Nagy ötlet, mi baj lehet belőle: Amerikában el akarják törölni a kötelező védőoltásokat, épp amikor megjelent a pestis

„Megvetéssel, rabszolgasággal van átitatva” – mondta az állami tiszti főorvos a sajtótájékoztatón.


„Megvetéssel, rabszolgasággal van átitatva” – mondta az állami tiszti főorvos a sajtótájékoztatón.


Az egészségügyi minisztérium szerint a kanyaró jelenti az ország legnagyobb egészségügyi kockázatát.


Fontos lenne megakadályozni egy újabb világjárványt, amihez a kormányok részéről alapvetően a bizalmat és az oltástudatosságot kellene felépíteni.


Az emberek olyan betegségekbe halhatnak bele, amelyek könnyedén megelőzhetőek lennének.


A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szerint a HIV-fertőzés, a TBC vagy a járványos gyermekbénulás megjelenése fenyeget.


Szakértőt kérdeztünk arról, hogy mi áll a folyamat hátterében.


Az oltásellenesség miatt visszatért a kanyaró, az egy év alatti babák vannak a legnagyobb veszélyben, figyelmeztet a Politico.


A magyar lakosság döntő többsége védett a kanyaró ellen – közölték a hatóságok.


Az oltás felvétele egy életre szóló védelmet jelent.


Sokan a mai napig nincsenek beoltva a kanyaró ellen keleti szomszédunknál, az a 35 éves bukaresti sem volt, aki nemrég vesztette életét a fertőzés következtében.



