Spanyol lapok: Csapda a katalán elnök tegnap esti nyilatkozata

2017. október 11. 11:55

Az, ami elhangzott, egyoldalú függetlenségi nyilatkozat, amely még álcázott formájában is sérti a jogrend legmagasabb normáit – írja az El País című baloldali újság.

2017. október 11. 11:55

Csapdaként értelmezi Carles Puigdemont katalán elnök kedd esti parlamenti beszédét több spanyol országos napilap szerdán megjelent szerkesztőségi véleménycikkében.

Az El País című baloldali újság szerint az, ami elhangzott, egyoldalú függetlenségi nyilatkozat, amely még álcázott formájában is sérti a jogrend legmagasabb normáit. „Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a zavar, amelyet tegnap Puigdemont okozott, szerves része függetlenségi stratégiájának” – írta a lap, amely szerint a katalán elnök által felajánlott, közvetítők útján folytatott párbeszéd eredménye eleve elrendelt, csak a függetlenséghez vezethet, ami Puigdemont szerint az egyetlen lehetséges forgatókönyv október 1-je után. Az El País hasztalan erőfeszítésnek nevezte a közvetítés iránti igényt a nemzetközi közösség korábbi reakciójára hivatkozva. Megállapítása szerint „ez újabb ultimátum a demokráciának”.

Az ABC című konzervatív napilap a „szavak játékának” nevezte a katalán elnök által mondottakat, amely azonban szerinte csak kevéssé vagy egyáltalán nem változtatja meg a szeparatista menetrendet. Az elhangzottak továbbra is az állam és a törvényesség elvének „elfogadhatatlan zsarolását” jelentik – írta az újság, hangsúlyozva: az állam kötelessége, hogy ne fogadja el a zsarolásokat, ne fogadja a el közvetítést, és ne fogadjon el „sem ma, sem soha” „egy intézményi puccs révén kierőszakolt”, egyoldalú függetlenségi nyilatkozatot. Az ABC hangsúlyozta: Puigdemont nem hátrált meg, csak saját agóniáját hosszabbítja meg hamis, méltatlan módon, és megpróbálja megszerezni a nemzetközi legitimitást, ami „nem létezik, csak a téveszméiben”. A szerkesztőség véleménye szerint elengedhetetlenné vált az alkotmány 155-ös cikkelyének alkalmazása, hogy Katalóniában új helyi választásokat tartsanak, mert „Katalónia nem maradhat ennyire alkalmatlan vezetők kezében”.

A La Vanguardia című katalán napilap megállapítása szerint amit Carles Puigdemont elért, az a „bizonytalanság” és a „zűrzavar”, beszédének olvasata sok kétséget hagy. Ez újabb törekvés az időnyerésre, a függetlenségi folyamat meghosszabbítására, még tovább, mint az eredetileg kitűzött 18 hónap, és a bizonytalanság állapotának fenntartására, amelynek a katalán társadalom számára rettenetesen sok negatív következménye van – vélte az újság, amely megjegyezte: keveset számított, hogy az EU elutasította az elszakadási folyamat támogatását, de még a katalán cégek menekülése is. A La Vanguardia hangsúlyozta: a szeparatizmus folytatja vágtatását egy országban, amely fejlődni akar, de közben a szemünk előtt „vérzik el” nap mint nap.

A lapok beszámoltak arról is, hogy a kedd esti beszéd miatt sokan becsapva érezték magukat azok közül, akik élőben követték az eseményeket a katalán parlament közelében felállított kivetítőkön, és arra vártak, hogy kihirdetik az új független állam létrejöttét. A sajtó szerint sokan „árulásként” értékelték, hogy ez elmaradt.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2017. október 11. 12:43
Felvetődik a kérdés; kinek/kiknek jó ez a spanyol-katalán zavaros állapot? Ha mélyebbre ásunk rájöhetünk, hogy a spekulánsoknak. Akkor netán joggal feltételezhető, hogy ők állnak az egész mögött?
Berecskereki
2017. október 11. 12:34
A spanyol alkotmányban olyan cikkely is van, amely adott esetben a nép, a szavazók lecserélésére vonatkozik? Netán ebben az esetben megvonják tőlük a szavazati jogot? Áttelepítik őket más spanyol területre?
ifrance
2017. október 11. 12:13
"A szerkesztőség véleménye szerint elengedhetetlenné vált az alkotmány 155-ös cikkelyének alkalmazása, hogy Katalóniában új helyi választásokat tartsanak, mert „Katalónia nem maradhat ennyire alkalmatlan vezetők kezében”." hát persze. aztán ha újra őt választják meg, akkor lecseréljük a népet, mi? vajon mennyi idő alatt jönne az államcsőd a spanyoloknál, ha a katalánok függetlenné válnának, és ugrana az általuk megtermelt gdp? aránytalanul sokat tesznek be a közösbe, ahhoz képest, hogy mennyit kapnak vissza belőle. erről szól az egész balhé a spanyolok részéről. ha a katalánok lelépnek, ki fogja eltartani őket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!