Megvitatásra került, hogy az evidencia alapú vizsgálatok eredményei is gyakran egymásnak ellentmondanak, ugyanakkor a WHO ajánlások sarkalatos ajánlásai egyértelműen evidenciákon, tudományos bizonyítékokon alapulnak. Többen azzal érveltek, hogy a változás azért tud csak nagy lassan bekövetkezni, mert a sok éven át kialakított rutin biztonságot jelent, és nagyon nehéz felülbírálni hosszú évtizedek munkamódját, hisz ez akár erőteljes belső konfliktusokhoz vezethet a szülészeti ellátórendszer munkatársaiban. Az is elképzelhető, hogy a személyes érintettségnek is lehet szerepe, hiszen azok, akik a szakmában dolgoznak, egy olyan rendszerben jöttek a világra, amely gyakran traumatizálta mind az anyákat, mint az újszülötteket és ez igaz az egészségügyi szakszemélyzetre vonatkozóan is.
dr. Ördög János, nyugdíjas szülész, holisztikus orvos hozzászólásában elmondta: vidéken élő és dolgozó szülészként, kicsit messze a „tűztől”, ám nagy érdeklődéssel kíséri és nagyra becsüli, amit ennek a rendezvénynek a szervezői, előadói, szimpatizánsai tettek eddig az ügy érdekében. Mindaz, amit Varga Katalintól tanulhatott, tudományosan is megerősítette őt abban, hogy a lelki állapotunk, kapcsolataink biokémiájára egész életünkön át – különösen az élet kezdetén – érdemes nagyon odafigyelni. Alátámasztotta hozzáállását a természetes szülés/születés irányába az esti program során is levetítésre kerülő, a jászberényi szülészeten korábban már levetített Mikroszülés c. film. Bejelentette, hogy perinatális munkacsoport által kezdeményezett „Séta a SzüléSzületéS minőségéért” kezdeményezés nagyszerűségét látva és hallva, a Lelki Köldökzsinór Egyesület is csatlakozni kíván ehhez a mozgalomhoz.
2. Séta a SzüléSzületéS minőségéért (beszámoló)
A kerekasztalt követően a 2014-ben elindult hagyományteremtő
Séta a SzüléSzületéS minőségéért kezdeményezés 2016-os tapasztalatainak megosztása történt, mely az egyhetes program során készült fotókból összeállított rövidfilm bemutatásával kezdődött. A résztvevők leginkább a 2016-os Séta során meglátogatott bababarát intézményekben szerzett benyomásokra, az ottani reakcióira, a Séta fogadtatására voltak kíváncsiak.
A sétálók összegyűjtötték, hogy milyen rövid és hosszú távú hatása lehet annak, ha a Séta érint egy adott régiót, hogyan befolyásolja az ott található intézmények dolgozóit mindaz az impulzus, amit a Séta résztvevőitől kapnak és hogyan hat a helyi civil szervezetekre, családokra, miként segítheti elő a közös gondolkodást a tapasztalatok megosztása, a különböző szemléletű szakemberek párbeszéde. A megbeszélés során a közönség soraiból meghívás érkezett egy következő évi vidéki látogatásra, amit a Séta résztvevői nagy örömmel fogadtak.