Björn Höcke a párt elnökségének döntése után tett nyilatkozatában kiemelte: aggodalommal tapasztalta, hogy a beszéde körüli vita eltávolodott a tárgyilagosság szintjétől és bekerült a „párton belüli hatalmi harcokba”. Egyben kifejezte reményét, hogy megmarad az AfD-ben a „véleménypluralizmus”, amely a 2013-ban alapított pártot „rövid idő alatt oly erőssé tette”.
Höcke beszédét bírálták a német belpolitikában. A legélesebben a szövetségi szinten a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségével kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) Bundestag-frakciójának vezetője, Thomas Oppermann fogalmazott, aki azt mondta, hogy „Höcke egy náci”.
Az AfD országos támogatottsága a legutóbbi reprezentatív felmérések szerint 10,5-15 százalék között van. (MTI)