykövetnek, és nem tudta magával vinni; viszont azt szerette volna, hogy ha már ő nem tudja nézegetni, nézegesse más, például én. A folyosón látható térképek Tirts Tamáséi, neki a térképgyűjtés a hobbija. Mind eredetiek, vannak köztük 18. századiak is. Tudta, hogy én is szeretem a térképeket. Ő otthon már nem tudott közlekedni a sok térképtől, hát ideadott párat. A Horthy-festmény a Nemzeti Múzeum tulajdona, de mi restauráltattuk.

A bukovinai székelység, így a nagyszüleim is a Horthy-kormányzatnak köszönhetik magyarországi áttelepítésüket. 

Egy éve költözött ide, a Széchenyi térre az államtitkárság a Várból. 

Két szempontból praktikusabb itt, mint a Várban. Ez irodaház, és az irodák alkalmasabbak a munkavégzésre, mint a Várban található épület. Másrészt sok kormányzati épület innen gyalogosan sokkal könnyebben megközelíthető. Persze a Vár szebb, patinásabb volt, és jobban szimbolizálta a munkánkat is, de azt az épületet vissza kellett adni az NGM-nek. A háború végéig az volt a pénzügyminisztérium. A kormánynak pedig célja, hogy visszavigye a minisztériumokat az eredeti helyükre.

Mi a munkamegosztás a Külügyminisztérium és a Miniszterelnökség alá tartozó Nemzetpolitikai Államtitkárság között?

Ez a kérdés minden ciklusban felvetődik. A nemzetpolitika tartozott már a külügyhöz, felvetődött, hogy tartozzon az EMMI alá, de már második ciklus óta mégis a Miniszterelnökség keretében működik. Szerintem ez jobb a nemzetpolitikának. A határon túli magyarsággal  foglalkozó politika igazából nem külügy. Vannak persze külügyi vonatkozásai, de mi a Kárpát-medencében élő magyaroknak a kérdését nem külügyként kezeljük. Ezek a közösségek több mint ezer éve a Kárpát-medencében élnek, önhibájukon kívül kerültek a határ túlsó oldalára. Az emberi jogi kérdések, nemzetiségi és kisebbségi jogok a külügyhöz tartoznak, de az, hogy a magyar intézményrendszert és a magyar közösségeket hogyan támogatjuk, akár a Kárpát-medencében, akár a diaszpórában, az nem külpolitikai kérdés.

Angolra úgy fordítják az államtitkárság nevét, hogy a külhoni magyar közösségekért felelős államtitkárság. Mi az, hogy nemzetpolitika? 

Idegen nyelvekre nem lehet pontosan lefordítani a nemzetpolitika kifejezést. Mi arra értjük, hogy

Ez közel száz éve így van, és még régebb óta így van a csángókkal. De száz éve a magyarság egyharmada a határokon kívül él. Ezzel már foglalkozni kell kormányzati szinten. A kommunizmus alatt persze nem fordítottak figyelmet a területre, a nagy áttörést Antall József mára híressé vált kijelentése hozta, amikor azt mondta, hogy közjogilag tízmillió, de lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke. Az igazi változások azonban 2010 után kezdődtek a nemzetpolitikában. 

A kortárs jobboldal szeret nemzetállamokról beszélni. A határon túli magyarok viszont érthető módon nem kedvelik a nemzetállam kifejezést. Hogyan lehet védelmezni egyszerre az állami szuverenitást és a határon túli magyar közösségek autonómiáját, jogait a többségi nemzet és a szuverén román, szlovák, ukrán állam túlkapásaival szemben?

A kettő szerintem nem mond ellent egymásnak. Mi azokkal a kormányokkal, akik hasonlóképpen gondolkoznak, mint mi, és a saját országukban élő emberek a legfontosabbak a számukra, messzemenően együtt tudunk működni. És ma ez a gondolkodás a jellemző Közép-Európára. Nekünk ez fontos, de az is fontos, hogy a szlovákok például úgy gondolkozzanak, hogy Szlovákia lakosságának mintegy 10 százaléka magyar. Ők szlovák állampolgárok és államalkotó tényezők. Magyarországon a magyarok túlnyomó többségben élnek, de velünk él tizenhárom nemzetiség is. Nekünk róluk is kell gondoskodnunk, irántuk is felelősséget kell viselnünk. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez  az új ciklusban már nemcsak a külhoni magyarság tartozik, hanem a hazai nemzetiségek is. Amikor Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke azt mondta,hogy Amerika az amerikaiaké, és minden egyes dolog, amit ő csinál, az amerikai népért van, azzal nem tudunk vitatkozni. Minden nemzeti kormánynak ez a kiindulópontja. Sok nyugat-európai ország nemzetállamnak tartja magát, miközben a nemzetfogalmuk át fog alakulni, mert a realitás már nem az, ami korábban.

A kisebbség szó tőlünk nyugatra elsősorban bevándorlóközösségeket és az alternatív nemi identitásúakat jelenti, nem a nemzeti kisebbségeket. Ez nehezített közeg a határon túli magyarokért küzdő diplomáciának.

Az a baj, hogy

mint az évszázadok óta ott élő közösségek, legyenek azok magyarok, bretonok, kelták stb. Emberi jogok tekintetében mindenkinek ugyanannyi jár, de kollektív nemzetiségi jogok tekintetében szerintem nem jár annyi az újonnan érkező bevándorlónak, mint az őshonos kisebbségeknek. Németországban például őshonos nemzetiség a szorb. Az odaköltöző magyaroknak, lengyeleknek, törököknek tehát nem jár annyi, mint a szorboknak. Pont erről, az őshonos nemzeti kisebbségek jogvédelméről és helyzetének javításáról szól a MinoritySafePack

A MinoritySafePack ügyében eléggé lassan őrölnek az EU malmai.

Remélem, hogy Európai Unió is magáévá teszi a kezdeményezésben foglaltakat és azt a gondolkozást, amiről itt beszélünk. Hogy az őshonos nemzeti kisebbségeket ismerjék el olyan szinten, amilyen szinten kell. Mintegy 60 millió emberről beszélünk. Mi, akik itt élünk, minden szabályt be kell, hogy tartsunk; aki meg most érkezik ide papírok nélkül, átmehet minden határon? Vagy mindenki tévesen gondolkozott az előző párezer évben, és tévesen gondolkozik most is Európán kívül? Az európai emberek többsége is ugyanúgy gondolkozik egyébként, ahogy mi. Angliában, Franciaországban, Németországban párhuzamos társadalmak épülnek ki, amelyek, ha találkoznak, súrlódás van. A bevándorlók ráadásul importálják magukkal Európába a hazájukból hozott konfliktusaikat, és tovább élik őket.

Sorra rendezi a tematikus éveket az államtitkárság, most van a családok éve. Ezeknek mi értelme? 

Az idén az anyaországban és a határon túl is a családok állnak a középpontban. A külhoni magyar családok éve keretében kiírtunk egy pályázatot ötszázmillió forint értékben olyan Kárpát-medencei családi kisvállalkozások részére, amelyek családbarát tevékenységet folytatnak. Az első hasonló, vállalkozókat segítő tematikus évünk a fiatal vállalkozók éve volt 2016-ban, ezt követte 2017-ben a külhoni magyar családi vállalkozások éve, most pedig a külhoni magyar családok éve zajlik.

aminek fontos eleme, hogy megfelelő szakképzést teremtünk, illetve támogatjuk a magyar vállalkozókat,hiszen – amint a kutatásaink eredményei is jelzik – a külhoni magyar vállalkozások több, mint 90 százalékban magyar alkalmazottakat foglalkoztatnak. Ezzel növeljük a magyarok gazdasági potenciálját, és segítjük az otthon maradásukat is. Kiemelt célunk, hogy több gyermek szülessen a magyar családokban itthon és a határon túl, a külhoni magyar közösségeket pedig kisgyermekkortól idős korig felkészült támogató környezet vegye körül: szakképzett gyermekorvosok, gyermekpszichológusok, pedagógusok, megerősített intézmények. Az idei programunkkal ezt igyekszünk segíteni.

Mit szólnak ezekhez a programokhoz, pályázatokhoz a szomszédos országok kormányai?

A legnagyobb gazdaságfejlesztési programok a Külgazdasági és Külügyminisztériumhoz tartoznak, a mieink kisebb programok, ezek esetében nem volt semmilyen ellenkezés. A Nemzetpolitikai Államtitkárság jelenlegi tematikus éve összesen egymilliárd forintból valósul meg. A nagyobb forrásokkal gazdálkodó Külgazdasági és Külügyminisztérium minden szomszédos ország kormányával egyeztetett. Ahol voltak kisebb ellenkezések, ott is sikerült elsimítani azokat. Megértették, hogy a magyar kormány ezekkel a programokkal az ő állampolgáraikat, és rajtuk keresztül az ő gazdaságukat segíti; és, hozzáteszem, a magyar gazdaságnak is van ebből haszna. Most vizsgáljuk, hogy a 2015 óta indított nagy külhoni gazdaságfejlesztési programok milyen hatással voltak a magyar GDP-re. Hogy csak egy példát mondjak: Erdélyben biztos, hogy a magyar vállalkozások román cégek beszállítói is. 

Ugyancsak voltak iskolai és életkor szerinti tematikus éveik. Miért rendezték meg ezeket?

Mindig egy-egy tematikus területre, korcsoportra, korosztályra koncentrálunk. Az ovisokkal indultunk, aztán jött a kisiskolások éve, a felsősök éve, a szakképzés éve, s ezután jöttek az említett gazdaságfejlesztési tematikus programok. A jelenleg zajló külhoni magyar családok éve egyfajta összegzése is az eddigieknek, amelyek évről évre egymásra épültek. Lassan meg kell határoznunk a következő tematikus évet is – erről minden évben a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) dönta plenáris ülésén. 

A külhoni magyar közösségeket segíti az államtitkárság a Kárpát-medencében a Petőfi Programmal, a diaszpórában pedig a KCSP-vel, azaz a Kőrösi Csoma Sándor Programmal. Ezek keretében egy-egy ösztöndíjas személyt küldenek ki az azt igénylő közösségekhez. Mit várnak ettől a két programtól?

A nemzet egységét

A KCSP indult el először, 2013-ban, 47 ösztöndíjassal, s 2015-ben hirdettük meg előszöra Petőfi Sándor Programot. Idén a két programban összesen 225 ösztöndíjast küldünk ki. Évről évre fejlesztjük, javítjuk a programokat, az ösztöndíjasok kiválasztási mechanizmusa is egyre jobb, szóval egyszerre van jelen a minőségi és mennyiségi növekedés. A KCSP keretében 150 szervezet fogad ugyanennyi ösztöndíjast, ebből harmincan mennek hat hónapra a déli féltekére, 120-an pedig az északira, kilenc hónapra. Idei újítás, hogy lehetőséget teremtettünk olyan személyeknek is a bekapcsolódásra, akik konkrét egyházi feladatot látnak majd el.

Mi a hagyományos KCSP-s, petőfis feladat? Mit csinálnak az ösztöndíjasok?

A legfontosabb, hogy olyan személyek menjenek ki, akik empatikusak, szeretik a magyarságot, van érzékük a gyerekekhez, tudnak közösséget építeni, közösséget szervezni. Szerintem az másodlagos, hogy tudnak-e néptáncolni vagy énekelni, de lehet, hogy ezt azért mondom, mert én nem tudok egyiket sem. Ettől még kedvelem a néptáncot, a lányom is néptáncos volt. Ezzel együtt egyébként elsősorban néptáncost, cserkészt, magyartanárt várnak a külhoni közösségek. De ugyanilyen közösségmegtartó erő lehet például a sport is. Melbourne-ben ott van a Kék Duna SE, a Székelykevéről kivándorolt bukovinai székelyek focicsapata. Mivel Székelykevén is Kék Duna SE volt a csapatuk, ezért Ausztráliában is így nevezték el. Hatalmas focipályájuk van, edzőpályával, nagy komplexummal, táncteremmel. És két évig ki volt ott az edző? Puskás Öcsi. Ma már alig van magyar gyerek a csapatban, de azért csinálják. 

Érdekes, amit mond, mert többször megfogalmazódik kritikaként a nemzetpolitika felé, hogy túlságosan a néptáncra és az egyházakra koncentrál, miközben az újonnan kivándoroltak és a harmadik generációs magyarok már nem feltétlen az ilyen hagyományos tevékenységekhez kapcsolódnak.

Ez mindenhol szervezettől függ, ugyanakkor szerintem inkább az ellenkezője az igaz. A néptánccsoport fel tud lépni a mise, istentisztelet után, és megnézik a szülők, nagymamák, rokonok is, be tud vonzani sokakat. De minden közösségnek megvannak a maga sajátosságai. Nagy variációk nincsenek, de kaptafa sincs. 

Felmerül az a kérdés is, hogy minek befektetni egyáltalán a szórványmagyarságba és a diaszpórába, ha egyszer elkerülhetetlen az eltűnésük.

A csángók is megvannak négyszáz éve. Kapnak petőfist. Nem fognak eltűnni. Ha ezek a magyar közösségek a világban meg akarják tartani az identitásukat, akkor nekünk ezt erőnkhöz mérten segítenünk kell, függetlenül attól, hogy egyszer majd eltűnik-e a diaszpóra magyarsága vagy sem. Sokfelé, főleg a diaszpórában a fiatalok már nem tudnak magyarul, de a szórványban is van ilyen, és mégis magyarnak vallják magukat: Dél-Erdély, Csángóföld, sokadik generációs amerikaiak.

Az írek kötelezően tanítják az ír nyelvet, de én még nem hallottam egy írt sem írül beszélni. A skótoknál még rosszabb a helyzet a skóttal. Ők mégis írek és skótok. Tehát azokra is figyelni kell, akik a nyelvvesztésen már túl vannak, viszont magyarnak tartják magukat.

A KCSP és a Petőfi Program megfordítása az izraeli és más példákon alapuló ReConnect Hungary, ami nem az önök szervezése, de a forrásokat önök biztosítják, és mindig egy csoportnyi, magyar gyökerű amerikai fiatalt hoz pár hétre Magyarországra. Ez miért fontos?

Ez is jó program. A ReConnectesek konkrét, fizikai valóságában tapasztalják meg felmenőik hazáját, s aztán lehet, hogy visszajönnek nyaralni, üzletet kötni, esetleg ide jönnek dolgozni, itt házasodnak meg. Vannak példák ilyen esetekre is. Az egész diaszpórapolitikának van gazdasági vetülete is, és jó, ha a magyarságot ilyen szempontból is kötjük Magyarországhoz.A diaszpóra magyarságának a lélekszáma két és fél millió, ők ugyanolyan értékesek számunkra. Nem vagyunk akkora nemzet, hogy bárkinek is elengedhetnénk a kezét: egészében véve elférnénk Los Angeles területén. Nem mondhatunk le tehát egyetlen magyarról sem. A reconnectesek egy hetet Magyarországon töltenek, majd a határon túli magyarlakta területekkel ismerkednek: voltak már a Gombaszögi Nyári Táborban a Felvidéken, a Drávaszögben, Csíksomlyón és számos más külhoni helyszínen. 

***

Fotók: Földházi Árpád