„Az egész oltásellenes mozgalom a kilencvenes évek végén indult el, mégpedig úgy, hogy egy Andrew Wakefield nevű csaló, aki egyébként orvos, azt állította, hogy a kötelező MMR (kanyaró, mumpsz, rubeola) vakcina autizmust okozhat. Állítását akkor egy igen tekintélyes orvosi folyóirat (The Lancet) is lehozta. Így indult el a háttérhatalom elleni konteó világ körüli útjára. Pedig a háttérhatalom ez esetben Wakefield maga volt. Hiszen egyrészt hamis eredményeket publikált, másrészt mindezt úgy tette, hogy közben a saját kanyaróvakcináját készítette elő eladásra.
Ráadásul még jelentős pénzt is elfogadott attól az ügyvédi irodától, amely az autista gyerekeket toborozta a publikált vizsgálathoz egy később indítandó kártérítési per reményében…
Az igazság azonban az, hogy bár még mindig nem tudjuk, hogy mi okozza az autizmust, azt kizárhatjuk, hogy az MMR vakcina és az autizmus kialakulása között összefüggés lenne. Igen, persze meggyőző érv lehetne, hogy az autisták száma évről évre növekszik, és ennek a védőoltások az okai. Azonban az autisták száma olyan országokban is növekszik, ahol nem oltanak MMR vakcinával, mint például Japánban…
Azon lehet vitatkozni, hogy egy-egy országban mi a kötelező, de azon nem, hogy szükségesek-e. Kevés olyan helyzetet tudok elképzelni, ahol az egyén szabadságjogait jelentősen korlátozni lehet, az egyik ilyen a járványügy. Ugyanis itt nemcsak az egyénről van szó, hanem a tágabb közösség megvédéséről is, így itt ebben a helyzetben az egyén szabadsága alá kell, hogy rendelődjön a közösség érdekének. Márpedig senki sem akar idő előtt meghalni. Ezért – mint a nevében is viccesen el van rejtve – kötelező néhány védőoltás. Ezzel nemcsak magunkat védjük a betegségekkel szemben, hanem az olyan társainkat is, akik valamilyen okból kifolyólag nem olthatók,
így sebezhetőek (például allergiásak az oltóanyagra, vagy még csecsemőkoruk miatt nem olthatók)…
Én még nem láttam olyan névvel nyilatkozó oltásellenes népbutítót, akinek legalább egy könyve ne lett volna ott a polcon a kinyilatkoztatás közben, vagy ne forgalmazna saját, „mindenre jó” vitamint, vagy akár kozmetikumot. Lett légyen ez magyar (például Szendi Gábor, aki bőszen oszt oltásellenes konteókat), vagy külföldi, magát szakértőnek tartó vasúti váltókezelő. Az is furcsa, hogy a magyarországi oltásellenes irodalom forrásai gyakran nem fellelhető, nem létező személyek, és munkakörük is homályos („gyógyszergyári bennfentes” stb.)…
De addig is, amíg hódíthat a teljesen abszurd lúgosítási divat, és az egészségkultúránk odáig terjed, hogy öntudatosan követeljük a vírusfertőzésre az antibiotikumot, miközben az utcán összeeső embertársunkkal semmit nem tudunk kezdeni, valamint mindenhonnan a legaljasabb manipulációknak vagyunk kitéve, addig ne csodálkozzunk, ha az oltásellenes konteók megerősödnek, és a Szendi-félék meggazdagodnak…"